Keddtől Andorrába is bármely vakcinával beoltva lehet utazni

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a mostani a 28. kétoldali megállapodás a vakcinaigazolványok kölcsönös elismeréséről.

Éppen csak sikerült 2:1-re megverni Andorrát, a meccs vége nagyon húzós volt

A magyarok ellen történelmi győzelmet elérő Albánia pedig 5-0-ra verte San Marino válogatottját.

Pálfordulat! Szalai Ádám mégis játszhat Andorra ellen

Szalai Ádám újabb negatív koronavírustesztet produkált, így a magyar labdarúgó-válogatott rendelkezésére állhat a szerdai világbajnoki selejtezőn.

Szokatlanul nagy pénzt tettek itthon Andorra sikerére a magyarok ellen

Egy sportfogadással foglalkozó oldal szerint az állami céget 79 millió forint kár érte a vb-selejtezőn.

Szurkolók válasza Andorrai fiaskó kapcsán

Megszólaltak a Szurkolók, akiket az Andorra ellen elszenvedett magyar vereség annyira kiborított, hogy nem csak a játékosokkal vetették le a nemzeti mezt, de ők is kivetkőztek magukból.

Dzsudzsák sírva fakadt a meccs végén - Mi is!

Aki sportol, tudja, hogy nem mindig győzhet. A győzelmet ugyanis sok minden befolyásolja. A tehetség, a felkészülés, a környezet, a lelki állapot, a nyomás, az esetleges bírói tévedés vagy részrehajlás és nem utolsó sorban a szerencse. A baj tehát nem az, hogy Európa legnagyobb törpeállama, Andorra, amelynek csak 1994 óta van...

A foci-balhé nem nemzeti identitás + videó

A minap esett meg az a csúfság, hogy Andorra válogatottja kipöckölte magyar “kollégáját”, vagyis jobbnak bizonyult nemzetünk 11-nél.

Történelmi vereség: durván kikapott Andorrától a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorrában, ahol pénteken 1-0-ra maradt alul világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Dzsudzsák Balázs elkönnyezte magát az andorrai vereség után

Az újságírói kérdéseknél tört el nála a mécses.

"Töröld ki a mezzel a segged!" – nem örültek a szurkolók a magyar csapatnak

A rendkívül kínos andorrai vereség után a magyar csapat megpróbált bocsánatot kérni a meccsre kiutazott szurkolóktól, de az sem sült el túl jól. 

Hatalmas meccsek jönnek

Csütörtöktől jövő szerdáig 37 mérkőzést rendeznek a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság európai és dél-amerikai selejtezősorozatában. Mindkét kontinensen a legnagyobb múltra visszatekintő párharcra is sor kerül.

Négy újonc az Andorra elleni keretben

Bernd Storck szövetségi kapitány 28 játékost, köztük négy újoncot hívott be az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

Síelés Európa egyik legjobb síterepén Barcelona közelében

Barcelona télen és nyáron is gyönyörű, az időjárás pedig még akkor is kellemes, amikor nálunk a mínuszok repkednek.

Az andorrai keret a Románia és Magyarország elleni mérkőzésekre

A szokásosnál több – 27 – játékost hívott meg Koldo Alvarez de Eulate andorrai szövetségi kapitány a Románia és Magyarország elleni labdarúgó világbajnoki selejtező-mérkőzésekre.

Dzagoev vezérletével sikerült kiüsse Oroszországnak Andorrát!

5’ [1 - 0] A. Dzagoev 26’ [2 - 0] S. Ignashevich 30’ [3 - 0] R. Pavlyuchenko 44’ [4 - 0] A. Dzagoev 59’ [5 - 0] D. Glushakov 78’ [6 - 0] D. Bilyaletdinov

Debreceni játékossal oktatott a fociválogatott

A debreceni Szécsi Márk törte meg az andorraiak ellenállását, s utána már sima ügy volt a meccs, az U17-es EB-selejtező a magyarok számára.

Hazahozták Farkas Pétert Andorrából (fotóval)

Magyarországra hozták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót, akit több mint egy évi bujkálása után karácsonykor fogtak el egy andorrai hotelben; a menetrend szerinti, Münchenből érkező repülőgép hétfőn késő este landolt Ferihegyen.

Február 20-án hozhatják haza Farkas Pétert Andorrából

Az inforadio.hu értesülése szerint február 20-án hozzák Magyarországra Andorrából Farkas Pétert; az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nem erősítette meg a portál információit.

Farkas Péter évek múlva térhet haza

Akár évekbe telhet, amíg Farkas Péter birkózót kiadják Andorrában, ugyanis azt sem tudni, hogy az országban milyen jogszabályok vonatkoznak rá.