Végh Bálint, G.w.M. barátja úgy gondolja, bizonyos körök intézték el azt, hogy letartóztassák. A már szabadlábon lévő rapper hamarosan kitálal.G.w.M barátja vádalkut akar, aztán kitálal – Kommandósok fogták el, letartóztatták

Még nem jött el az idő, de Végh Bálint hamarosan kitálal. Fotó: Instagram/balint_ve

G.w.M és LL Junior barátja, a szintén rapper Végh Bálint tavaly került a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kezére, Pozsonyban fogták el. Azzal gyanúsítják, hogy Bálint és társai rablásra készültek; a rapper autójában fegyvereket, rendőri álruhákat, taktikai kesztyűket, sisakokat, golyóálló mellényeket, rendőrségi és NAKA-jelvényeket találtak. 

"Aznap számomra is tisztázatlan dolog történt. Az ismerőseimmel volt találkozóm, és elhívtam a páromat is, aki külön autóval érkezett, hogy előtte vacsorázzunk együtt. Ő ezután hazament, mi még egy kicsit a hotelben maradtunk, majd már a parkolóban voltunk, ki-ki a saját autójánál, amikor hirtelen lecsaptak ránk. A távolabb parkoló barátom azt hitte, összeverekedtem valakivel. Annál nagyobb volt a döbbenet, amikor meglátta, hogy a NAKA az, engem elkaptak, és felé tartanak..." – emlékezett vissza a Blikknek Bálint.

"Borzalmas érzés volt, először azt hittem, egy vicc az egész. Azóta is sokszor eszembe jut, sokáig nem tudtam jól aludni sem, rémálmok gyötörtek. Örök nyomot hagyott bennem ez az akció. Aki ismer, tudja, hogy soha nem tudnék rabolni, vagy bármilyen bűncselekményt elkövetni. Nem tartom magam bűnösnek. Senkinek nem kívánom azt az öt napot. A családommal nem beszélhettem, az első két napban egy percet sem aludtam, egyik kihallgatásról vittek a másikra. Nem tudtam tisztálkodni, pihenni, nem kaptam rendesen enni, úgy érzem, emberhez méltatlan módon bántak velem" – mondta Bálint.

"Mindent elkövettek, hogy pszichikailag megtörjenek: az egyik kihallgatáson kedvesek voltak, a következőn ordibáltak velem. Előbb cigarettával kínáltak, szinte már haverkodtak, majd ismét bekeményítettek. Ezt a pszichológiai hadviselést ép ésszel alig lehet kibírni. Biztos vagyok benne, hogy ezt az egészet bizonyos körök intézték ellenem, és azt is tudom, miért. Óriási szenzáció lesz, amikor végre beszélhetek róla, de egyelőre nem lehet. A célom most az, hogy a rendőrséggel megkössem a lehető legjobb vádalkut. Nekik elmondok mindent, és ha lezárul az ügy, kitálalok, tisztára mosom a nevem!" – jelentette ki a Blikknek Végh Bálint.

Forrás: Blikk

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
"...a rapper autójában fegyvereket, rendőri álruhákat, taktikai kesztyűket, sisakokat, golyóálló mellényeket, rendőrségi és NAKA-jelvényeket találtak."
És szegény meglepődött, hogy úgy bánnak vele mint egy bűnözővel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
"...a rapper autójában fegyvereket, rendőri álruhákat, taktikai kesztyűket, sisakokat, golyóálló mellényeket, rendőrségi és NAKA-jelvényeket találtak."
És szegény meglepődött, hogy úgy bánnak vele mint egy bűnözővel.
jesz
hmmm...mostakkor ilyen egy igen fínom úri társaság?...vajon melyikük lehet kékvérű?
@Macskaszem: a fellelt tárgyak alapján akár államellenes támadásra készülődést is ráhúzhatnának...persze nem teszik...
...lehet, hogy a lakásában(kastélyában) is van még néhány apróság? perszehogy azt sem fogja tudni, melyik irigye csempészte oda...
icegygenabro
Kivégezték volna a helyszínen ha a telkén találnak egy BTR-t?
Bélabácsi
nagyon nehéz lesz elhitetni a kommandósokkal, hogy "videó klipp" forgatásához szereztek be fegyvereket, egyenruhákat...(nem normálisak)
kakukkmadár
Bíró úr, az nem úgy vótt má' , valaki odatette má' azokat a csúnya dógokat, cigánytempó.
jáger laszló
Te mindezt elhiszed,mert én 1 kicsit kételkedem
Engedtessék ez + nekem!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Tunes1106
Ha nem vagy sáros akkor minek a vádalku te gyökér???
Aki Én
Ezt csak egy félreértett klip forgatás :)
Csizmás Kond
...csak nehogy még egyebek is kiderüljenek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.