A sportoló kétségbeesett özvegye a tornaszövetséget is felkereste.

Akkora bajban van Csollány Szilveszter családja, hogy Orbán Viktorhoz fordultak segítségért

A magyar sport legnagyobb tavalyi veszteségei között volt a tavaly januárban 51 éves korában elhunyt Csollány Szilveszter. A gyűrűn olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász koronavírusban halt meg. 

Az özvegye, Csollány Judit most elárulta: nemcsak őket hagyta itt a sportoló, hanem a soproni házuk lakáshitelét is. A halála után a két tinédzserlányukat nevelő felesége egy ideig fizette a kölcsönt, ám a megemelkedett kamatok, az infláció és az elszabadult energiaárak miatt nem tudja törleszteni a tartozást – tudta meg a blikk.hu.

Csollány Judit még karácsony előtt levelet írt a Magyar Tornaszövetségnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben segítséget kért, hogy fizetni tudja a házukra évekkel ezelőtt felvett lakáshitelt.

„December közepén kaptunk levelet Judittól, amelyben arra kért minket, segítsünk nekik, hogy ne kerüljenek utcára a gyerekekkel” – mondta Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke.

„Azt írta, már nem tudják fizetni a banki kölcsönt, amit évekkel ezelőtt vettek fel a soproni házukra. A pontos részleteket mi sem ismerjük, annyit tudunk, hogy amíg szegény Szilas élt, addig rendesen utalták a részleteket, s még a halála után is. Ám két árvát felnevelni a mai világban egy komoly lakáshitel mellett, elképesztően nehéz. Átérezzük az özvegy gondját, de – sajnos – mi sem dúskálunk az anyagiakban. Tavaly éppen csak sikerült átcsúszni a léc alatt, s nullára kijönnünk. A torna nem tartozik a kiemelt állami támogatású sportágak közé, és a szponzorok sem tolonganak nálunk” – tette hozzá.

Magyarék azért próbálnak valahogy segíteni Csollány nejének és árváinak. A szövetség levelet írt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak, hogy ha tudnak, adjanak valamennyi pénzt a 2000-es sydney-i olimpián aranyérmet nyert bajnok családjának.

Forrás: blikk.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
Szomorú dolog ez,de több ismerősöm jár hasonló cipőben, ők eladták a házukat,és kisebb lakásba költöztek. Ez is egy megoldás...
Fenyöfa58
@KisTehen: MONDJUK akár rád is !!! ORBÁNYI Occsó pálinka van???
Namely
Egy cikk, aminek a végén pont annyi információval rendelkezünk, mint az elején. Ha egy cikk nem ad semmi infót, akkor miért írják meg?
drrotf
Borzasztóan nagy tragédia ha egy családfő eltávozik az életből, és a felesége egyedül már nem tudja a család kötelezettségeit teljesíteni.Ám azt is tragédiának tartom, hogy egy ember ma Magyarországon azt gondolja, hogy a miniszterelnöknek lehetősége van a törvények szerint az adósságok rendezésére, hogy hatásköre és jogköre van egy ilyen eljárás lerendezésére hivatalából eredően.Más lenne a helyzet, ha az Olimpiai Bizottság egy volt olimpikon családján próbálna pénzbeli támogatással segíteni, de egy miniszterelnök szerintem csak saját vagyonából rendezheti például a Csolány Szilveszter halála miatt felmerül anyagi problémát.Nem úgy ismerem , igaz hallomásból Orbán Viktort, hogy bár kit is kisegített volna ilyen helyzetben.
vacsi
Azt hittem, ezt már alaposan kitárgyaltuk... NINCS RÁSZORULVA!
nejlontacskó
Tényleg nagy lehet a baj, ha a nincstelen miniszterelnökünktől kell segítséget kérni.
De mint tudjuk Viktorka, csak fideszesnek, és csak bűnügyek elsimításában tud segíteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.