Kucsera Gábor elárulta, hogy milyen viszonyban vannak most volt feleségével, Tápai Szabinával.

Kucsera Gábor őszintén vallott arról egy műsorban, hogy milyen kapcsolatban maradtak Tápai Szabinával a válásuk után. Mint mondta, továbbra is próbálják csendesen intézni a nézeteltéréseiket. A sportoló Csisztu Zsuzsának adott interjút.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kucsera Gábor (@kucseragabor) által megosztott bejegyzés

Néhány hónappal ezelőtt derült ki, hogy 10 év házasság után a válás mellett döntött Kucsera Gábor és Tápai Szabina. A történteket akkor Szabina hozta nyilvánosságra, és őszintén beszélt arról, hogy többször került már válságba a házasságuk, ráadásul a férje meg is csalta őt. Hiába a különválás, kiderült, hogy a két sportoló jóban maradt egymással, hiszen Szabina ellátogatott Gábor legújabb vállalkozásának megnyitójára is, hogy kifejezze támogatását. Elmondásuk szerint megbeszélték, hogy muszáj normális kapcsolatban lenniük, ezzel példát mutatva a gyermekeiknek.

Kucsera elárulta,

nagyon megvisel ez a helyzet, de azóta rendeződni látszik a viszonyuk, hiszen gyermekeik boldogságánál nincsen fontosabb.

A korábbi kajakos a Csisztu Sport Castban hozzátette a kapcsolatuk Szabinával töretlen, ilyen is volt.

Ritka apa vagyok, bátran és minden nagyképűség nélkül kijelentve: rám lehet bízni a gyerekeket, nekem nem okoz problémát

- mondta.

Tápai Szabinával való válásról elmondta,

Én próbálom ezt a négy fal között tartani és megbeszélni. Egy párkapcsolatban mindenkinek vannak sérelmei, de én úgy tekintek rá, hogy a gyerekeim anyukája és ennyi. És bármi történt, bármi volt, én azt nem fogom kiteregetni. A kapcsolatunk többet ért ennél, hogy ennek így kellett volna lezárulnia

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Nagyon "fer" hozzáállás!!!
Bár minden válás ílyen lenne, hisz itt is a gyerekekről van elsősorban szó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.