Herczeg Zoltán divattervezőre a titkosszolgálat figyelt fel.
Herczeget fél év után engedték ki, egy rossz vicc az egész. Forrás: Facebook
Egy nemzetbiztonsági átvilágítás során árulta el egy barátja, hogy régóta vesz tőle füvet – írja a HVG.
Az illető nemzetbiztonsági átvilágítással járó állásra jelentkezett az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál. A kérdőívbe beírta, hogy 2010 óta Herczegtől veszi a füvet. Az állás persze ugrott, az Alkotmányvédelmi Hivatal átadta a tudomására jutott információt a rendőrségnek, akik elkezdték hallgatni Herczeg telefonját – idézi a 444.
A divattervező a témáról nyilvános Facebook-posztot is publikált 2022. május 2-án. Ebben arról ír, hogy egy meg nem nevezett barátja a nemzetbiztonsági ellenőrzés után nem kapott meg egy NER-es állást, mert
“(...) a nemzetbiztonsági átvilágításon úgy esett, hogy elkaszálták "életvitele és baráti, közösségi kapcsolatai" révén, hogy ti. ezek itt mind nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek esetében. Az én nevem konkrétan külön felmerült. Erre azóta is nagyon büszke vagyok!”Ami azt jelenti, hogy ha azt nem is feltétlenül tudta, hogy a barátja elismerte a fűvásárlást, azt mindenképpen, hogy a neve elhangzott a titkosszolgálatok képviselői előtt. A lehallgatási jegyzőkönyvekből és a telefonján később talált csetlogokból azonban kiderült, hogy Herczeg ennek ellenére semmit sem változtatott az életvitelén a következő hónapokban sem, ezért tudták elkapni.
Amikor tavaly október 21-én civil ruhás rendőrök igazoltatták, és találtak nála 100 gramm füvet. A házkutatást végző rendőrök 19 gramm kokainról írtak jelentést, amibe a több mint 18 grammos fémdoboz tömegét is beleszámolták, a kokain egy grammnyi sem volt.
Az újpesti találkozóról, ami után Herczeget letartóztatták, a két érintett gyökeresen ellentétesen vallott: Herczeg szerint akkor vette a nála talált 100 grammot, míg a másik fél, F. József azt vallotta, hogy éppen ő vásárolt, és Herczeg volt az eladó.
Herczeg a vallomásában elismerte, hogy barátainak és ismerőseinek pénzért adta a füvet, de tagadta, hogy ebből anyagi haszna származott volna. A lap úgy tudja, hogy emiatt legalább 7-8 ismerősét hallgatta ki később tanúként a rendőrség, köztük a médiából ismert embereket.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De nektek hiába. Nem az volt vele a baj.
Új hozzászólás