Kirstie Alley 71 éves volt, rákbetegséggel küzdött.

A CNN nyomán számolt be arról a Telex, hogy 71 éves korában elhunyt Kirstie Alley, a Cheers című sorozat Emmy-díjas színésznője, akit a magyar közönség leginkább a Nicsak, ki beszél című filmből ismerhetett. A színésznő halálhírét a gyerekei jelentették be a közösségi médiában.

Meghalt a Nicsak, ki beszél sztárja

Fotó: wikipedia CC BY 2.0/Alan Light

Kirstie Alley a cikkek szerint rákbetegséggel küzdött, melyet nem sokkal korábban fedeztek fel nála. Gyerekei szerint amilyen csodálatos volt a képernyőn, ugyanolyan csodálatos volt anyaként és nagymamaként.

Kirstie Alley 1951-ben született a kansasi Wichitában, 1980-ban költözött Los Angelesbe, ott először belsőépítészként kezdett dolgozni a 444 cikke szerint. Filmes karrierje 1982-ben indult el a Star Trek II: A kán haragja című filmmel, mely után olyan alkotásokban is szerepelt, mint az 1984-es Vak randi és az 1987-es Nyári iskola. Ugyanebben az évben kapott szerepet az 1982-ben indult Cheers című sorozatban is, melyben a bármenedzser Rebecca Howe-t alakította a sorozat 1993-as zárásáig. 

Az 1990-es években nyolc Emmy-jelölést is kapott, ebből kettőt ítéltek neki oda: 1991-ben a Cheersben nyújtott alakításáért, 1994-ben pedig a David anyja című tévéfilm főszerepéért kapta meg a díjat. Golden Globe-ra hatszor jelölték a Telex cikke szerint, 1991-ben nyerte meg a díjat ugyancsak a Cheersben mutatott játékáért.

Kirstie Alley 1989-ben kapott főszerepet a Nicsak, ki beszél! című film John Travolta oldalán, akivel a film két folytatásában (1990, 1993) is együtt játszott. A cikk szerint a 2000-es években számos sorozatban tűnt fel kisebb szerepekben, de valóságshow-kban is feltűnt, amikért sok kritikát kapott. 

John Travolta az Instagramon búcsúzott filmbeli feleségétől a Telex fordítása szerint:

„Kirstie az egyik legkülönlegesebb kapcsolat volt az életemben. Szeretlek. Tudom, hogy még találkozunk.”

Jamie Lee Curtis így búcsúzott a színésznőtől a Facebookon, akivel 2016-ban dolgozott együtt a sikolykirálynők című sorozat néhány epizódjában:

„Nagyszerű komikus ellenlábas volt a Sikolykirálynőkben, és egy gyönyörű mamamedve volt a nagyon is valós életében. Néhány dologban egyetértettünk, hogy nem értettünk egyet, de kölcsönös tisztelet volt közöttünk. Szomorú hír.”

Parker Stevenson, aki 1983 és 1997 között volt a férje Kirstie Alleynek, így búcsúzott tőle az Instagramon:

„Kirstie, annyira hálás vagyok az együtt töltött éveinkért, a két hihetetlenül gyönyörű gyermekünkért és már az unokáinkért is. Hiányozni fogsz.”

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.