Matolcsy belefutott a saját csapdájába, olyan kijelentést tett, amivel végleg leírta magát

Remélem, nem zavarom meg a békés, boldog adventet azzal, hogy cikket írok Matolcsyról, mert még viszonylag messze a karácsony, de egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni a jegybankelnök meggondolatlan, infantilis és mondhatni, gyermeteg kijelentései mellett. Ezúttal ismét idegen hatalmak spekulációjáról beszélt, de most egy kicsit...

André Goodfriend is megszólalt a magyar menekültválságról

Vida Ildikó ex-NAV-elnök egykori rémálma Facebook-oldalán fejtette ki, mit gondol a menekültek kérdéséről.

Itt van Vida jelentése Vida NAV-botrányáról

A NAV belső vizsgálata szerint minden rendben volt, így cáfolják, hogy mellőzték volna az amerikai érdekeltségű cégek bejelentését vagy túl keményen bántak volna velük – írja a napi.hu . Ugyanis az adóhivatal jelentése azt írja: az amerikai érdekeltségű cégek adóteljesítményüknek, működési kockázatuknak megfelelő –...

Szent Budai Gyula a Fidesz postásainak védőszentjke

Ha pedig már a csodagyógyászatnál tartunk.

Fidesz: Goodfriend nélkül nincs értelme vizsgálni, kiket tiltott ki Amerika

Nem alakul parlamenti vizsgálóbizottság az amerikai beutazási tilalom kivizsgálására, miután az igazságügyi bizottság – az országgyűlési törvényre hivatkozva – csütörtökön nem vette tárgysorozatba ellenzéki képviselők kezdeményezését. A testület felállítását kezdeményező független Fodor Gábor azzal indokolta...

Így búcsúzott tőlünk Goodfriend twitterén

Magyarul is elköszönt.

"André, je t'aime" – Romantikus búcsúvideót küldött Goodfriendnek a Kreatív Ellenállás

Koncz Zsuzsa énekel André Goodfriendnek abban a búcsúvideóban, amit a külföldi tüntetéseket szervező Kreatív Ellenállás készített a távozó ideiglenes amerikai ügyvivőnek.

Goodfriend tényleg családi okok miatt távozik, Szijjártó nem kommentel

Nem, nem igaz a pletyka, hogy azért, mert összeveszett Orbánnal – írja az origo.hu .

Elhagyja Magyarországot André Goodfriend

Családi okok miatt váratlanul távozik posztjáról André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség követtanácsosa, a diplomáciai képviselet korábbi ügyvivője.

Az USA nem vonja vissza Goodfriend diplomáciai mentességét

Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriendnek, a budapesti amerikai nagykövetség eddigi ügyvivőjének diplomáciai mentességét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.

Vida Ildikó ügyvédje nekiment Goodfriendnek

Kimerítheti a rágalmazás tényállását André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő korábbi kijelentése Vida Ildikóról, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökéről – Futó Barnabás, a NAV-elnök ügyvédje szerint ezt állapította meg a Központi Nyomozó Főügyészség.

A nagy politikus bakiparádé 2014

Január elején legolvasottabb bejegyzéseinket tárjuk majd kedves olvasóink elé 2014-ből, így a szilveszter közeledtével azonban még a humoré a főszerep.

Goodfriend békét kért karácsonyra

Karácsony napján legyen béke a földön és jóakarat, mindenkivel szemben – üzente a Twitteren André Goodfriend, az Egyesült Államok magyarországi ügyvivője.

Orbán: Mindenki tudja, hogy az amerikai korrupciós vád "fedőtörténet"

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Egyesült Államok befolyást akar szerezni Közép-Európában, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót. A kormányfő kedden az M1 Az este című műsorában felvételről sugárzott interjúban arról is beszélt, hogy nem tulajdonít nagy jelentőséget a fideszes politikusok közti vitáknak. A...

Orbán beleáll: a cél, hogy Magyarországon Goodfriend „nemkívánatos személy" legyen

A saját kormányának álláspontját tolmácsoló ideiglenes amerikai ügyvivő, André Goodfriend magyarországi felelősségre vonásához Washington biztosan nem járul hozzá, hiába kéri azt a Legfőbb Ügyészség és a magyar külügy – írja a Népszabadság .

Szijjártó Péter levelet küld Washingtonba

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden levelet küld az Egyesült Államok külügyminisztériumához André Goodfriend, a budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének felfüggesztéséről – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-t.

Hirado.hu: konzultált a külügyminisztérium André Goodfrienddel

Konzultált a magyar külügyminisztérium André Goodfrienddel, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjével – értesült hirado.hu hétfő este.

Kövér a Pannon-kocsmában

A haza érdekeit is jobban szolgálná egy kompromisszumra kész tárgyalásokat szorgalmazó, és legalább az ésszerűség normáit betartó szemlélet, mint a permanens harc és üvöltözés.

Közmédia: ezért nem kellett a Goodfriend-Vida-jelenet a kabaréba

Nem ütötte meg a Magyar Rádió színvonalát a Goodfriend-Vida-jelenet, ezért nem kerülhetett be a szilveszteri kabaréba – derül ki a közmédia magyarázatából.

Letiltották a Rádiókabaréban a Goodfriend-Vida-jelenetet

A Magyar Rádió szilveszteri kabaréjába nem engedték be azt a jelenetet, amely egy elképzelt André Goodfriend-Vida Ildikó találkozót dolgoz fel – írta a Facebookon Varga Ferenc József humorista.

Goodfriend reagált Vida feljelentési hírére

A korrupcióval szemben elért eddigi eredményeiket ismertették és a hivatali visszaélésekkel szembeni még hatékonyabb fellépésre tettek ígéretet állami és kormányzati igazságügyi szervezetek vezetői, az eseményen André Goodfriend is részt vett.

Rogán: van jogi lehetőség arra, hogy Goodfriend bíróság előtt bizonyítson

Van jogi lehetőség arra, hogy André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője bíróság előtt bizonyítsa a beutazási tilalom ügyében tett állításait – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek.

Orbán: Goodfriend legyen férfi!

Ha Vida Ildikó NAV-elnök nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, Orbán Viktor leváltja őt az adóhatóság éléről. A kormányfő ezt az Országgyűlésben közölte, felszólítva egyúttal az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé.

Rogán: Obama ellen is akar-e tüntetni Goodfriend?

A Fidesz-frakció arról kérdezi André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, hogy Barack Obama amerikai elnök ellen is kíván-e tüntetni internetadóügyben – közölte Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője hétfőn Budapesten.

Visszatámadt Vida, nyílt levelet írt Goodfriendnek

Vida Ildikónak valószűleg az nem nyerte el a tetszését, amit André Goodfriend a Heti Válaszban mondott .

Bekérették az amerikai ügyvivőt

Szerda délelőtt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bekérette André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőt John McCain amerikai szenátor keddi kijelentései miatt – tudatta a tárca az MTI-vel.

Németh Sziszi meglepődött, hogy van ellenzék

Azonban mégis az érdekelne jobban, hogy miért is a nagy meglepődés a kormánypárti frakcióban?

Fidesz: vád még mindig nincs, csak vádaskodás

A Fidesz parlamenti frakciója továbbra is szorgalmazza André Goodfriend amerikai ügyvivő meghallgatását a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a beutazási tilalom ügyében, és várja a valódi bizonyítékokat.

A NAV még mindig nem érti, mit írt a nagykövetség

A NAV szerint az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a beutazási tiltás indoklásaként "nem tényekre, hanem híresztelésekre és vélelmekre alapozott" dokumentumot juttatott el a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, az abban foglaltakat a NAV hiteltelennek tartja.

CÖF-recept Mindszenty esete nyomán

1956. november 4-én a Parlamentből Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József menekült be az USA nagykövetségére, ahol egyfajta őrizeti csapdába került.