A szokásos trükkel érné el a kormány, hogy a sóskúti akkufeldolgozó ügyében a helyieknek ne osszanak lapot

Túl bonyolult lenne a rendes engedélyeztetési eljárás és a helyiek ellenállásába is ütközhetne, úgyhogy inkább nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősítik a sóskúti akkumulátor-feldolgozó megépítését.

Sóskút - Rendőrök menekítették ki az akkumulátorgyár lobbista polgármestert

Az ország felelősebb fele lassan több mint egy éve folyamatos felháborodásban él a Magyarországot, kormánysegédlettel, letaroló akkumulátor gyár alapítási hullám miatt.

Orbánék autógyárat csináltak az országból, a beruházások ötödét közpénzből állja az állam

Különös kép rajzolódik ki a gazdaságról az elmúlt öt évek egyedi kormánydöntéseit nézve.

Durván bezuhantak az ingatlanárak a gödi akkumulátorgyár tágabb környékén is

Budapest északi vonzáskörzetében erősen csökkentek az ingatlanárak.

„Nem veheted el a magyarok munkáját” – kukázza az akkugyáras lázálmaihoz farigcsált vendégmunkás törvényét Orbán

A fideszes kormány visszavonta a propagandistái által „Európa legszigorúbbjaként” reklámozott vendégmunkás törvényét.

A Fidesz polgármestere inkább trágárul hadonászott, de még zárt ajtó mögött sem mert válaszolni az akkugyárról feltett kérdésekre

Zárt ajtók mögé bújtak a Fidesz önkormányzati képviselőként dolgozó emberei a Nyíregyházára tervezett akkumulátorgyár ügyében.

Az akkugyárról kérdezték, egyszerűen beintett Nyíregyháza fideszes polgármestere

Nyíregyháza polgármestere egy momentumos önkormányzati képviselőnek „válaszolt” a gesztussal.

Veszélyhelyzetre hivatkozás sok-pont-nulla: nuku büntetés a környezetszennyező gyáraknak - Persze visszamenőlegesen

A helyszín: Magyarország, -konkrétan az Ön szíve, tüdeje, mája, veséje stb.- játszódik az Úr 2023-ik -5784-ik- évének szeptemberében az Európai Unió tagországában, vagyis: itt és most.

Fertőtlenített Fertő-tó és betonba öntött Balaton nélkül nem is igazi az illiberális nyaralás

Mennyit értenek a külföldiek Viktorlandből?

Kínai pofátlanság "társadalmi felelősségvállalásnak" maszkírozva - Esővízgyűjtő hordókat ajándékoznak a debreceni közszolgákkal társulva

Még mondja valaki, hogy a kínaiaknak nincs humorérzéke, ha fekete is!

Tagadja a fideszes önkormányzat, hogy akkugyárat építene a Debrecenben beruházó kínai cég

A debreceni, fideszes irányítás alatt álló önkormányzat tagadja azt a sajtóértesülést, mely szerint újabb kínai akkumulátorgyár épülne a városban.

Targoncával akarta megöletni a koreai a magyar dolgozót egy akkumulátorgyárban Komáromban

Zsákba kényszerített, majd kis híján halálra nyomatott a targoncással egy takarítót egy dél-koreai Komáromban. Az áldozat lebénult.

Orbánék azzal terveznek, hogy a cégek ázsiai munkásokra cserélik a hazai munkaerőt

A fideszes kormány is tudja hogy egyes, hazánkban működő cégek távol-keleti vendégmunkásokra cserélhetik a magyar munkavállalókat.

Trükköznek a debreceni akkumulátorgyár méretével, hogy kisebb legyen a beruházás által érintett terület

A kínai CATL debreceni gyárterületének csökkentését tervezi. Eredeti tervektől eltérően a gyár területét mintegy 13 százalékkal csökkentenék.

Nyíregyházi akkumulátorgyár: Ettől még a Mi Hazánk is kiakadt

Akkumulátorgyárak helyett a magyar mezőgazdaság fejlesztését szeretnék.

Fótnak sikerült, ami sok településnek nem: megakadályozták az akkugyár-építést

Mégsem építenek kínai akkumulátorgyárat Fóton. 

Csak látszólag helyi közügy: Az Alkotmánybíróság szerint nem lehet népszavazás a győri akkumulátorgyárról

Azért nem lehet szavazni az akkumulátor-gyárról, mert az Orbán-kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette azt.

Azonnali bírósági ítélet állíthatja le a fideszesek által kiagyalt debreceni akkumulátorgyár továbbépítését

Debrecen vízellátás-biztonsága nem játék az Ítélőtábla szerint: mérlegelni kell a CATL-beruházás azonnali leállítását.

Illegális akkumulátorhulladék-raktárat rejtegetnek Ikladon

Az illegálisan működő akkumulátorhulladék-raktárhoz még a katasztrófavédelem is kivonult.

Meglepő fordulat: Orbán jó barátjának cége építheti fel a debreceni akkumulátorgyárat

Garancsi István cége húzhatja fel a debreceni akkugyár központi épületét. Az építkezés a rengeteg tüntetés és lakossági tiltakozás ellenére történik meg.

Két gombóc fagyi miatt kötözködik az akkugyárat a városába csempésző fideszes polgármester

Nyilvános üzengetésbe kezdett a Facebookon Szentirmai István jelenlegi fideszes, és Lakatos Béla volt ácsi polgármester kettő gombóc fagylalt miatt.

Belázadt Orbán új vegyianyag tárolós lázálma ellen a fővárosi Fidesz

Egy kedden délután beterjesztett, majd szerda délelőtt hosszú vita után, egyhangúlag elfogadott 25 oldalas anyag kivette a fejlesztésre alkalmas területek közül a soroksári BILK intermodiális központ területét.

Milyen szorgalmasan ássa Magyarország sírját a miniszter úr! - kommentelték elismerően Szijjártó legújabb akkus-cucc bejelentését

Szerdai "iszonyatügyesvagyok" Szijjártó-bejelentése: a BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton, amely első körben száz új munkahelyet hoz létre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a kínai Sencsenből.

Ha ránéz az ember, azt hiszi, hogy ez nem is egy gyár, hanem valamilyen kastély - mondta Ács "világlátott" közszolgája

Mi bajunk lehet, ha olyan széleslátókörű, tanult és tapasztalt várospolitikusaink vannak, mint például Ácsnak, a cirka 7.000 lakosú Komárom-Esztergom megyei városnak, név szerint a Fidesz-KDNP színében tevékenykedő Dr. Szentirmai István!

Mindennapi hungarikumunkat add meg nekünk... és lőn: köz nélküli közmeghallgatás veszélyhelyzetre hivatkozva

Akár büszkék is lehetnénk, hogy mekkora agy a magyar, hogy évente 365 csak rá jellemző hungarikum esik ki a szittya-smizettből, de sajna a mostanság napvilágot látó kuriózumok előjele cseppet sem pozitív.

Ács polgármestere egy hete cáfolta, hogy akkumulátorgyár épül, Szijjártó szerdán bejelentette

Az RTL Híradó tudósítása szerint a városban szerdán sokan stábtól tudták meg, hogy nemsokára akkumulátorok alapanyagot gyártanak majd a szomszédságukban. Sokan meg is lepődtek, mert a város polgármestere nemrég még a Facebookon nyugtatta a kedélyeket, és cáfolta a terjedő híreket. A lakosság ezért eddig csak annyit tudott, hogy...

Kiderült: ez a városka örülhet az 520 milliárd forintos, szép új akkugyárnak

A kínai Huayou Cobalt a Komárom-Esztergom megyei Ácson épít üzemet.

Megosztó bejelentést tett Szijjártó Péter – Van, aki sír, van, aki nevet

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában.

Szabó Tímea: Elég az eszement, mérgező akkugyártásból!

"Na, ennyit a "biztonságos" akkugyártásról! Az akkumulátorgyárak veszélyesek a dolgozókra, veszélyesek a lakosságra, és a mostani esetből is világos, hogy a távolkeleti gyártók semmilyen előírást nem tartanak be huszonnyolcadszorra sem!