Az igencsak megosztó személyiségű Kelemen Anna, őszintén mesélt arról, hogy jól megvan szingliként és élvezi az életet.

Kelemen Anna kitálalt a magánéletével kapcsolatban
Fotó: TV2

Elmondása szerint sokáig vágyott arra, hogy szeressék. Ma már nem vágyik sem a szerelemre, sem a házasságra és még az anyaságról is lemondott – írja a Ripost.

Nem vagyok szerelmes típus, sosem voltam, nem az érzelmek, hanem az érzékiség vezérelt mindig is

- fogalmazott Kelemen Anna.

Mint mondta, szándékosan próbálja magát távoltartami a szerelemtől, mert "nem akarja elveszíteni a fejét". Bár eddigi tapasztalatai alapján azt mondja, nem tudják őt elvinni az érzelmek. Huszonévesen volt egy hatalmas szerelmi csalódása, akkor megfogadta, senkit nem fog már szeretni. Úgy véli, lehet ebből következik az, hogy az anyaságról is lemondott. 

Kelemen Annát egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy kapcsolata legyen, ahogy a családalapítás sem.

Persze, fontos a család, de nem mindenáron! Egyszerűen vannak olyanok, akiknek nem ez az útja. Na én pont ilyen vagyok. Persze sosem jelenthetem ki ezer százalékkal, hogy sosem lesz. De az biztos, hogy nincs benne a következő öt éves tervemben.

Forrás: Ripost

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ezt a süket dumát? persze hogy nem akar senkit, mert már nem udvarol neki senki...pont olyan, mint a nagy ő anikó, vagy cini, esetleg a vaslédy...nem kellenek senkinek még dugásra sem...ezek meg azt várják, hogy jöjjön egy milliomos, aki önzetlenül eltartja a lehasznált luvnyákat...

Ez a kelemen úgy tesz még mindig, mintha bármire is alkalmas lenne...
simmering73
Nem az érzelmek, hanem a bankkártyák tartalma.vezérelte.
teuton
Nehez is lenne a sok dugas utan megallapitani ki az apa, ha veletlenül megis teherbe esne...
Csizmás Kond
...mongyuk az övé nem magánélet hanem inkább közösségi...pontosabban kertészeti...egyik melegágyból ki a másikba bele...
Baker
Majd..ha felhagy a pornózással. Végül is 50+ is szülnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.