Varga Irén (vagy ahogyan sokan ismerik: Mahiana Roszallo) körül folyamatosan történik valami.

Varga Irén reagált az egymillió forintos fellépti díjak vádjaira

Fotó: Instagram

Mint legutóbb kiderült, Irénke egymillió forintot kapott novemberben és decemberben is, valamint százezer forintot kellett a taxijára költeni. A koncertszervezője arra is felhívta a figyelmet, hogy Irénkének mindig előleget adtak, viszont ő azt a pénzt hajra, ruhákra és sminkre költötte. 

Minderre így reagált Irén: 

Se százat, se százötvenet nem adtál.. Úgy volt meg a száz, vagy százon fölül, ha több fellépésem volt, mert töredéket adtál csak... Azt kellett elfogadnom, amit nyújtottál, amit te mondtál. Parancsolgattál és keménykedtél velem, kiabáltál velem, hogy örüljek, hogy ennyit kapok. Úgy viselkedtél velem, mint egy utolsó senkivel... Ki vagy te?

A pénzügyeivel kapcsolatban pedig elárulta: fél év is kevés ahhoz, hogy egymilliót összekaparjon.

"Bizonyítsad be papírokkal, csekkekkel, hogy én igenis annyit kaptam! Nevetséges összegeket kaptam, kiszúrtátok a szemem 40-60 ezer forinttal egy fellépés után! Amikor elértem az árat, amiről beszéltem, megmondtam, hogy elszámoltam vele. Utána nem voltak fellépéseim nekem. Karácsony, újév, szilveszterkor itthon voltam, azelőtt volt fellépésem, meg jóval utána, de karácsonykor, újévkor, szilveszterkor nem kért senki engem! Bizonyítékom van rá!”

– mondta egy másik videóban Varga Irén.

Forrás: Blikk.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Varga Irénke is egy sztár? Nekem kicsit úgy tűnik - elnézést, nem ismerem a hölgy tevékenységét - , hogy a pozíciója a stirici és az általa futtatott örömlányénak felel meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toller Béla
Címeres gazember, aki ezen a művésznőn keres ! Valami cifra büntetést eszelnék ki a számára.
Nyírfa
Varga Irénke is egy sztár? Nekem kicsit úgy tűnik - elnézést, nem ismerem a hölgy tevékenységét - , hogy a pozíciója a stirici és az általa futtatott örömlányénak felel meg.
jesz
ezt nőt sajnálattal nézik, mi másért? ...de hogy fizetnek is érte, az már érthetetlen.
fergeteg
Markot kell szedni ennek duzzadt picsának. Majd ott lead pár kilót.
Rockxy
"irénke, mért hagytál el?
irén, ez nem volt tőled fer!"
Baker
@Toller Béla: ...és valami szemét aljas és beteg állat, aki elmegy a koncertjeire röhögni!
justhpeter
Ennyire el vagyok már maradva ? Ki az a Varga Irén ?
sokanvagyunk
Csodálkoznék is, ha valaki akár csak ezreket fizetne is neki...
@Nyírfa: Jobb ha nem kezdesz ki vele, nem hiszem hogy egy súlycsoportban vagy vele. :D
www.youtube.com/watch?v=uf5dwu3DuWM&ab_channel=MahianaRoszallo

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.