Börtönbe kell mennie Lagzi Lajcsinak, mert elutasította halasztási kérelmét a bíróság.Nem jött be Lagzi Lajcsi trükkje, börtönbe küldi a bíróság

Nem jött be Lagzi Lajcsi számítása. Forrás: Frizbi

Galambos Lajost december 7-én ítélték el jogerősen, másodfokon 8 hónappal súlyosbították a büntetését.

A Budaörsi Járásbíróság a kérelmet határidőben elbírálta, és február 28-i határozatában elutasította. Az ok: annak törvényes oka nem áll fenn, így a halasztás nem engedélyezhető.

A bíróság hangsúlyozza, hogy a döntés nem végleges, az ellen fellebbezésnek van helye, ez azonban a börtönbüntetés megkezdésére halasztó hatállyal nem bír – közölte szerda reggel a Budapest Környéki Bíróság.

Lagzi Lajcsit 2015 szeptemberében tartóztatták le feleségével együtt, akitől később elvált, és akit később bűncselekmény hiányában felmentettek. A zenészt vesztegetés, valamint áram, víz és gáz lopásában találták bűnösnek – írja a Telex.

Saját birtokán és egy tatai lakóparkban is illegálisan vételezett energiát. Lagzi Lajcsi január 30-án egészségügyi állapotára, gyógyíthatatlan tüdőbetegségére hivatkozva nyújtott be halasztási kérelmet, ezért február 15-én nem kezdte meg büntetését Kecskeméten.

A zenész 125 napot már töltött előzetesben, ez a büntetéséből levonható, jó magaviselet esetén összességében körülbelül egy évet kell a rácsok mögött töltenie.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@jesz: a " parkettásba " vonul ,kecskemétre...az a bukott elit börtönnek hívott szanatóriuma..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
...hát ezt böfögték az emberek...nem lehet megúszni...itt a kocsmában ittunk egy felest a művész úr egészségére!

A böriben is sok barátot lehet szerezni...
jáger laszló
Máskülönben a börtönkórházaink jó hírnévnek örvendenek Lajcsi!!
Nem kell félni nem fogsz +halni...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Pálinkás Pál
@jesz: a " parkettásba " vonul ,kecskemétre...az a bukott elit börtönnek hívott szanatóriuma..
lampa laz
Ne aggódj Lali, van börtönkórház is. Más rabok is ott gyógyulnak.
Törölt Nick
Kitalál ő még valamit, igen leleményes fickó.
ittott
TUDJUK: talpig becsületes sváb gyerek. vagy egy mocskos állat?
colibri
Mégis, mi a túrót gondolt, hogy bulikba jár szerte az országban, közben nem kell bevonulnia betegsége miatt? Aki beteg, nagyon beteg, az gyógyul a s@ggén és nem fellépni jár. Azt hiszi, mert tele van pénzzel, a szabadságot is megveheti magának. Ne már!
bence
Keveset loptál Lajcsi ! Többet kellett volna ! Látod a legnagyobb tolvajokat nem ítélte el a bíróság !
bence
@ittott: ! Nálánál mocskosabb állatok azok , akik milliárdokban magasan felülmúlják őt ! Azt pedig tudjuk , hogy kis országunkban egyre többen lettek méghozzá a legfelsőbb körökből !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.