Súlyos válságba került a 38 éves Király Viktor és felesége, Anita kapcsolata. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az énekes költözött ki közös ingatlanjukból, de egyre inkább úgy tűnik, hogy szerelme hagyta el Királyt.

Nagy a baj, Király Viktor emiatt omlott össze egy bennfentes szerint

Király Viktor nem tudja kiheverni felesége elvesztését. Forrás: Instagram

A Blikk szerint az utóbbi időben voltak jelei, hogy a Megasztár győztes házassága hullámvölgybe került. A lap szerint Király Viktor családja már meg is szakította a kapcsolatot Anitával, aki kiköltözött a hírességgel közös ingatlanjából, s magával vitte a kisfiukat is. Királyt pedig érzékenyen érintette a szakítás, nem sikerül feldolgoznia, hogy a három évig tartó házasság jó eséllyel véget ér – írja a Femcafé.

"Anita költözött el a kisfiukkal, úgy tűnik, ő hozta meg a súlyos döntést" – mondta egy informátor a Blikknek. Közös ismerőseik szerint még van esély rá, hogy a házaspár rendezze a kapcsolatát, noha eddig egyikőjük sem tett határozott lépést ebbe az irányba.

Viktor még reménykedik abban, hogy sikerül megoldaniuk a problémáikat, és visszaszerezheti a feleségét, mert számára a család az első. A fiukat, Kolent igyekeznek a lehető legnagyobb egyetértésben, harmóniában nevelni, de a szülők között továbbra is feszült a hangulat, rengeteget vitatkoznak, ha nincs ott a kisfiuk. Még mind a kettőjükben dúlnak az indulatok, a sérelmeik erősebbek a megegyezésre való hajlamnál.

Egészen eltérően élik meg azt a helyzetet. Anita igyekszik kikapcsolódni, a barátaival szórakozni, amiről sokszor oszt meg fotókat, videókat az Instagram-sztorijában. Neki ez segít, abban, hogy ne folyton a házassági válsága miatt őrlődjön.

Viktor más típus, ő egy érzékeny művész, aki nagyon a lelkére vesz mindent. Most sincs másként. Maga alatt van, nagyon hiányzik neki a kisfia, nehezen viseli, hogy nincs mellette, hogy hétvégi apuka lett. A munkájába temetkezik, így próbálja túlélni ezt a fájdalmas időszakot

– mondta a bennfentes.

Forrás: Femcafé, Blikk
Fotó: Instagram

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Ezeket a celebeket a pénz tartja a szar felett!A kapcsolatuk rosszabb,mint egy rossz lány és a kuncsaftja között lehet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.