Különleges vendéglátóhely nyílott néhány hónapja a Balaton-felvidéken, Vöröstón, ami egy picinyke, alig 100 fős település Nagyvázsony, Barnag és Mencshely között, a Balaton partjától jó 20 percnyi autóútra. Két fiatalember közösen vásárolta meg a falu központjában található egykori tejcsarnokot és a hozzá tartozó hosszúkás telket, rajta egy 1818-ban épült, több mint kétszáz éves sváb parasztházzal, egy istállóval és egy pajtával. Utóbbiban kap majd helyet a fürdőház, lesz benne gőzkabin és szauna, a telken található épületekből pedig hat apartmant alakítanak ki a jövőben. Bár a település nincs rajta a Balaton-felvidék fő útvonalain, a tulajdonosok nem tartanak attól, hogy nem lesz forgalom. Sok ugyanis arrafelé a kerékpáros turista és a kiránduló, és nem sok hely van, ahová beülhetnek a környéken. Bár a fürdőpajta még nem készült el, a kocsmaépület hátsó részében található zuhanyzót már most használhatják az erre tekerő bringások, sőt, néhány napja japán hagyományokat követve...
A Balaton-felvidéken nyílt meg az ország első lábfürdős bisztrója
Forrás:
sokszinuvidek.24.hu
Feltöltő: Jozefina
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Hogyan kell tényleg észveszejtően jól nyalni? Gyakorlati tanácsok egy nőtől kezdőknek és haladóknak
- Haaland kínos bukása, a csapattársai mentették meg
- Kiütéses győzelem: a Blokád kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztiválon
- Vitéz Varga Viktor szerint nincs köze a vitézi rendek és a nem vitézi rendek közötti vitézkedéshez

Sport
- 2023. June 10., 23:05
Bajnokok Ligája: a Manchester City a győztes

Itthon
- 2023. June 11., 01:29
Nógrádi György: "Ezt úgy hívják, hogy világháború"

Itthon
- 2023. June 11., 01:09
Telex: Durva támadás érte a Telexet
További ajánlatok

Szórakozás
- 2023. June 10., 16:02
Alig olvassák, mégis brutális profitot termel Sarka Kata férjének bulvároldala

Itthon
- 2023. June 10., 15:48
Halálos baleset és teljes útzár Fejér megyében

Sport
- 2023. June 10., 14:38
Fucsovics győzött Stuttgartban
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás