A zenész az X-faktor kapcsán osztotta meg gondolatait.

ByeAlex elfáradt: „nincs bennem több, pihennem kell”RTL

Mint ismert, idén elmarad az RTL Klub népszerű zenés reality-je, tehetségkutatója, az X-faktor, ami helyett a the Voice című műsort indítják útjára, amelynek hasonló a célja. A hírek kapcsán most ByeAlex, az egyik zsűritag is megszólalt, Facebook-posztban írt a terveiről.

nem véletlenül volt már a mondandóm tavaly a műsor végén is tkp. egy búcsú, hiszen én már év végén is jeleztem a csatorna felé, hogy elfáradtam; részemről a hat évadot komolyan vettem, rengeteg dalt (slágereket) írtam meg ezidő alatt, utat mutattam sok fiatalabbnak – néhányan aztán, lehet másként látták – és négyszer győztem is a versenyzőimmel

– írja némi flexszet is beleszőve a mondandóba.

úgy éreztem, hogy nincs bennem több, pihennem kell a műsortól, el kell tőle köszönnöm, mert ugyan nem lustálkodtam a hat év alatt sem, mégis a 2020-as évem volt a legtermékenyebb zeneileg, pont az, amikor nem volt x-faktor a covidhelyzet miatt. ezt észre kell vennem

– teszi hozzá. A gondolatmenetet pedig azzal zárja, hogy mostantól többet fog a saját zenéivel törődni, illetve folytatja a könyvének írását is, nyáron pedig ismét turnéra megy – új dalokkal.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
izéke
Nincs több benne? Miből? Tehetségből eddig se volt,bárhogy gondolkozom,nem tudok felidézni egy dalt sem ami köthető lenne hozzá és maradandó. Persze ha gugliznék de ez a ripacs(a többi sem kivétel) nem ér annyit.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Nem érdekel a zenéje,sőt az egy nulla, de akárki akármit mond, teljesen normális arc volt az X factorban.
ila51
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Igen , évek óta Ő volt az a mentor akinek számított a szava , higgadt értelmes . Nekem tetszenek a számai , klipjei . Van egy könyve is . Már várom a következőt , ha megérem .
jesz
...elfáradt? Irány Zanzibár, talán Győzikével is összefuthat...
terlasz
Pihenjél Pubika, valahogy csak elleszünk nélküled.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.