Eltűnhet az Iguazu-vízesés

A klímaválságról elmélkedni egészen már, mint látni, hogy mindez hogyan hat a természetes vizekre.

Kábítószer- és kriminálpolitika - NetBandita Jogcentruma

Népszerű témává vált az utóbbi időben a kábítószer, amely összefüggésben áll Mexikó és a Dél-amerikai kontinensen bevezetett dekriminalizációs intézkedésekkel.

Újabb "rém" - 20 éven át erőszakolta lányait

Azzal vádolnak Argentínában egy 67 éves férfit, hogy két évtizeden át rendszeresen megerőszakolta három lányát, akik közül az egyik hét gyereket szült neki.

Venezuela ellen újra a szebbik arcát mutatta az argentin válogatott

Diego Maradona 4–0-s győzelemmel mutatkozott be hazai pályán szövetségi kapitányként – Messi remekelt.

DAKAR 2009: Véget ért a verseny

Mindhárom magyar autós egység célba ért az Argentínában és Chilében megrendezett 2009-es Dakaron.

DAKAR: Javítottak helyezéseiken a magyarok

A Palik László-Darázsi Gábor kettős 17., míg a Szalay Balázs-Bunkoczi László duó a 21. helyen ért célba a Dakar második napján, Argentínában, a vasárnapi 237 km-es gyorsasági szakaszon.

Bahor Bea indul a Dakaron

Először vág neki magyar autóversenyzőnő a januári Dakar Rallynak, amelyet idén rendhagyó módon Argentinában és Chilében rendeznek meg.

Interjú közben lőtte fejbe magát a volt rendőrfőnök

Egy televíziós interjú közben lőtte fejbe magát Argentína emberiesség elleni bűntettekkel vádolt volt rendőrfőnöke, miközben a rendőrség emberei letartóztatására készültek.

Egész közelről nézte az „Isten keze” gólt – és sosem bocsátja meg

A skót válogatott másodedzőjét, az egykori kőkemény hátvéd Terry Butchert 4 az 1-hez adják, hogy leüti szerdán Maradonát.

Legálisan dolgozik Argentínában az RTL Klub stábja

Lezárult az Argentin Bevándorlási Hivatal vizsgálata, amely megállapította, hogy semmilyen helyi jogszabályt nem sértett meg az RTL Klub „Celeb vagyok, ments ki innen!” című produkciója.

Janics Natasa ezután kevesebb közszereplést vállal

Tizenkét napi dzsungellét után, szerdán érkezik haza Argentínából a Celeb vagyok, ments ki innen!

Játékosként legendává váltak. És edzőként? – Di Stéfanótól Puskásig

Maradona a kinevezésével Beckenbauer és Zagallo nyomdokaiba léphet, ők a pályán és kapitányként is vb-t nyertek.

Janics Natasa az argentin dzsungel királynője

Édesanyja és vőlegénye rettentően féltette, Janics Natasa mégis nekivágott a nagy kalandnak.

Argentin szerencsejáték: úgy tűnik, az „isteni Diego” lesz a kapitány!

Helyi sajtóértesülések szerint az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) Diego Armando Maradonát nevezi ki a labdarúgó-válogatott élére.