Molnár Anikó 47 évesen felvette a Stifler mamája vonalat és regisztrált az Onlyfansre.

"Nem pornó lesz" – Molnár Anikó Onlyfans-en mutat meg mindent

Molnár Anikó komoly döntést hozott. Forrás: Palikék világa

Molnár Anikó már korábban is gondolt az Onlyfansre, de csak most, 47 éves korára döntötte el végleg, hogy beszáll a korhatáros tartalmakat pénzért kínáló felületre.

„Hiába vagyok ennyi idős, ha feltöltök egy merészebb képet magamról az Instára, a követőim egyszerűen megőrülnek. Többször is biztattak már arra, hogy csináljak magamnak egy ilyen fizetős oldalt, aztán átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy miért is ne? Korábban már szerepeltem férfi magazinok címlapjain, műsorokban is láttak meztelenül. Álszent lenne, ha azt mondanám, hogy szégyenlős vagyok. Ez az új dolog ráadásul tök jó önbizalmi tuning lesz számomra” – árulta el az ACNewsnak Anikó, aki azt is hozzátette, milyen típusú képeket lehet majd látni róla.

Előre leszögezem, nem pornó lesz. Nem megyek el közönséges irányba. Nem fogok bepillantást engedni bizonyos helyekre, a jó ízlés határait be fogom tartani. A képek között lesznek saját készítésű amatőr felvételek, és lesznek profi fotós által készítettek is. Fontos számomra, hogy a valóságot mutassam meg, és ne legyenek agyonretusálva

– magyarázta az egykori Nagy Ő.

„Nincs kinek megfelelnem. Úgy értem, nincs gyerekem, aki évek múlva felelősségre vonna a meztelen képeimért. Ha pedig párkapcsolatról van szó… megmutattam korábban már mindenem. Úgy gondolom, eleve nem próbálkozna nálam olyan férfi, akit az ilyesmi zavarna. Ha valaki ez alapján ítélne meg, az nem lehetne amúgy sem a párom” – fejezte be Molnár Anikó.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Juhász István
Végre kezdi belátni, hogy a PÁRKAPCSOLAT... részére KILŐVE. Igy a pénzkeresés viszonylag KEVÉS MUNKÁVAL járó módja mellett döntött. Pár évig még meg tud élni belőle, aztán majd belép a NAGYMAMI sex- be.
Qqberci
Ez a bányarém akarja pénzért mutogatni magát? Ha lemegy egy bányába, ilyedtében feljön a szén!...
Csizmás Kond
...hát persze hogy nem...naná hogy nem...csak egy icipicit
jesz
akár a Vaslédy, akár Cini, akár Molnár arról álmodik, hogy valaki majd eltartja...hát nem...túl vannak mindenféle harcon, úgy is néznek ki...

Marad a számalmas küzdelem a felszínenmaradásért.
Eladott Ország
Nélküle üres a Place Pigall.. munka nélkül kell a pénzszerzés. Mindig is ebben a szerepben lubickolt, miért is lenne ez most másként. Hogy mi lesz OnlyFans után, meg jobb ha nem látjuk, ami belefér... deep-throat vanilia krémmel

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.