Az egykori villalakó teljesen kiakadt egy friss interjúban.

"Manapság már a férfiak is megnézik, mennyire tehetős egy nő. Ami nem feltétlenül baj, de a nemek közötti tisztelet egyszerűen elveszett. Érzelmi trógerség van"

- mondta Molnár Anikó a Story magazinnak adott interjúban.

Molnár Anikó szexmunkásként is árulná a testét, ha arról lenne szó

Fotó: Story magazin/Facebook

"Amikor egy friss kapcsolatban valaki azonnal azt kiabálja, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, ott van a legnagyobb baj. Ezek csak hirtelen fellángolások, és a tüzet életben tartani baromi nagy meló! Hiszek a szerelemben, de ma már inkább mégis a csodában"

- tette hozzá a Való Világból ismert celeb.

"Ha valami működik, az az első másodperctől kezdve megy, kompromisszumok nélkül. Csak azért nem kell senki, hogy legyen mellettem valaki. Ebből elegem van! Akkor inkább végigküzdöm magam az életen egyedül. Így is a terhek, tapasztalatom szerint, jórészt az én vállamon vannak. Úgy állok helyt nőként, hogy nem árulom a testemet. Igaz, azt sem ítélem el! Ha arról lenne szó, hogy nem tudok enni adni a kutyáimnak, és fenntartani az otthonom, inkább belemennék ebbe, mint egy hazug, szemét, számító kapcsolatba"

- fejtette ki Anikó a lapnak, majd elmondta, hogy sokan azt hiszik, túl nagy elvárásai vannak.

Forrás: Blikk.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
"Molnár Anikó szexmunkásként is árulná a testét, ha arról lenne szó"

Gondolom, van már tapasztalata.
izéke
Mondjuk tudnának mit enni belőle a kutyák,kivéve a húszliternyi szilikont
jesz
a néger pasija a kutyáktól, vagy tőle ijedt meg, hogy tiplizett.?
Emmersson71
"Molnár Anikó szexmunkásként is árulná a testét, ha arról lenne szó"

Gondolom, van már tapasztalata.
szaboria1
Ennyire nem kéne nyilvánosan hirdetni magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.