Ünnepel a VHK

45 évvel az alapítás és másfél évvel az Életzuhatag című lemeze után a Vágtázó Halottkémek színtiszta életenergiával, alkotóerővel és zsigereket is megpezsdítő mondanivalóval veszi be az A38 Hajó színpadát, hogy október 8-án és 9-én két napon át a rajongókkal közösen ünnepelje a zenekar jubileumát.

Kistehén az A38 Hajón

Tavaly decemberben jelent meg a Kistehén Bocsánat című albuma, amely minden tekintetben meglepetés volt.

Ken Hensley a Live Fire élén

„Ezután is igyekszem nagyszerű zenét szolgáltatni a közönségnek, élőben és felvételen egyaránt, támogatásommal segítem a rászorulókat…” A Hammond orgona nagy tanítómestere, a Uriah Heep egykori frontembere, Ken Hensley bemutatja a hard rock és a hammond orgona kapcsolatát kiváló zenekara kíséretében.

Neneh Cherry a Hajón

A kortárs pop egyik legtudatosabb, legegyénibb, kompromisszumokat nem kötő, varázslatos egyénisége, Neneh Cherry ma is a maga útját járja.

Bowie-emlékkoncert lesz Budapesten

Koncertet rendeznek február 24-én az újbudai A38 hajón a közelmúltban elhunyt David Bowie emlékére. A magyar zenészek Bowie-számokkal emlékeznek a brit sztárra, a fellépők jótékony célra ajánlják fel a bevételt.

A jövő gitáros isteneinek egyike, Ryan McGarvey az A38 Hajón

Számomra nagy öröm, hogy a sorozatomban szereplő 50 zseniális, fiatal gitáros közül hetedikként Ryan McGarvey is koncertet ad Budapesten június 5-én.

Carl Palmer az A38 hajón ad koncertet

Carl Palmer projektje május 12-én az A38 hajóra érkezik.

The Birthday Massacre koncert Budapesten

Kilenc év után ismét Budapesten játszik a Birthday Massacre: a kanadai zenekar pörgős goth rock zenéje egy bizarr, gyermetegnek tűnő lila ködös világba kalauzol bennünket, ahol szomorú – és nem egyszer morbid – formában elevenednek meg a gyermekkor, vagy éppen a szerelem tipikus, romantikus történetei.

Dirty Flow Club: magyar supergroup lemezbemutatója

Dirty Flow Club néven a magyar underground számos ismert zenésze készített közös albumot a szerelem-szakítás témakörében.

Royal Hunt: klasszikus rockalbummal érkeznek Budapestre

Pályafutása legjobb szimfonikus lemezével tér vissza Budapestre a Royal Hunt.

A38: januárban karbantartást végeznek a koncerthajón

Idei jubileumi évada befejeztével bezár egy hónapra az A38 hajó: előreláthatóan január 4-én a hajótestet karbantartásra elszállítják jelenlegi helyéről, a Petőfi híd budai hídfőjétől.

Lydia Lunch, az amerikai no wave kultikus figurája Budapesten

A New York-i no wawe színtér nagyasszonya, Lydia Lunch ad koncertet vasárnap az újbudai A38 hajón.

Koncertek az A38-on: tíz év, ezer televíziós adás

Az ezredik televíziós műsor kerül adásba kedden az idén tízéves újbudai A38 állóhajó koncertjeiből.

Barabás Lőrinc szólólemezét mutatja be az A38 hajón

A hazai dzsessz színtér egyik leginnovatívabb muzsikusa, Barabás Lőrinc trombitás szombaton az újbudai A38 hajón mutatja be legfrissebb stúdióanyagát, az ezúttal teljesen szólóban elkészített Sastrát.

10 év a világ egyik legjobb hajójával

Maceo Parker, Erik Truffaz, Richard Bona, Erik Sumo Band, Subways, Péterfy Bori és hosszan sorolhatnánk a zenészeket, akik felléptek már a hajón. Április 30-án ünnepli tizedik születésnapját az A38 hajó.

Grande Mothers of Invention: Frank Zappa zenésztársai az A38-on

Frank Zappa egykori zenésztársai adnak koncertet április 8-án hétfőn a fővárosi A38 hajón Grande Mothers of Invention néven.

Megvadul a Compact Disco

Stúdióba vonul a következő hetekben a Compact Disco.

Elindult a Talentométer 3, az A38 tehetségkutatója

Öt műfajban április 10-ig lehet nevezni az A38 hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutatójára.

Online közvetítések az A38 hajó koncertjeiről

Az idén tízéves A38 állóhajó internetes koncertközvetítéseket ad hétfőtől vasárnapig a Ustream online videomegosztó és élőadás-szolgáltatóval közösen.

Bëlga: 15 éves jubileumi koncert

Tizenötödik születésnapját ünnepli a Bëlga, a legkülöncebb, egyben legmasszívabb rajongótáborral rendelkező hazai hiphop-csapat.

Világzenei csemegék: a Clannad és Natacha Atlas az A38-on

A világzenei színtér két világsztárja is fellép a következő hetekben az A38 állóhajón.

Bob Marley emléke előtt tiszteleg a Ladánybene 27 és barátai

A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapja alkalmából.

Peter Hook (Joy Divison, New Order) márciusban az A38-on

Először lép fel Magyarországon Peter Hook, a brit könnyűzene történetének legendás basszusgitárosa.

drMáriás és a Tudósok: kiállítás és koncert az A38 hajón

A két évvel ezelőtt történtekhez hasonlóan drMáriás dupla eseményen mutatja be a fővárosi A38 hajón szerteágazó művészeti tevékenysége friss alkotásait.

Az A38 a világ legjobb szórakozóhelye!

Az A38 hajót és a Millenáris Teátrumot is a világ legjobb szórakozóhelyei közé választották az Electronic Beats honlap szavazói: előbbi a lista élére került, utóbbi negyedik lett.

Az A38 hajó harcban a világ legjobb bárja címért

A budapesti A38 hajó egy rotterdami klubbal van szoros versenyben azon az internetes szavazáson, amelyet...

7. Újbuda Jazz Fesztivál Szabados György emlékére az A38-on

Idén hetedik alkalommal kerül sor az Újbuda Jazz Fesztiválra, amely eredetileg Újbuda megalakulásnak 75. évfordulójára jött létre.

Az A38 Hajó 2011. augusztusi programjai

Az A38 Hajó a nyári szezonban sem pihen, csak a hangsúlyok helyeződnek át.

Fehéregyensúly – The Whitest Boy Alive az A38-on

Ha június 22-én az A38 hajón tartózkodsz, téged is a The Whitest Boy Alive szórakoztat majd.

Káoszelmélet – XIU XIU az A38-on

Szintipop, posztrock, indie, zakkant prüntyögés és oda nem illő duplacsavarok Kaliforniából.