Egyből Talladegán ejti meg Cup-debütálását az Indy 500-at is megjárt ausztrál pilóta

A Spire Motorsports 77-es számú Chevy Camarójának volánja mögött mutatkozhat be a NASCAR királykategóriájában James Davison.

Így kerülhető el a járvány második hulláma az egyik legnevesebb szakértő szerint

Amerika fő koronavírus-ügyi szakértőjének ez a véleménye.

Donald Trump büntetné a nemzetközi bíróságot, ami azután nyomozott, hogy követtek-e el háborús bűnöket amerikaiak

Az elnök szerint az ICC politikai indokokból nyomoz.

Sokkoló jóslat: 170 ezer halálos áldozata lesz a koronavírus második hullámának

Egy kutatócsoport szerint ilyen komoly is lehet a helyzet Amerikában.

#BlackLivesMatter – A NASCAR betiltotta a konföderációs zászlót

A rasszizmus elleni harcra hivatkozva a NASCAR hivatalosan bejelentette, hogy mostantól szigorúan tiltottnak számít a konföderációs zászló megjelenése valamennyi versenypályán.

Káosz Amerikában: Tízezer katonát uszítana a tüntetőkre Trump, a hadsereg pedig az elnökkel szállna szembe

Az elnök nem finomkodna a helyzet megoldásával.

A káosz vége: új világrend, új ideológia

Az amerikai seriff által újra összefogott Nyugat és a terjeszkedő Kína konfliktusa új világrendet hoz, amely kézzelfogható módon változtatja meg Magyarország politikai és pénzügyi mozgásterét is.

A tüntetők közé hajtott az autójával, aztán lövöldözni kezdett a férfi – VIDEÓ

Döbbenetes jelenetek Amerikából.

Miért forrong Amerika?

2020. május 25-e beírta magát az Amerikai Egyesült Államok történelmébe. Egy újabb fekete férfi, George Floyd vált rendőri túlkapás áldozatává. Az eset talán soha nem látott indulatokat váltott ki az emberekben világszerte. A társadalom kiábrándult a rendszerből, amely képtelen a rasszizmus felszámolására, a saját...

Kisteherautó hajtott a tüntető tömegbe, sikítva menekültek az emberek – VIDEÓ

A hírek szerint az eset után a rendőrök a gázoló sofőrt védték.

Elszabadultak az indulatok a rendőri rasszizmus elleni tüntetésen

Eldurvult a tüntetés Minneapolisban.

Amerikai és kínai konfliktusok a dél-kínai tengeren

Kína kitessékelt egy amerikai hadihajót a Dél-Kínai tengeren.

Nem elég a koronavírus, megérkeztek a gyilkos húsevő óriásdarazsak is – videó

Amerikában most már tényleg katasztrófafilmbe illő állapotok uralkodnak.

Ő győzheti le Trumpot a választásokon, de már most szexuális zaklatással vádolják

Joe Biden volt alelnök tagadja a vádakat.

Kína a tengeren is provokálja Amerikát

The US Navy has confirmed on Tuesday that two US warships are operating in the South China Sea, with three regional security sources saying they were near an area of a standoff between China and Malaysia.

Donald Trump: Amerika is elkezd enyhíteni a korlátozásokon – több ezren tüntetnek a tilalmak ellen

Az amerikai elnök elmondta, hogy több kormányzóval is egyeztetett erről.

Hatástalan lehet az egyik koronavírus elleni gyógyszer

Amerikában már elkezdték használni, de most úgy tűnik, nem gyógyítja a vírust.

Egy templomban vízipisztollyal kereszteltek meg egy csecsemőt a járvány miatt – fotó

Egy amerikai pap bevállalta, hogy a távolság megtartásával fogja lebonyolítani a szertartást.

Szívszorító: meghalt koronavírusban a nő, majd hat perccel később a férje is

A pár majdnem egyszerre kapta el a vírust, majdnem egyszerre haltak is meg.

„A tragédia ezúttal mindenhol jelen lesz” – nem túl derülátó a tisztifőorvos

Az USA tisztifőorvosa szerint a neheze még csak most jön.

Így készíthetünk otthon egy perc alatt szájmaszkot

Az amerikai tisztifőorvos mutatja be, milyen egyszerű a dolog.

Rengeteg halott, szigorú karantén: egyre durvább a vírushelyzet az idősotthonokban

Az amerikai idősotthonokban soha nem látott mértékben tombol a koronavírus.

Néhány lelkipásztor úgy gondolja, hogy az üvöltözéssel el lehet űzni a koronavírust

Amerikai prédikátorok, megpróbálták kiátkozni hangos kiabálással a koronavírust az országból. Valószínűleg nem túl sok sikerrel.

Merész célt tűzött ki Trump: szerinte húsvétig le lehet győzni a koronavírust – ez az elképzelése

Elég sokan kételkednek abban, hogy ez megvalósítható lenne-e.

Trump helyettesét is tesztelték koronavírusra – ez lett az eredmény

 Mike Pence amerikai alelnök és felesége, Karen Pence kapcsolatba léphettek egy fertőzöttel, ezért tesztelték őket. Szerencsére negatív lett az eredmény – jelentette be vasárnapra virradóra Katie Miller, az alelnök sajtófőnöke.

Döbbenetesen gyors koronavírus-tesztet fejleszettek ki – csupán ennyi idő kell, és megvan az eredmény

Alig háromnegyed óra alatt kideríti a teszt, hogy fertőzött-e valaki.

Világsztár zenésszel szülinapozott Radics Gigi – fotó

Legendás zenész bulijára volt hivatalos az énekes.

Brutális: benzinkúton lövöldözött a férfi, több emberrel is végzett

Az amerikai támadó öngyilkosságot követett el a lövöldözés után.

Koronavírus: Bill Gates kitalálta, hogy lehet otthon, gyorsan tesztelni magunkat

Számtalan ember tesztelheti magát könnyedén, otthonról, és derítheti ki, hogy elkapta-e a vírust.