Alekosz nem adja fel, ismét bepróbálkozott Tóth Andinál.
Véleménye szerint csodákra lenne képes Tóth Andival, hiszen jó az alapanyag. A valóságshow-hős elmondása szerint, régebben valóban "nőtlennek", férfiasnak és rossz döntéshozatalú nőnek tartotta. Most azonban úgy véli, "az idő előrehaladtával, érlelődni látszik". Mint írja, időről-időre odafigyel az énekesnőre, és elemzi a kialakult helyzetet
Bejegyzésében azt is megjegyzi, hogy párhuzamot vélt felfedezni a "mekszikói nők" és Tóth Andi külseje között.
Az arisztokráciai bőrpigment teljes hiánya. A barnaság viszont érdekessé teszi. De a tetoválás azonban, továbbra sem vonzó – üzleti körökben. Járhatna nőiesen takart ruhában is.
Hozzátette:
Szemöldöke jó, a szeme barna, tehát dunaújvárosi. Mekszikóban, minden nő szeme – barna. A lefelé görbülő flegmatikus felső ajak ugyan Jávor Pál privilégiuma, de Andrea esetében – ez a tény ortopédiailag kifejezetten vonzóvá teszi őt.
Alekosz véleménye szerint Tóth Andi kifejezetten vonzó nő,
és ha mondjuk egy hónapra rám bízná magát, akkor az mindenki számára, láthatóvá is válna. Mekszikóban látott tapasztalataimat latbavetve, kihoznám belőle nőiességének legjavát. Az alapanyag, jó.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás