Határozott nem. 

Béres Anett nemrég arról tett vallomást, hogy nem így képzelte el az életét, és nem tudja, hol rontotta el. Az egykori valóságshow-szereplő családcentrikusnak tartja magát, de az is felmerült benne, hogy talán már nem is lesz gyermeke. Egy olyan társat keresne maga mellé, akivel összeházasodhat és családot alapíthat – írta meg a Blikk

VV Anett durván kiborult Alekoszra: "Hogy mersz engem felhívni, te ÓTVARÉK!”

Fotó: rtl.hu

Erre válaszolt Alekosz, aki szinte azonnal kihasználta a lehetőséget: konkrétan megírta, hogy mikor és hol várja a szőke szépséget.

A válaszban viszont nem volt köszönet: Alekosz elmondása alapján Anett így reagált a megkeresésére. 

„Hogy mersz engem felhívni, te ÓTVARÉK! Hangzott el a lesújtó mondat a beköszönésem után. Anettet tegnap este hívtam fel telefonon, hogy közöljem, szándékaim komolyak. Nem erre számítottam. Pár évvel ezelőtt ez az igazán kedves lány rajongott a ValóVilágért, örömmel jött be mihozzánk, akkor úgy éreztem, hogy barátság alakult ki közöttünk. Párszor össze is futottunk azóta, beszéltünk is”

– állt a kíméletlen válaszban, amit részletesen is felidézett Alekosz.

„Mély megrendüléssel, csalódással, szomorúsággal konstatáltam ezt a kiábrándító véleményét rólam, úgy érzem, neki erre okot nem adtam. Rövid dialógunk egyéb jelzőit már le sem írom. Mindössze 23 másodpercig tartott, ami alatt nekem csak annyit sikerült mondanom, hogy Szia Anett. Ezúton kívánok neki sok boldogságot...! Őszinte, igaz barátokat, és hogy megtalálja, akit keres”

– magyarázta a Facebook-oldalán Alekosz.

Forrás: Blikk.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Talán a pornóiparban, a legalján próbáljon szerencsét, ott talán talál magához való társat!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Hát, Anett, ezzel a stílussal, ezzel a dühvel, agresszivitással szerelemről, családról álmodni...
Emmersson71
Talán a pornóiparban, a legalján próbáljon szerencsét, ott talán talál magához való társat!
Alfa
megértem Anettet ,mert mondjuk aki alekosszal szóba áll az meg is érdemli
VASTAGBŐR
igaza van .. bhhüdös kis korcs minek zaklatja lol
teuton
@VASTAGBŐR: Miert, a kurvat nem lehet telefonon megrendelni? Kb. annyi idö alatt lehet vele vegezni, mint egy pizzaval, csak egy kicsit dragabb...
VASTAGBŐR
@teuton: De meglehet haverom.

Ez esetben viszont erőteljesen alábbhagyott a " kölcsönös szimpátia " ... ami érthető szerintem ..
Ez olyan mint a "csók szimpátia alapján" Nem olyasfajta hirdetés volt ...

Amúgy ez a kis dög szerintem nem kurva lol

Évike is offolta ezt a kis korcsot ... mi tagadás kurvára ellenszenves kis mócsing amúgy ..
Úgyhogy most a csajoké a pont ...
justhpeter
Megint lemaradtam valamiről ? Mit talált fel VV Anett ?
VASTAGBŐR
Én birom ezt a kis puncit ... ez a díszkorcs meg amúgy is csak médiahulladék .. de fel szeretne csillani mindenáron

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.