Tarlós: Budapesten nincs igazi bázisa az antiszemitizmusnak

Budapesten nincs igazi bázisa semmiféle valós antiszemitizmusnak – mondta Budapest főpolgármestere hanuka első napján, vasárnap este a budapesti Nyugati téren.

Államtitkár: nyugaton a migráció hatására erősödik az antiszemitizmus

Magyarországon biztonságban gyakorolhatják vallásukat minden felekezet, így a zsidó közösség tagjai is, nem úgy mint több nyugat-európai országban, amelyekben a migráció hatására erősödött az antiszemitizmus – mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára a Nemzetközi Holokauszt...

Horthyt nem lehet mentegetni

Horthy Miklós nem titkoltan antiszemita volt.

In hoc signo vinces, Orbán meg nem vicces

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. De szinte biztos, hogy számára a kereszténység nem annyira Jézus humanizmusát jelenti, mint amennyire keresztes lovagok kardját, és az inkvizítorok parazsát.

"Miért nem reszketsz, zsidó?" - Városi Kurír

Egy nemzetközi felmérés szerint Magyarországon sokkal kevesebb atrocitás éri a zsidókat, mint Nyugat- Európában.

Szijjártó zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben

Magyarország továbbra is stratégiai partnerként tekint Izraelre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor megbeszélést folytatott Robert Singerrel, a Zsidó Világkongresszus igazgatójával és alelnökével.

Több német nagyvárosban is tüntettek az antiszemitizmus ellen

Az arab világból érkezett menedékkérők révén felerősödött antiszemitizmus ellen tüntettek szerdán több német nagyvárosban.

Schmidt, az alvó-bérenc?

Jókaitól pedig azt is, hogy a „hála egy neme a gyűlöletnek”. Amely mondás igazságát nem csak Schmidt Mária illusztrálja Soros Györggyel kapcsolatban. Már évekkel ezelőtt, 2015-ben világos volt az, hgy a másik nyugalmazott Soros-bérencben, Orbán Viktorban is vad indulatok, és komplexusok dúlhatnak.

Magyarországon több, mint 3 millió ember antiszemita nézeteket vall

Az ADL felmérése szerint Magyarországon igen magas az antiszemitizmus. A 8,187,453 felnőtt lakosságból 3,300,000 antiszemita nézeteket vall. Gyakorlatilag minden 5 magyarból 2 antiszemita. 46% férfi, 37% nő. Az antiszemitizmus a lakosság arányait tekintve néhány Európai országban:

A migráció miatt erősödik az antiszemitizmus Németországban 

A migráció miatt is erősödik az antiszemitizmus Németországban – mondta Wolfgnag Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy hét végi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy az iszlám hozzátartozik Németországhoz. Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik legtekintélyesebb...

Kaftánizmus

Ha valaki a nyilvánosan melldöngető, hivalkodóan bigott decibel-hitet kifogásolja, azt nem tudom teljesen elítélni.

Köves Slomó megmagyaráz

talán érdemes visszatekinteni arra, amikor Orbán a magyarok nevében ígérte megvédeni „zsidó honfitársainkat”. Amely kiszólásal kapcsolatban már akkor, 2012-ben, is felmerült pár kérdés:

A francia kormány elítélte az "antiszemitizmus új formáját"

Edouard Philippe francia miniszterelnök szerdán a nemzetgyűlésben elítélte az "erőszakos és durva antiszemitizmus új formáját" két nappal azután, hogy egy kipát viselő kisfiút bántalmaztak Párizs egyik elővárosában. A franciaországi zsidó közösség szerint az elmúlt hetekben elszaporodtak a hasonló jelenségek.

Financial Times: Soros visszavágásra készül

A milliárdos szerint Putyin áll az őt ért támadások egy része mögött.

A zsidógyűlölőknek célzott hirdetéseket küldött a Facebook és a Google

A két cég megígérte, változtatni fognak a gyakorlaton.

Náci karlendítésre tanította kutyáját, most bíróságon kell felelnie a skót férfinak

A Skóciai Zsidó Közösségek vezetője, Efraim Borowski szúrta ki a videót, amelyen egy skót férfi náci karlendítésre tanította kutyáját.

Magyar kormányplakáttal illusztrálta az antiszemitizmust a kínai hírügynökség

Az ENSZ-főtitkár antiszemtitizmussal kapcsolatos szavaihoz illesztették be a képet a Soros-ellenes plakátról.

Orbán Janus pávái

Azért persze lehet remélni, hogy Orbán jelenlegi hívei talán nem mind sorolhatók egy kategóriába. Valószínűleg vannak számosan, akik egy jobboldali középpárt híján, a jelenlegi ellenzék bénázásai miatt sodródnak. Ahogy valószínűleg nem kevesen vannak azok sem, akik az első adandó jelre elindulnak majd a damaszkuszi úton....

Napi Orbán: abcúg Horthy

Orbán Viktor bátorsága messze nem terjed odáig, hogy ténylegesen fellépjen a gárdautódok, a kopaszok, illetve a tényleges szélsőségek ellen.

"Az egész magyarországi zsidóság csalódott" - interjú Heisler András Mazsihisz-elnökkel

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke megkésve ugyan, de beleállt az Orbán-kormány bírálatába a gyűlölet- és antiszemitizmus-keltő kampánya miatt.

A két legnagyobb adakozó: Széchenyi és Soros

Orbán szerint a kormánynak nehezebb kampányüzemmódba kapcsolni, mivel még kormányozni is kell, írta korábban az Index.

"Az antiszemitizmus a legtiltottabb dolog a Fideszben"

A következőkben kivonat következik arról, hogy hol tart ma Magyarországon, valamint a kormánypárti Fideszben az antiszemitizmus, mit gondolnak erről a közszereplők, akik nem restek beszélni róla, valamint Zöldi László a témában készült “lapszemléjét” is olvashatják.

Tovább a hétköznapi fasizmus útján, akár Soros György megtaposásával.

A fasizmus agyament uszításának úgy tűnik nincs épp ésszel felmérhető határa.

KDNP: az illegális bevándorlók jelentik a legnagyobb veszélyt a magyar zsidóságra

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint az illegális bevándorlás növeli az antiszemitizmus veszélyét, a magyar zsidóságra az illegális bevándorlók jelentik a legnagyobb veszélyt. Lázár János hasonlóképp látja.

Mazsihisz üzent Orbánnak: ne szítsa tovább az antiszemitizmust

Egy hete még úgy látta Heisler András, a Mazsihisz elnöke, hogy “független a kampány megalkotóinak szándékától” az antiszemitizmus szítása, ám mára bekeményítettek.

Szijjártó szerint Hitler is rendben lenne?

Egy izraeli lap végső soron Orbán jobbiknak tett gesztusaként értékelte Horthy méltatását. Ez annyira triviális részkövetkeztetés volt már korábban is, hogy önmagában ez a vonulat talán szóra sem lenne érdemes. Felértékelni az értékeli fel, hogy Szijjártó egy kicsit másként foglalt állást. Miközben kicsit kioktatta az...

Szijjártó: a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen

Szijjártó Péter telefonon beszélt arról Izrael budapesti nagykövetével, hogy Horthy tevékenységéhez pozitív és negatív időszakok is tartoznak.

Orbán már zsidózik

Új mélypontot ért el a parazitázó, buzizó, etnikai homogenitást védő miniszterelnök kommunikációja.

„Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök ”

Orbán Viktor szerdán a Klebelsberg kastély átadó ünnepségén mondott beszédével kiírta magát a magyar történelemből.

Orbán Vona csicskája

egyezzük meg jól a mai dátumot: 2017. 06. 21. Magyarország miniszterelnöke coming outot mutatott be.