Az elmúlt hetekben Herczeg Zoltántól volt hangos a sajtó miután kábítószer birtoklásának és kereskedelmének vádjával letartóztatásba került. A divattervező a fogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta.

Divattervezőként ismerjük Herczeg Zoltánt, de olyan szakmához is ért, aminek semmi köze a divathoz
Fotó: RTL

Az ügy kipattanása előtt nem sokkal a divattervező az RTL Reggeli című műsorában beszélt arról, hogy KÉK néven új mozgalmat indított, aminek fókuszában a környezet védelme és a fenntartható életmód előmozdítása áll – írja a 168.hu.

Valószínűleg még nem sokan tudják, de Herczeg Zoltán tervezi, hogy távozik a divatszakmából.

Ötven évesen kevésbé érzem fontosnak azt, hogy mi van kívül, minthogy mi van belül

- nyilatkozta. Úgy véli, hogy „a divat nem tartozik a legeslegfontosabb dolgok közé” abban a tekintetben, hogy milyen veszélyben van az emberiség.

A pályamódosítást Herczeg Zoltán tanulmányokkal és vizsgával is megalapozta: a nyáron aranykalászos gazdaként szerzett képesítést.

Önfenntartani KÉK, függetlenedni KÉK, gondolkodni KÉK, cselekedni KÉK, ellenben szennyezni NEM KÉK, pusztítani NEM KÉK, rombolni NEM KÉK.

Tanulni, tapasztalni, fejlődni KÉK! Függeni, behódolni, kussolni NEM KÉK. Tiszta élelmiszert előállítani és fogyasztani KÉK! Mérgezett, silány cuccokat venni és enni NEM KÉK. Tiszta levegőt és tiszta vizet megőrizni KÉK! Levegőt szennyezni és vizeinket tönkretenni NEM KÉK. Olajat és gázt kitúrni és elégetni nem KÉK. Az Anyatermészetet tisztelni, gondozni, ápolni KÉK! Megújulni, önfenntartani, függetlenedni KÉK! Mindent tönkrevágni magunk körül azért már csak nem KÉK... A JELES Gazdabizonyítványom is KÉK. Kezdeni KÉK, alkotni KÉK, teremteni KÉK!!! A KÉK az új zöld – www.KÉK.org

- fogalmazott bejegyzésében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Herczeg Zoltán (@herczegz) által megosztott bejegyzés

Arról, hogy a KÉK mozgalommal pontosan mit is szeretne elérni, az alábbi, múlt heti interjúban beszél részletesebben. Többek között a következőket mondja:

egy olyan mozgalmat szeretnék létrehozni (ezt félig-meddig már el is kezdtem csinálni, és elég jó húzása van, tehát elég sokan csatlakoztak), amely egy olyan újfajta közösségi létezést, közösségi kultúrát óhajt megteremteni, ami egyébként volt a múltban és kényszerűség lesz a jövőben, ami máshova helyezi a fókuszt. Ami a fenntarthatóságra helyezi a fókuszt. Ami a környezetvédelemre helyezi a fókuszt.

- idézi a lap.

Forrás: 168

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ezt az elkorcsosult fidesz banát ,kábszer nélkül nehéz elviselni...
Tunes1106
Miért nem a völner és a végrehajtó ügyet reklámozzátok fityuszosok? Dobtatok egy csontot a hülyéknek a bírósági itélet lehetősége után. Elfedtétek a csicska völner ügyét ,ezzel mossátok magatokat? Az internet nem felejt tudjátok!
terlasz
A kábszerfogyasztás nem oldalfüggő. Egy politikus esetében jóval nagyobb súlyú cselekmény, mint egy civil tévelygő vonatkozásában.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.