Természetesen a kritikusnak is megvan a véleménye a kialakult helyzetről.

Puzsér lehordta a Fekete Vonatot: „még nem muszáj legyártani egy gigantikus bukást, de ők legyártják”MTI/Kovács Attila

Ahogyan mi is megírtuk, múlt szombaton telt házzal tért vissza a Fekete Vonat a Papp László Arénában, de a koncert után az énekesek és a szervezők között komoly vita alakult ki, ami miatt úgy döntöttek, többé nem állnak együtt színpadra, így a májusra meghirdetett Budapest Parkbeli koncertet is lemondták. Mohamed Fatima hamar számon kérte a koncert szervezőjét, hogy miért nincsenek kifizetve, L.L. Junior pedig Instagramon jelentette be, hogy soha többet nem zenél a társaival.

Puzsér Róbert most az események után a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorának vendége volt, ahol úgy vélekedett az esetről:

az együttes tagjai azzal, hogy nyilvánosan üzengetnek egymásnak, maguknak csinálnak bukást.

Ha elmaradt az a fokú siker, amire számítottak, abból még nem muszáj legyártani egy gigantikus bukást, de ők legyártják – vélekedett Puzsér Róbert. Szerinte zárt ajtók mögött lehet "leüvölteni egymás fejét", mert azoknak, akik ott voltak a bulin, ez nem tűnt bukásnak, az előadók teszik azzá – szemléz az atv.hu.

Ez azt az üzenetet közvetíti, hogy csak a pénz miatt álltak össze újra, és most faképnél is hagyják egymást.

Ez olyan, mint a Laár András, amikor cowboy-jelmezben belelő a lábába, és azt mondja, hogy jaj de megfájdult a lábam!

– fogalmazott.

Forrás: atv.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

BALKÁN KOBRA
Állj be közéjük! Bőrszíned alapján megy a gőzös!
jesz
ez a fekete vonat cigány zenekar?...mert ha igen, akkor nincs miről beszélni.
NKF
Nem tudom,hogy milyen szaregylet ez a "fekete vonat"?Kissé alulművelt vagyok.Bocs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.