Nagy Ervin és Gryllus Dorka után durván kiosztotta Rákay Philipet Dés László Kossuth-díjas magyar zenész is. A kormány kultúrharcának szimptómája Rákay Philip támadó jellegű posztja – véli Dés László. A Kossuth és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész szerint Nagy Ervin munkájával és tehetségével került a magyar színészek első sorába. Ezzel szemben a Rákay a NER bérfigurája Dés László szerint, aki "mint a kutya a gazdáját, nyalogatja" az őt jól tartó kormány kezét.
Ahogy korábban mi is megírtuk, komoly vitát generált az ex tévés Rákay Philip június 2-i posztja, amelyben kritizálta Nagy Ervin színművészt, amiért kiáll a tanárok mellett.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Rákay Philip, az MTV Zrt. akkori vezérigazgató-helyettese beszélget, miután a kormányfő interjút adott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Rádió stúdiójában 2014. február 21-én. Háttérben Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Nagy Ervin Philipet maga alá piszkító csivavához hasonlította
Rákay Philip június 2-i posztja után Nagy Ervin válaszképppen azt írta a kormány kedvenc tanácsadójának, hogy bár néhány napja személyesen találkoztak össze a pesti belvárosban, a Haris közben, de akkor, mint fogalmaz, az egykori zenetévés úgy vonult el mellette, mint Gőgös Gúnár Gedeon.
Úgy viselkedtél, mint az egyszeri csivava, aki a gazdi kezében veszettül csahol, ám mihelyt a flaszter valóságára kerül, ijedtében maga alá piszkít.
Nagy Ervin azt is megüzente a Fidesz-kedvenc producernek, hogy "add el az egyik aranymercit és az árát ajánld fel mondjuk egy iskolának, amelyik beázik".
Rákay Philip Nagy Ervin posztja után kábé szentté avatta magát, és arról magyarázott az őt kritizáló Nagy Ervinnek, hogy ő bizony nemes ügyekért áldoz rendszeresen, és családokat tart el.
A Nagy-Rákay csörtéhez időközben hozzászólt Gryllus Dorka színésznő is, amire már szintén reagált Rákay Philip is.
Dés: Rákay Phili a NER bérfigurája
Dés László szerint az Orbán-kormány kultúrharcának tünete és jelképe is lehetne, hogy Rákay Philip azért bírálta Nagy Ervin színészt, mert kiállt a tanárok mellett, aki ezt nem hagyta annyiban. A zenész, zeneszerző a Klub Rádió Megbeszéljük című műsorban azt mondta (betelefonálóként), ez is csak a fideszes értékválasztásáról szól.
Miközben a Színház- és Filmművészeti Egyetemet tönkreteszik, a független színházak támogatását elvonják, „a Vidnyánszky-féle haveroknak” százmilliárdokat adnak, a Fidesz „túlméretezett sajtójának bértollnokai” pedig olyan sikeres, tehetséges embereket [karakter]gyilkolnak le, mint Nagy Ervin (akivel maga is dolgozik), aki munkájával került a magyar színészek első sorába.
Vele szemben áll
a NER bérfigurája, aki rendkívül tehetségtelen és valószínűleg nem is okos pali,
akinek az érdeme annyi, hogy rendkívül lojális, mint egy gazdája kezét nyaldosó kutya.
Ervinnel szemben Rákay a NER bérfigurája, aki rendkívül tehetségtelen és valószínűleg nem is okos pali
– mondta, hozzátéve, Rákay érdemei annyiban merülnek ki, hogy rendkívül lojális, "mint a kutya a gazdáját, nyalogatja" az őt jól tartó kormány kezét. Dés Rákay Philippel is dolgozott együtt. A Jazz+Azban szaxofonozott Dés, és koncertjeik előtt két felvezető váltásban konferálta fel az együttest: Jáksó László és Rákay Philip. Tapasztalata szerint, ha utóbbira került a sor sokkal nehezebb volt a közönséget hangulatba hozni. Ezek alapján már akkor leszűrte:
Rákay tehetségtelen.
A kormánynak köszönhetően mégis milliárdossá vált.
A Nagy Ervinnel folytatott szócsatában Rákay Schilling Árpádot és a Sárosdi Lillát is elővette. Állítását, miszerint árufeltöltők egy párizsi kisboltban, hazugságnak nevezte Dés. Hozzátette, hogy azokat a magyar embereket, akik a magyar kultúrát terjesztik a világban, "becsülni kéne, tisztelni, mélyen fejet hajtani előttük, és nagyon sajnálni, hogy elüldöztük őket".
Korábban Gryllus Dorka is cáfolta, hogy árufeltöltő lenne Schilling Árpád, Jászai Mari-díjas rendező, a Krétakör alapítója
Helló, Philip, azt szeretném neked elmondani, hogy Schilling Árpád és Sárosdi Lilla nem árufeltöltő, nem tudom, honnan szeded ezeket az információkat, ezek az információk tévesek
– mondta Gryllus Dorka a Facebookra feltöltött videójában.
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ez természetes akció, reakció >> konklúzió rohadjanak meg!
Takarodj az országunkból jó messzire és ott ugass!
Új hozzászólás