Közeleg a Galaxy Note 8, S8 és S8+ Android Pie frissítése is

Sejthető volt, hogy a Samsung nem feledkezik meg a tavalyi csúcsmodelljeiről sem az Android Pie-ra való átállást illetően.

Három Sony mobil is megkapta az Android Pie frissítést!

A Sony múlt hónapban már elérhetővé tette az Android 9 Pie-t az Xperia XZ2 termékcsaládra és most ígéretéhet híven az előző generáció is megkapta a rendszert.

Megvan mikor indul a Samsung mobilok Android Pie frissítése!

A Samsung fejlesztői konferencián a hajlítható kijelzős telefon mellett más egyéb érdekes dolgot is megtudhattunk, például azt, hogy mikor és melyik Samsung készülék fogja megkapni elsőként az Android Pie frissítést.

November 10-től kezdődik az EMUI 9.0 globális bevezetése

Szeptember elején az IFA kiállításon tartott bemutatón a Huawei már elárult jó pár lényeges információt az új EMUI rendszerről, a béta teszt végeztével pedig érkezik is a rendszer a korábbi csúcsmobilokra.

Xiaomi mobilra érkezett az Android Pie

Ahogy az várható volt, a Google féle Android 9 béta program egyik szereplője kapta meg elsőként az Android 9-et a Xiaomi-nál.

Hamarosan több Sony és HTC mobilra is jön az Android 9!

A legújabb Android rendszer érkezése mindig is lázban tartja a felhasználókat, ezt a gyártók is tudják és általában azok akiknek nem éppen a legjobbak az értékesítési mutatói, meg is próbálják kihasználni.

Ezek a Huawei és Honor mobilok kaphatják meg elsőként az Android Pie-t!

Az Android 9 Pie a héten mutatkozott be, a Huawei pedig gőzerővel dolgozik azon, hogy elérhető legyen a felhasználók részére.\\\\n\\\\nEgy nemrég megjelent Weibo posztban a Huawei hivatalosan is megerősítette, hogy fejlesztőik már azon munkálkodnak, hogy minél hamarabb letölthető legyen az Android 9 Pie a Huawei és Honor telefonokra.

A Google bejelentette az Android 9.0 Pie-t!

Annak ellenére, hogy augusztus 20-ról pletykáltak a tegnapi napon elstartolt az Android rendszer legfrissebb változata.