Művészettel a háború ellen - A Garda együttes belecsapott a húrokba

Merész vállalkozás Magyarországon háborút megidéző videóklippel megjelenni egy debütáló zenekarnak.

Terrorcselekménynek nevezte az orosz védelmi minisztérium a vasárnapi dróntámadásos különleges műveleteket

Az orosz agresszió becsődölt a harctéren.

Megkezdődött az ukránok déli offenzívája

Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes hivatalosan is bejelentette, hogy megkezdődött a régóta beharangozott ukrán ellenoffenzíva, éspedig a déli fronton, ahol állítólag intenzívebbé váltak a támadásaik, sőt új frontokat is nyitottak.

A lebombázott mariupoli szülészeti klinikáról készült az év sajtófotója

Gyakorlatilag az AP stábja - Maloletka mellett az operatőr Misztiszlav Csernov - volt az egyetlen, ami az ostromlott városban maradt, Maloletka fényképein át ismerhette meg a világ a mariupoliak szenvedéseit.

Bahmut gyakorlatilag teljesen megsemmisült putyin miatt

Bahmut szimbolikussá vált a háborúban.

Ütni a feleséget teljesen természetes? Erőszakfajták

A házastársak közti erőszak (beleértve a megerőszakolást is) minden társadalmi rétegben előfordul és sokszor éveken át kíséri egy pár életét.

Családon belül erőszak - miért tűröd???

Értetlenül olvassa néha az ember a híreket, miszerint egy anyuka addig rázta a csecsemőjét, míg az bele nem halt, vagy egy nőt addig ütött a férje, míg az kómába esett.

Kövér, Semjén, vagy Putyin mondta? Az amerikai nagykövetség kvízéből kiderül! - Ez az a gáz, amiből nincs hiány.....

Ön nem szégyellné, ha egy mondat kapcsán kérdéses lenne, hogy az orosz vezető, vagy az Ön szájából hangzott el?

Ukrajna visszavág Herszonban

Ukrajna hamarosan ellentámadást indít az orosz megszálló erők ellen Herszon megyében. Herszon megye és főleg annak nyugati része három okból is kedvező az ellentámadáshoz:

Bénítólag hatnak az orosz tüzérségre az ukrán HIMARS-ok

A HIMARS-ek, vagyis az ukrán hadsereg az amerikaiaktól kapott mozgékony rakétatüzérsége nagyot formált a háború menetén.

12 kifogás, amiért a nő tűri az erőszakot! De miért!?

Nők elleni erőszaknak nevezünk minden olyan erőszakot, amely a személy nemi hovatartozása miatt történhet és történik meg valakivel.

Családon belül erőszak - miért tűröd???

Értetlenül olvassa néha az ember a híreket, miszerint egy anyuka addig rázta a csecsemőjét, míg az bele nem halt, vagy egy nőt addig ütött a férje, míg az kómába esett.

Ütni a feleséget teljesen természetes? Erőszakfajták

A házastársak közti erőszak (beleértve a megerőszakolást is) minden társadalmi rétegben előfordul és sokszor éveken át kíséri egy pár életét.

A Putyinnak adott nyugati pofon nemcsak neki, de a nyugatnak is fájni fog

New York (CNN Business) Vlagyimir Putyin és Oroszország megbüntetése az Ukrajna elleni agresszióért, itthon is nagyon fog fájni.

Blikk: egy 15 éves fiút ütött meg az Újpest biztonsági őre

A Fehérvár elleni meccsen a láthatósági mellényt nem viselő őr ütött meg egy szurkoló fiatalt úgy, hogy erre semmi oka sem volt a szemtanúk szerint. 

Putyin szempilla-rebegtető álszenteskedése

Vlagyimir Putyin elnök és az orosz biztonsági tanács reméli, hogy a török hatóságok mindent megtesznek a Törökország területén lévő orosz állampolgárok és külképviseletek biztonságának szavatolása érdekében.

Élő adásban ütöttek meg egy riportert Mexikóban

Döbbenetes jelenetsornak lehettek a tanúi a mexikói ADN 40 tévécsatorna nézői: élő adásban verték meg az egyik riportert.

Megölte élettársa kisbabáját, mert hangosan sírt

Az ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében egy 26 éves férfi megölte kárpátaljai élettársa 5 hónapos gyermekét azért, mert feldühítette a hangos sírása.

Az ukrán elnök nagyszabású orosz szárazföldi támadástól tart

Petro Porosenko ukrán elnök szerint azért kellett bevezetni a hadiállapotot, mert Ukrajnát egy nagyszabású szárazföldi agresszió veszélye fenyegeti Oroszország részéről.

Magyarország! Én nem így szeretlek….

A 2018-as Pride felvonulás extra atrocitás nélkül lezajlott - mondhatnánk, ha így lenne.

Társadalmi félelmek – közös szorongásaink

A magyar társadalomnak hozzávetőlegesen egynegyede fél. Nem időnként megijed, hogy talán nem a legjobb irányba tart az oktatás, vagy hogy a közbeszéd már megint minősíthetetlen hangnemet üt meg, hanem komolyan tart bizonyos személyes eseményektől, társadalmi folyamatoktól, legalább heti rendszerességgel félelmet érez valami miatt.

Részegen verte és zaklatta diákjait egy exrendőr veszprémi tanár

Osztálykiránduláson itta le magát egy exrendőr veszprémi tanár, aki aztán négy fiút is többször megütött, de a lányokkal is kifogásolható módon viselkedett.

Baja polgármestere szerint az agresszív baloldal felelős a városban kiégett autóért - van ott gógyi, átlátta!!!!!!!!!!!! - Városi Kurír

Valami verseny lehet a Fideszben, aminek az lesz a nyertese, aki elvadultabb ügyben tudja az ellenzékre tolni az adódó balhékat.

Orvosi váró, a horror háza

Az orvosi várókban egyedi, más hasonló helyzetben nem tapasztalható hangulat uralkodik.

Rónai elhatárolódik Nagy Bandótól, a kommentelők pedig Rónaitól

Miután Rónai Egon elhatárolódott az ATV-t Orbán kapcsán kellemetlen helyzetbe hozó vendégétől, a szókimondó Nagy Bandó Andrástól, a műsorvezető közösségi oldalán a kommentelők határolódtak el Rónaitól.

Görögország attól tart, hogy Erdogan most már tényleg ránk engedi a vadakat

Kormányzati források Erdogan taktikáját látják a menekültek számának növekedése mögött – írta a görög Ekathimerini és ez az EU és Törökország közötti megromlott viszony következménye lehet.

Mi lett belőlünk? - értelmetlen agresszió villamos peronján

Mióta a gyűlöletkeltés és az agresszióra való buzdítás süt a nemzeti kormány mindennapos megszólalásaiból, hihetetlen dolgokra ragadtatja magát államunk polgárainak erre leginkább fogékony része.

"Ennek meg kellett történnie" - megszólalt a Tusnádfürdőn meghurcolt fiatal nő

Ladó Andreának hívják, nem tesz feljelentést, és büszke arra, hogy tiltakozott.

Észak-Korea diktátora, Kim Dzsong Un interkontinentális rakétát tesztelt

Kim Dzsong Un uralta Észak-Korea sikeres rakétakísérletet hajtott végre, a rakéta helyi idő szerint 10 óra után csapódott a Japán-tengerbe .Az észak-koreai híradások szerint a rakétát fél 10-kor lőtték ki a kínai határ közelében fekvő Pangjonból.