Agresszívan reagáltak, majd rácsapták az ajtót az újságírónőre váci baloldali politikusok

Fehér Zsoltot, az eredetileg jobbikos politikust önkormányzati lakásügyben kérdezte volna a 0627.hu, azonban a váci önkormányzati képviselő próbált kitérni a kérdések elől, míg a képviselőtársa, Kászonyi Károly akadályozta a stábot a munkavégzésben, eltolta az útból az újságírónőt, majd a válaszok helyett rácsapta az...

Visszaüt vagy visszavonul? A férfikézből kiderül!

Szakemberek teljesen váratlan megállapítással álltak elő: úgy vélik, hogy a középső ujj hosszúsága alapján előre megjósolható, hogy az adott férfi mennyire viseltetik agresszívan másokkal szemben.

"Nem volt elég a halott, a beteg ahhoz, hogy kicsit figyelmesebbek legyünk? - Kiszabadult a szellem a palackból, de rohadt gyorsan vissza kellene zárni, különben baj lesz."

A bezártság, a néha reménytelennek tűnő megváltozott élethelyzet egyre agresszívabbá, erőszakosabbá, harciasabbá, támadóbbá tett sokakat, akik aztán a miniszterelnök szavára szombaton kitódultak a tavaszi melegbe és egy pillanat alatt elhitték, hogy a vírus egy hozzá nem értő szavára huss, eltűnt, aki beteg, meggyógyul.

Agresszió az utakon: miért tolakodsz, villogsz, mutogatsz?

Szabálytalan előzések, kiszorítósdi, nem-beengedés, teherautók a belső sávban, erőszakos sávváltás, parkolókban előnyt szerző szemfülesek.

Zsidózással és lökdösődéssel várták Orbánt a békemenetelők

Maroknyi fiatal ellentüntető jelent meg a Kossuth téren a Kutyapárt matricáival díszített Fidesz táblákkal.

Lerángatta az ellenőrt a buszról a bedühödött utas

Nőről lévén szó a hülyek.rvázás sem maradhatott el.

Rossz helyen parkolt a palesztin kamionsofőr, egy izraeli rendőr lefejelte

Rossz helyen parkolt le kamionjával Kelet-Jeruzsálemben egy palesztin kamionsofőr, ami nem tetszett egy izraeli rendőrnek. 

Cenzúrázzák a meséket egy egri óvodában

Az agresszív meséket átírják, még a Piroska és a farkas is ráncfelvarrást kapott.

Harcias varjú tartotta rettegésben a baranyai falut

Dolmányos varjú garázdálkodott egy magyabólyi iskola környékén karácsony előtt. Támadta az iskolába igyekvő gyerekeket, megcsipkedte az útjába kerülő dolgokat, és lepiszkította a környéken parkoló autókat – írja a Bama.hu .

Elverte a robogót, mint szódás a lovát

Ütöte-rúgta robogóját a forgalmat figyelő kamera felvétele szerint egy magáról megfeledkezett férfi.

Gyermekkorút akart megerőszakolni egy férfi Nagyorosziban

Gyermekkorút akart megerőszakolni egy 27 éves férfi Nagyorosziban, a kislány elmenekült, a férfit őrizetbe vették – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Aki agresszív, fél (Képriport a forradalomról)

Persze, hogyne, aki meg regresszív, de vasszíve van, maratoni futó már nem lehet, de most ne szaladjunk ennyire messzire. Beszéljünk inkább arról, akkor mi van, ha hülyék is vagyunk.

Visszaüt vagy visszavonul? A férfikézből kiderül!

Szakemberek teljesen váratlan megállapítással álltak elő: úgy vélik, hogy a középső ujj hosszúsága alapján előre megjósolható, hogy az adott férfi mennyire viseltetik agresszívan másokkal szemben.

Imádkozz az ellenségedért!

Friss kutatások szerint, ha valakit inzultus ér egy idegen ember részéről, kevésbé fog dühösen és agresszívan reagálni, ha előtte megáll egy pillanatra és imádkozik a másikért...

Agresszívvá tesznek a szénsavas üdítők!?

Azok a tinédzserek, akik sok szénsavas üdítőt fogyasztanak, hajlamosabbak az erőszakos viselkedésre is - derült ki egy új kutatás eredményeiből.

Balhé az utcán: rendőrök vetettek véget a bulinak

Rendőrjárőrök vetettek véget egy mulatságnak Szentmargitfalván hétfőn.

Részeg és agresszív férfi vetkőzött a presszóban

Csütörtökön délután a járőrök egy nagykanizsai presszóból állítottak elő egy férfit.

Imádkozz az ellenségedért!

Friss kutatások szerint, ha valakit inzultus ér egy idegen ember részéről, kevésbé fog dühösen és agresszívan reagálni, ha előtte megáll egy pillanatra és imádkozik a másikért...

Agresszív vendégek balhéztak egy zalaegerszegi presszóban

Bejelentést tett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra szerdán este egy, a zalaegerszegi Balatoni úton lévő presszó felszolgálója, mert pár vendég kiabált és agresszívan viselkedett.

Balhé a miskolci buszokon – Hogy oldja meg a sofőr?

Az ittas, bliccelő, agresszív utasok nem ritka vendégek a miskolci buszokon, villamosokon.

Tom és Jerry a legagresszívabb tévéműsor?

Sokunk mese-etalonja a mókásan bamba Tom és a pimasz Jerry jóval agresszívabb és gyermekeink számra károsabb hatást ér el, mintha egy 12-es karikás filmet engednénk nekik megnézni.

Durvul a helyzet a Búza téren Miskolcon

Egy héten belül már másodszor kapunk hírt olvasóinktól, hogy a Búza téren megpróbálják lehúzni őket, illetve az agresszív cigiárusoktól lépni is alig lehet.

Agresszív gyermekek: mi állhat a viselkedésük mögött?

A gyermek erőszakos, agresszív viselkedését minden életkorban komolyan kell venni.

Hobbijaim: vívás, rögbi, cigányirtás

Ezrével találni önmagukat nemzeti érzelműnek, nacionalistának valló tizenéveseket, sőt gyerekeket az internetes közösségi oldalakon.

Agresszív kéregető a Debrecen Plázánál

Olyan teátrális mozdulatokat használ, hogy az embernek az az érzése, megüti, ha nem ad neki semmit.