Fejős Éva sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor 49 évesen bejelentette, anya lesz. Sokan úgy vélték, ebben a korban felelőtlenség gyermeket vállalni, ám ő köszöni szépen, boldog és jól van. Kislány mára már 6 éves. 

„Azt remélem, hogy sokáig el tudom kísérni, meg is teszek ezért csomó mindent. Azt gondolom, hogy az se véletlen, hogy egészségesen megszülethetett. Próbálok tenni azért, hogy normálisan, egészségesen éljek, megtalálom a saját flow-mat mindenféle szerek nélkül. Hát persze, van ez a kérdés, de az biztos, hogy máshogy készítjük fel a gyereket az életre, mintha mondjuk húsz évvel korábban született volna ugyanebből a kapcsolatból”

– nyilatkozta Éva a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában.

Fejős Éva arról beszélt, milyen 49 évesen édesanyává válni

Fotó: Facebook/Fejős Éva

Majd hozzátette: 

"Csomó mindenben eszembe jut, talán pont a kor miatt, hogy lenne egy csomó dolgom, vissza kéne hívnom, rá kéne írnom, hogy fizesd ki azt a számlát. De ott van, és azt mondja, hogy anya, gyere barbiezzunk, és akkor átölelem, és arra gondolok, hogy mi van, ha holnap már nem lesz lehetőségem. Ezek persze bennem vannak, én abszolút kiadok mindent. Ez valószínűleg húszévesen vagy harmincévesen soha nem jutott volna eszembe, nem is a koromnak tudom be, hanem inkább a tapasztalatok, amiket láttam”

– mondta Fejős Éva.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
And milyen nagymama
lesz??
Gondolt már rá???
csak ennyi
barátilag
J.L.
jesz
49 évesen szülni? gratulálok! ehhez bátorság kell!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.