Az Oliver! című musical gyermek főszereplője szenvedett balesetet szombat este, azonnal kórházba vitték, szerencsére már hazaengedték. A félbemaradt előadást később pótolják.

A Pesti Magyar Színház Facebookon tette közzé március 18-án, szombaton este, hogy az aznapi Oliver! című musical-előadásukon a főszereplő Farkas Olivér gyermekszínész balesetett szenvedett az első felvonásban – számolt be a hírről az Index.

Balesetet szenvedett a Magyar Színházban egy gyermekszereplő, félbeszakították az előadást

A Magyar Színház épülete a fák takarásában

Fotó: Illusztráció/wikiedia/CC BY-SA 3.0/Fauvirt

A teátrum közlése szerint a fiú a történtek után egyből ellátásban részesült, komoly orvosi vizsgálatnak vetették alá, de szerencsére traumatikus sérülést és külsérelmi nyomokat nem diagnosztizáltak nála. A Facebook-poszt közreadásakor már úton volt Farkas Olivér a vidéki otthona felé. 

A színház a posztban úgy foglalmazott, hogy a baleset körülményeit a történtek után egyből kivizsgálták, és megtették a biztonsági intézkedéseket. Hozzátették, hamarosan újra köreikben köszönthetik Farkas Olivért, aki Zalán János színházigazgató közleménye szerint a baleset bekövetkezte után az orvosi stábbal is tisztán kommunikált.

A színház közlése szerint a törtpntektől függetlenül a március 19-én 15 órára meghirdetett Oliver! előadást megtartják, a 18-ai előadásra érvényes jeggyel rendelkező nézők számára pedig egy későbbi időpontban tartják meg az előadást, amelyre automatikusan érvényesek lesznek a 18-ai jegyek.

Forrás: index.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.