Tárnokon maradt ugyan, de abból a házból, ahol lányával élt 16 évig, ki kellett költöznie, mert a hitelrészletek növekedése miatt a bank elvette az ingatlant.

Már korábban napvilágot láttak a hírek arról, hogy Zalatnay Sarolta idén teljesen új környezetben tölti a karácsonyt, noha magáról Tárnokról nem költözött el, viszont az előző otthonából egy másik épületbe települt át. 

Elvitte a házát a hitel, ezért költözött máshova Zalatnay Sarolta

Zalatnay Sarolta táncdalénekes a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában, 2016 szeptember 14-én.

Fotó, címlapkép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Akkor csak arról beszélt a TV2 kamerái előtt, hogy a rokonsággal és a családdal együtt költöztek össze, és bár többen vannak, de nagyobb a hely is – olvasható a Bors cikkében.

Most viszont kiderült a költözés valódi oka – írja a lap –, amiről maga Cini beszélt:

"Örömmel mondanám, hogy ebben a történetben minden csupa tűzijáték és boldogság, de ez a legkevésbé sem így van. Nem szakadt rám a bank, sőt… Sajnos a történet nagyon is tipikus. Duplázódó, triplázódó, majd megnégyszereződő törlesztőrészletek után egyszerűen képtelenek voltunk előteremteni a befizetendő havi összegeket. Végül a bank vitte is a házat, ahol tizenhat éven át élünk a lányommal"

– mondta el az előzményeket az énekesnő, akit furcsamód a koronavírus még segített is kicsit, mert tovább maradhattak a házban.

"Ha nincs a koronavírus, és a kormány nem hozza meg a döntését a hitelekkel kapcsolatosan, már legalább két évvel ezelőtt el kellett volna hagynunk a házat. Ha így történt volna, most valahol albérletben élnék. Így viszont csak idén húsvétkor kellett kiköltöznünk. Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen tavasszal költözött két évre Németországba, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a házában, és csak a rezsiköltséget kéri el havonta"

– magyarázta Cini, akinek most amiatt fő a feje, hogy mi lesz akkor, amikor a ház tulajdonosa visszatér a külföldi munkából.

"Szóval ennyit arról, hogy rám köszöntött a jó világ azzal, hogy egy nagyobb házba költöztem… Tulajdonképpen annyi történt, hogy egy kedves barátom jóvoltából kicsit levegőhöz jutottam, de már most azzal telnek a napjaim, hogy agyalok, hiszen két év múlva ismét költöznöm kell. Imádom Tárnokot, és nagyon szeretnék itt maradni, de… Na, mindegy, erre térjünk vissza akkor! Majd átmegyünk a hídon, ha odaértünk. Szerencsére egészséges vagyok és sok a fellépésem is. Más pedig nem számít!" 

– mondta el Zalatnay Sarolta.

Forrás: borsonline.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

teuton
Ki az a vak es süket aki ezt a kornyikalo dagadt hordot nem csak latni es hallani akarja, hanem fizet is a fellepeseert???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
drrotf
Elvitte a bank a lakását,de mégis komálja Ó.Viktort!Ezek szerint Ő kotya-vetyélte el a házát, nem a hazánkban működő rabló banki hitelezés, és a gyenge fizetés okozta a vesztét ennek a valamikor jól,énekelő nőnek!Ha ő tehet arról ,hogy nincs lakása miért mondja el mindenkinek sirámait?Nem gondolja ,hogy inkább az adósságát kellett volna törleszteni, hiszen ha Ő komálja Viktort, akkor biztos Viktor is komálja Őt, és akit Viktor komál ,azt mondja , nem hagy az útszélén.
teuton
Ki az a vak es süket aki ezt a kornyikalo dagadt hordot nem csak latni es hallani akarja, hanem fizet is a fellepeseert???
szegfue
Vajon mikortól számit az a 2 év, amennyi időre egy barátja megengedte, hogy a házában éljen? U.is a müvésznő több, mint 20 éve él Tárnokon u.abban a házban.
Yeromos
Köztörvényes bűnöző aki a hatalom seggét nyalja.
terlasz
@jesz: "az biztos, hogy énekelni nagyon tud még most is"
Biztos? Engem nem hat meg Z. éneklése, de egyszer végignéztem, hallgattam egy félórás fellépését, borzalmas volt.
teuton
@jesz: Tenyleg jol tud meg ma is enekelni??? Es milyen divatosan, izlesesen öltözködik! Na ezt nezdd meg! Ennel a kutyam is jobban enekel!!!
www.youtube.com/watch?v=FaPEYxljHyg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.