Hazánkban forgat Patrick Duffy, azaz a Dallasban megismert Bobby. A Blikknek adott exkluzív interjújában elárulta: a Jockey-t alakító Larry Hagman a legjobb barátja volt, halálakor is mellette állt.

Ez az igazság a Dallas Bobby-jának és Jockey-jának kapcsolatáról – Patrick Duffy rohamosan hízik a magyar ételektől

A legjobb barátom volt. A Dallas első részének olvasópróbáján találkoztunk először. Emlékszem, kezet fogtunk és amikor aznap este hazamentem, azt mondtam a feleségemnek, úgy hiszem, ma találkoztam a legjobb barátommal. Később elmondta, hogy ő is ugyanezt érezte. És valóban, attól a naptól kezdve 43 éven át a legjobb barátok voltunk, ott voltam az ágya mellett, amikor meghalt. Ennek már tizenegy éve és ez egyszerre nehéz is, meg nem is. Nagyon sokszor jut eszembe, de akárhányszor megtörténik, elmosolyodom, mert annyira jó dolgokat éltünk át együtt és ő maga is teljes életet élhetett. Csak szép emlékeim vannak róla és az, hogy megadatott, hogy 16 éven keresztül a legjobb barátommal dolgozhattam, a legnagyobb ajándék, amit csak kaphattam. Hálás vagyok érte, ahogy azért is, hogy a forgatásom megismerhettem Linda Grayt is, azaz önöknél Samanthát, aki szintén nagyon fontos ember az életemben, szinte minden nap beszélünk. Nyugodtan mondhatom, életreszóló barátságok születtek a Dallasban

- mesélte a Blikknek Patrick Duffy.

A Dallas Bobby-ja jelenleg hazánkban forgat, így van ideje megismerni Budapestet. A magyar ételek nagyon ízlenek nekik, talán túlságosan is.

Három fontot (mintegy 1,5 kilogramm – a szerk.) híztam, amióta itt vagyok, már kétszer ki kellett engedni a jelmezem (nevet). Minden alkalommal próbálunk újabb és újabb éttermet kipróbálni. Jártunk az Operaházban, lélegzetelállító, Linda előadásra is megy, míg én forgatok. Megpróbálunk mindent megnézni, ami belefér az időnkbe, sőt a forgatás után is maradunk még két napot, hogy gyalog is bejárjuk Budapestet

- tette hozzá a népszerű színész.

Forrás: Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.