A Piastri-botrányon röhög az IndyCar közössége -

Amikor már azt hittük, hogy a 2022-es év nem is lehetne őrültebb, a Formula 1 fogta magát és egy az egyben lemásolta az IndyCart lázban tartó Alex Palou-gate-et.

Alonsót a technikai gondok mellett saját tapasztalatlansága is hátráltatta az Indy 500-on

Fernando Alonso a huszonegyedik pozícióban, körhátrányban zárta a 104. Indianapolis 500-at.

Takuma Sato győzelmével zárult a 104. Indianapolis 500

Pályafutása során másodszor kortyolhatott bele a világ leghíresebb tejesüvegébe Takuma Sato.

Alonso: “Egy ideig biztosan ez lesz az utolsó Indy 500-om”

Zak Brown néhány nappal ezelőtt leszögezte, jövőre is szívesen adna autót Fernando Alonsónak az Indianapolis 500-on.

A McLaren 2021-ben is versenyeztetné Alonsót az Indy 500-on

Fernando Alonso a Forma-1 2021-es szezonjában a Renault színeiben fogja ismét róni a köröket. Ez a tény viszont nem jelenti azt, hogy a kapuk teljesen bezárulnának előtte a McLarennél. Sőt.

Ellenzi az Indy 500 nyílt kapus megrendezését Indiana vezető egészségügyi szervezete

Az Indiana University Health sajtóközleményben kérte Roger Penske-éket arra, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel változtassák meg a 104. Indianapolis 500-ra vonatkozó terveiket.

Fernando Alonso: Idén már elejétől a végéig ki akarom élvezni az Indy 500-at

Az Arrow McLaren SP lerántotta a leplet Fernando Alonso autójának Indy 500-as festéséről.

Alonso rajongó kisfiú szerzett életre szóló élményt • Racingline.hu

Tavaly szinte egész évben téma volt az a Spanyol Nagydíjon történt eset, mikor Kimi Räikkönen kiesése után egy síró Ferrari rajongó kisfiút szúrt ki a kamera a nézőtéren. A kisfiút, Thomast megkeresték, beinvitálták a paddockba és találkozhatott is Räikkönennel.

Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon

A teljes idényre leigazolta Fernando Alonso kétszeres Forma-1 világbajnokot a Toyota Gazoo Racing csapata

Habsburg és Félix da Costa is megmérkőzhet Fernando Alonsoval!

Antonio Félix da Costa idén a Formula E-ben, illetve Blancpain GT Series Sprint Cup-ban és International GT Open-ben is versenyzett. 2018-at pedig az amerikai kontinensen kezdi majd a Daytona 24 órás versenyen, a Jackie Chan DC Racing csapatában.

Alonso: Befejezetlen ügyem van a McLarennel • Racingline.hu

Fernando Alonso azt állítja, kész folytatni a McLarennel a munkát, de szükség lesz pár változtatásra a jövőben.

Tony Kanaan visszaszólt Hamiltonnak

Lewis Hamilton korábban megjegyezte, hogy véleménye szerint az, hogy Fernando Alonso újoncként az ötödik helyre tudott kvalifikálni az Indy500-on, olyan versenyzők között, akik egész szezonban az IndyCarban versenyeznek, azt jelzi, hogy nem túl erős a széria. 

Alonso a Red Bulltól tart leginkább, és önéletrajzi könyvet ír!

Elkezdte feldolgozni a saját életművét Fernando Alonso, ha már a McLaren-Honda ilyen gyengén szerepel a teszteken...

Hamilton és Alonso olyan, mint Messi és Ronaldo

Carlos Sainz a legnagyobb focistákhoz hasonlította Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont.

Alonso egyedi emoticonokkal lepte meg rajongót

Elő a mobiloddal: nevess, szomorkodj, dühöngj, örülj, vagy épp légy szerelmes Fernando Alonsoval!

13 F1-es versenyző barátnőjét mutatjuk most meg nektek

Mint minden szezon előtt, a Motorsport Csatorna idén is összegyűjtöttük az aktuális versenyző-barátnőket/feleségeket.

Alonso ismét bajnoki címet szerezne - valahol

Ma 10 éve, hogy Fernando Alonso megnyerte első világbajnoki címét a Renaut-val.

Alonsonak óvnia kell szemeit

A csütörtöki sajtótájékoztatón sem vette le napszemüvegét Meglepõdtek az összegyûlt újságírók a mai F1-es sajtótájékoztatón Barcelonában, mikor is Fernando Alonso nem volt hajlandó levenni sötét Oakley napszemüvegét.

Alonso mindenről beszámolt

Mindenre emlékszik a balesetéről, nem ébredt 1995-ben, és a széllökéses sztori sem igaz.

Alonso elmondta, mit tapasztalt a baleset előtt

A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy Alonso autóba ül a Maláj Nagydíjon.

Ők minden idők 10 leggazdagabb F1-es versenyzői

Ők minden idők 10 leggazdagabb F1-es versenyzői - A listán 4 már visszavonult versenyző is szerepel.

Alonso tinédzserként ébredt balesete után!

Alonso tinédzserként ébredt balesete után!

Bojkottba kezdhetnek a csapatok Alonso miatt

Válaszokat akarnak a csapatok Alonso különös esetére.

Hivatalos: Alonso kihagyja az Ausztrál Nagydíjat!

Orvosai szerint még nem áll készen ismét a Forma-1-re.

Az FIA vizsgálja Alonso balesetét

Vizsgálatot indított a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a McLaren Honda pilótája, Fernando Alonso balesete ügyében.

"Olyan volt, mintha Alonso direkt ment volna a falnak"

Boullier szerint tipikus tesztbalesetről van szó, mások szerint azonban ez semmiképp sem volt tipikus.

Egy szemtanú szerint Alonso 10 percig nem reagált

A spanyol versenyző már jól van, de lehet, hogy még ma éjszakéra is kórházban tartják.

Alonso új barátnője: "Nagyon boldog vagyok"

Lara Alvarez állítólag megerősítette, hogy Fernando Alonsoval jár.

Alonso megúszta, hogy bepereljék

Alonso letett kerékpárcsapatáról, és felrúgott egy szerződést.

A versenyzők saját készítésű képeikkel jótékonykodnak

Räikkönen, Vettel, Alonso, és még Bernie Ecclestone is.