Zelenszkij mellébeszélés nélkül egyeztetett Orbánnal

Ő legalábbis állítása szerint nem beszélt mellé. 

Orbán Viktor otthagyta Macront és azonnal Argentínába utazott

Orbán Viktor Argentínába utazott az elnöki beiktatásra, ahol Bolsonaróval is tárgyalni fog.

Így örömködtek közszolgáink Argentína győzelme kapcsán

Körbenéztünk a közösségi oldalakon, melyik politikus miként fejezte ki örömét afelett, hogy Argentína labdarúgó-válogatottja harmadszor is megszerezte a világbajnoki címet.

Az Amazonason 480 éve hajóztak végig először

Az Amazonas a Föld második leghosszabb folyója, a perui Andokban ered, átszeli Kolumbiát és Brazíliát, majd 6760 kilométerrel távolabb az Atlanti-óceánba torkollik.

A Copán is tizenegyespárbaj döntött, összejött az álomdöntő - videó

Messi gólpassza után Lautaro Martínez góljával vezettek az argentinok, Kolumbia erre válaszolt a második félidőben Luis Diaz góljával. A rendes játékidőben már egyik csapat sem talált be, tizenegyesrúgások jöttek, amit végül az argentinok nyertek.

Megadóztatják az argentin gazdagokat a koronavírus-járvány miatt

Egyszeri vagyonadót vezetnek be Argentínában a koronavírus-járvány elleni védekezés finanszírozására, a járvány által leginkább sújtott vállalkozások és a szegények megsegítésére, valamint a hazai földgázipar fejlesztésének támogatására.

Történelmi családainkra emlékeztek a dél- amerikai magyarok

2020. június 24-én került megrendezésre egy a magyar történelmi családokat bemutató spanyol nyelvű konferencia, melyen a gróf Széchényi és Cseszneky családok leszármazottai ismertették őseik tetteit és országépítő tevékenységét.

Csontok tömegére találtak egy lelőhelyen: rengeteg dinoszaurusz pusztult el 220 millió évvel ezelőtt egyszerre

A leleteket Argentínában tárták fel.Dinoszaurusztemetőt fedeztek fel paleontológusok Argentína nyugati részén tucatnyi, mintegy 220 millió éves maradványokkal - jelentették be szerdán argentin kutatók.

Már 37 argentin városban lehet Bitcoinnal tömegközlekedni

Argentínában kezd a lakosság a kriptopénzek felé fordulni, ezért a szolgáltatók is megpróbál­nak lépést tartani a fogyasztói igényekkel.

Diego Maradona rosszul lett annyira szurkolt az argentinoknak - VitalNews

A volt argentin foci sztár azt üzeni a rajongóknak, hogy már jól van mivel egy orvos megvizsgálta a tegnapi meccs félidejében.

Kiutasították Oroszországból a verekedő argentín szurkolókat

Videó is készült az esetről.

3-0-ra elverte az argentinokat Horvátország

A horvát válogatott 3-0-ra legyőzte az argentin együttest Nyizsnyij Novgorodban csütörtökön az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, a D csoport második fordulójában, így biztosan ott lesz a nyolcaddöntőben.

Ezrek tiltakoztak az IMF ellen

Több ezren vonultak ki Buenos Aires utcáira, hogy felemeljék szavukat a Nemzetközi Valutaalap és az ország vezetése ellen.

Majdnem végleges WTCR 2018-as naptára, magyar futam áprilisban!

A kiadott versenynaptár szerint újra Marrákesben lesz a szezonnyitó, ahol bemutatkozik majd a három verseny hétvégénként formátum is, és itt már csak a TCR szabályrendszerének megfelelő autók indulhatnak.

Fényes nappal szexeltek az erkélyen – videó

Nem zavartatta magát egy pár, fényes nappal egy utcára nyíló erkélyen szexeltek Buenos Aires belvárosában.

Charlie Whiting felmérte az argentin versenypálya állapotát • Racingline.hu

A Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting “nem hivatalos látogatást” tett az argentin Autodromo Juan y Oscar Galvez versenypályára, hogy felmérje annak állapotát.

Hatalmas meccsek jönnek

Csütörtöktől jövő szerdáig 37 mérkőzést rendeznek a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság európai és dél-amerikai selejtezősorozatában. Mindkét kontinensen a legnagyobb múltra visszatekintő párharcra is sor kerül.

Két helyet visszacsúsztunk a FIFA világranglistáján

A magyar válogatott két pozíciót rontott, így a 22. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, októberi világranglistáján.

Lejjebb csúszott a magyar válogatott

A magyar válogatott egy helyet rontva augusztushoz képest a 20. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szeptemberi világranglistáján.

A falklandi háború

Leopoldo Galtieri tábornok 1981-ben vette át Argentína irányítását, és hatalomra kerülése első évében komoly gazdasági válsággal, pénzügyi recesszióval és erős társadalmi ellenállással kellett szembesülnie. A belpolitikai válságot az argentin diktátor a nacionalista érzelmek felszításával és katonai sikerrel, a...

Copa América: a tizenegyesek döntöttek, Chile a bajnok!

A labdarúgó Copa América 2015-ös kiírását Chile nyerte meg, miután Arturo Vidalék tizenegyesekkel legyőzték Argentína válogatottját a fináléban.

Copa América: Chile-Argentína döntő - NSO + Fotók - Videók

A 2015-ös Copa América döntőjét a házigazda Chile és Argentína vívja egymással, kövesse a mérkőzést online, szöveges közvetítésünk segítségével!

Argentina megint csődbe mehet

Argentína másodszor is államcsődöt jelenthet, ha péntekig nem sikerült megállapodni az esedékes adósságok átütemezéséről.

Zavargás Buenos Airesben a vb döntő után

Az argentin rendőrség több nagyobb városból is rendbontásokról és vandalizmusról adott hírt, miután a kék-fehérek kikaptak a döntőben.

Németország negyedszer világbajnok

A német válogatott nyerte meg a brazíliai labdarúgó-világbajnokságot, miután a vasárnapi fináléban hosszabbításban 1-0-ra legyőzte az argentin csapatot.

Brazil vb 2014 | Hollandia : Argentína 0:0 (2-4)

Az Argentínai válogatott negyedik alkalommal jutott be egy világbajnoki döntőbe és nagy esélye van a harmadik világbajnoki győzelmére is, miután az elődöntőben sikeresen legyőzték Hollandia csapatát.

Juan Perón a peronizmus világában

40 éve halt meg Juan Perón, a populista mintarezsim létrehozója, az Argentin Köztársaság háromszoros elnöke, aki máig élő legenda a dél-amerikai országban, és akinél talán csak felesége, Eva Perón vált kultikusabb személlyé.

Brazil vb 2014 | Argentína : Belgium 1:0

Az Argentin válogatott egy gólos előnnyel a Belga csapat ellen bejutott a Brazil foci vb elődöntőjébe.

Palik családja nélkül utazott Argentínába

Egyedül utazott Palik László Buenos Airesbe a Blikk szerint.

Brazil vb 2014 | Argentína : Irán 1:0

Argentína válogatottja nehezen, de legyőzte Irán csapatát, így hat ponttal az F csoport élén tartózkodnak és bebiztosították a nyolcad döntőbe való továbbjutást.