Gaga a csőd szélén?!

Nemrég kiderült, hogy a 200 állomásos Monster Ball turnéjának köszönhetőn kicsit kiköltekezett a fiatal énekesnő, hiszen a kosztümjei kicsit többe kerültek, mint azt gondolta volna.

Befektetséi aranyrúd

Az arany egy évszázadok óta értékálló befektetés.

Aranytömb a nevezetes eseményre

Amennyiben olyan ajándékot szeretne, mely nagyvonalú és értékálló úgy válasszon az aranytömb kínálatából.

Arany vásárlás egy igazi ajándék

Az arany vásárlás egy évszázadok óta tökéletesen működő ajándékozási szokás.

Lady Gaga terhes volt!

Az énekesnő nemrég lépett fel a Saturday Night Live műsorában, ahol szokásához híven, nem mindennapi produkciót vitt színpadra.

Még mindig az arany a nyerő?

Az aranybefektetések védelmet nyújthatnak a gazdasági válságok idején.

Arany volt a két ékszer, nem a vevőnek volt igaza

Egy asszony azt állíotta, hogy egy zálogházban korábban 900 ezer forintért vásárolt két karkötőről egy másik zálogházban a vizsgálat savpróbával megállapította, hogy nem arany.

Arany-szikla a szakadék szélén

Lélegzetelállító a hatalmas szikla látványa, amelyről első látásra azt gondolnánk, pillanatok kérdése, és a mélybe zuhan.

Íme 2010 legrosszabb színészei és filmjei

Tekintsd meg 2010 legbénább filmjeinek és színészeinek listáját!

Kreatív és bájos ékszertartók

Egyre csak bővül a fülbevaló, nyaklánc, és karkötő készleted?

Élve eltemetve...

Feszült, 33 ember életéről döntő napok, melyeket 2010 augusztusában és októberében az egész világ lélegzet-visszafojtva figyelt.

80 cm magas, fél méter széles óriás könnycsepp

Nem mind arany, ami fénylik.

Aranyat nemcsak a fa alá

Az aranyat, mint nemesfémet, nem csak az ékszerészek becsülik sokra.

Rekord után korrektúra a nemesfémeknél

Az elmúlt kereskedési hét lendületes árfolyampluszokkal indult, a hét elején az arany és az ezüst is rekordszintre emelkedett.

Ragyogj a karácsony színeiben!

Már-már karácsony jelképének számít a piros, a fehér és az arany szín.

Judo: a junior korú Mihovics Szabina aranya a felnőtt ob-n

A nagykanizsai NTE 1866 judo szakosztályának tehetsége, a 70 kg-ban induló Mihovics Szabina a budapesti Körcsarnokban rendezett felnőtt magyar bajnokságon aranyérmet szerzett.

A Goldman Sachs továbbra is rózsás jövőt jövendöl az aranynak

Az amerikai befektetési bank az elkövetkezendő 12 hónapban unciánként 1.650 dollárig látja rendületlenül menetelni az aranyárfolyamot – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Az arany a világ legkeményebb devizája

Az elmúlt napokban kedvelt sajtótémává váltak a nemesfémek, hiszen az emelkedő árakat mindig felfokozott figyelem kíséri a médiában.

A papírarany lufija kidurran?

A New York-i tőzsde fémszekciójában (COMEX) nemsokára egy új pénzügyi termék lát napvilágot, amellyel minden eddiginél kisebb tőkebefektetés révén lehet majd a határidős aranypiacon kereskedni.

Akár 4.000 dolláros aranyár is jöhet?

Az egyre újabb aranyár-rekordok elővigyázatosságra intik a józan befektetőket.

Soha nem látott szintre drágult az arany

A világgazdaság újbóli lanyhulása miatti félelem a befektetőket a sokat emlegetett biztos menedékbe hajtja.

Aranypiac: stagnálás

Az arany árfolyama 1.200 dollár körül ingadozik, és sem a nyári szünet, sem a nemesfémpiaci befektetők letargikus hangulata ellenére nem tesztelte eddig a jelzés értékű 1.150 dolláros támasz alatti tartományt.

Továbbra is stabil és magas az arany árfolyama

Az elmúlt két hétben az 1.200 dollár körüli tartományban stabilizálódott az arany árfolyama anélkül, hogy a befektetők különösebben szabadulni akartak volna készleteiktől.

Százezrekbe került az értéktelen bizsu?

Értéktelen bizsut hordtam egy éven át, miközben százezreket fizettem érte, mérgelődött az az asszony, aki a minap fordult lapunkhoz.

Dróton rángatják az aranyat a spekulánsok

Az elmúlt héten az arany kurzusa ismét tesztelte az 1.250 dollár/uncia (1 uncia = 31,10348 gramm) árszintet, ám elvérzett ezen a kihíváson, és ha mérsékelten is, de visszakorrigált.

Arany az arckrémben: költséges próbálkozás?

Az arany már nem csupán divatszín, hanem a szépségápolási termékek egyik népszerű összetevője is.

Bóvli gyűrűt kínáltak 100 euróért a rend őrének

100 euróért arany gyűrűt kínált eladásra két román állampolgár Hahóton, mint kiderült az ékszer bóvli volt, s „vevőnek” egy szolgálaton kívüli rendőrt fogtak ki.

5 kérdés és válasz az aranybefektetésről,

A gazdasági és pénzügyi válság, a növekvő államadósságok és az egyre inkább elharapódzó inflációs aggodalmak miatt sok befektető keres most biztos megtakarítási formát a pénze számára, és nem ritkán szembesül a befektetési arany kínálta lehetőséggel.

Az arany a biztos menedék,

A hónap kezdete óta több mint 5 százalék hozamot elérve, unciánként 1.180 dollár fölé emelkedett az arany áprilisi árfolyama, és hasonlóan jól teljesített az ezüst is.

Elosztó.hu - Nyugalomban van az erő az arany piacán,

Az arany és az ezüst piacán az elmúlt napokban látott árfolyammozgásokat röviden és velősen így lehet összefoglalni: se előre, se hátra.