Horrorsztorik az egészségügyből: Az Orvosi Kamara szerint egyre nagyobb a káosz a Covid-osztályokon, túl kevés az orvos és a nővér

Szerintük nagyobb a baj, mint a kormány állítja.

Dr. Novák Hunor: Dr. Szlávik Jánost kirúgnák, ha nem ezt mondaná.....

Az ATV-nek azt nyilatkozta arról, hogy egyes kórházakban átvezényelt szemészek és pszichiáterek gyógyítják a COVID-os betegeket: "szerinte aki elvégezte az orvosi egyetemet, annak tudnia kell gyakorlatilag bármilyen beteget ellátni."

Komoly mérföldkőhöz érkezett a Caroline Street zenekar

A produkcióval hatalmasat fordult a világ az idei nyáron, hiszen annak ellenére, hogy a koronavírus okozta helyzetben, csak pár kisebb helyszínen tudtak koncertezni, a kárpát-medencei média felfigyelt rájuk.

Szarka Gábor: Nem én kezdtem

Az SZFE kancellárja arról beszélt, hogy abnormális a diákok tiltakozása, és ha a diákok lezárhatták előle az utat, akkor vezetőként ő is lezárathat egy-két helyszínt. A fűtést és a vizet viszont a járvány miatt nem fogja kikapcsoltatni.

Kustán Magyari Attila: Hallgattassuk-e el a kuruzslókat?

Megbolydultak a magyarországi ismeretelméleti viták, miután előbb egy rádióműsorban, aztán egy kereskedelmi csatornán csaptak össze tudósok és magukat „vírusrealistának” nevezők a járványról.

Ez a vég: megszűnik a közkedvelt TV-műsor, sokak kedvence

Nincs több Ékszer TV.

Hoppá: meglepő melyik klubhoz igazolhat most Dzsudzsák Balázs

Komoly tárgyalások folynak.

Dull Szabolcs: Valaki darabjaira akarta szaggatni az Index szerkesztőségét

Az Index volt főszerkesztője az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az utóbbi hetek eseményeiről.

Bombera Krisztina megdöbbent Grecsó Krisztián ATV-s kritikáján

https://24.hu/kultura/2020/07/28/bombera-krisztina-grecso-krisztian-atv-kritika/

Az Index tulajdonosa azt állítja, hogy a szerkesztőséggel együtt választott volna új főszerkesztőt, ha nem lépnek le

A szerkesztőséget hibáztatja a történtekért.

COVID 19, kerülje a strandokat uszodákat!— Újra maszkra fel!

Úgy tűnik a világ most már egészen a vakcina piacra dobását követő átoltottságig kénytelen, báki bármit is mond, társbérletbe élni a COVID19-el.

Tudja, miért vettek fel az Ön kontójára két emberöltőnyi törlesztésre való kínai hitelt? Deutsch Tamás elárulta: az Unió miatt!

Deutsch Tamás eredetileg az Európai Bíróság civiltörvényről szóló ítéletét magyarázandó kapott meghívást az  az ATV Egyenes beszéd című műsorába.

"Na, most lett elegem" – Vágó István kifakadt Sváby Andrásra – az MSZP álmentős videója áll a háttérben

Kemény üzenetet fogalmazott meg a kvízmester.

Vágó István: na most lett elegem! —  Sváby és az ATV leoltása

Na, most lett elegem – kezdi azt a posztot Vágó István, a népszerű tévésből lett DK-s politikus a Facebookon, melyben bejelenti, hogy egy ideig nem megy a ATV-be.

Bay Éva döbbenetesen gyorsan adott le 18 kilót – ez a műsorvezető titka a fogyásra

Bay gyógynővénykeveréket használt a fogyáshoz, most pedig csak úgy gyűjti a bókokat.

A Hit Gyülekezete megtagadta a választ a Magyar Hang és az Átlátszó kérdéseire – Amerikai Népszava

Információink szerint a Magyar Hang című hetilap e pénteken megjelenő számában terjedelmes cikkben foglalkozik a Hit Gyülekezetét megrázó botránnyal, és részletesen beszámol a történtekről.

"...a tegnapi napban nem a rendőrök szemétkedése volt a fontos hír" - 49 embert jelentett fel a rendőrség a dudálós tüntetésen

A tegnapi dudálós tüntetés kapcsán az ATV Híradója megkérdezte a rendőrség sajtóosztályától, hogy hány autóst jelentettek fel, amiért nem ismerte el a szabálysértést. 

Koronavírusos, rákos öregeket küldenek el a kórházakból

Az ATV-nek kétségbeesett hozzátartozók számoltak be a helyzetről.

Megosztja az embereket a 13. havi nyugdíj – sokan emiatt nem értenek egyet vele

Több, mint a megkérdezettek fele nem értett egyet a 13. havi nyugdíj bevezetésével az ATV felmérésében.

Németh Sándor (ATV) barátját letartóztatták Floridában, mert nem zárta be a gyülekezetét

Floridában letartóztatták Rodney Howard-Browne evangéliumi-karizmatikus gyülekezetvezetőt, a River at Tampa Bay Church nevű gyülekezet pásztorát.

Új szerep: Meglepő kihívásáról vallott Vitray Tamás

A tévés meglepő szerepben próbálja ki magát, operában fog fellépni.

A KDNP politikusa szerint egyre kisebb probléma a szegénység Magyarországon

Rétvári Bence azt mondta, folyamatosan csökken a szegénység és ezzel együtt egyre erősödik a középosztály.

Havas Henrik kontra ATV - a per folytatódik

2017-ben, miután megjelent Havas Henrik könyve Vona Gáborról, hirtelen előrukkolt valaki, miszerint a tévés újságíró zaklatta.

Pörgőrúgással száll bele Farkasházy Tivadar az ATV-be és a 168 órába

A kemény műsorvezetőket elküldték, helyettük jöttek a jópofizók. A nagy korrupciós ügyekkel nem foglalkoznak. Öt teljes oldalon gyalázza a Hócipő szerzője az egykor baráti szerkesztőségeket.

Kiderült, ki váltja Krug Emíliát az ATV-ben

Gyermeket vár Krug Emília, az ATV műsorvezetője, ezért egy időre búcsúzik a nézőktől.

A Hír Tv-től tavaly távozó Szöllősi Györgyi reggeli műsorhoz igazolt

Az ATV reggeli műsorában tér vissza a képernyőre Szöllősi Györgyi, aki korábban a Hír Tv olyan hírháttér-műsorainak volt az arca, mint az Elmúlt8év, a Lapzárta és a Newsroom

Ügyvéddel megy neki az ATV Kálmán Olgának

Ügyvédi felszólítást küldött az ATV a Kálmán Olga Facebook oldalán lévő kampányvideók miatt – tudta meg a hvg.hu.

Gyurcsány, Karácsonyról: „az erő, ami a legfontosabb, (...) megkopott”.

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, amikor elmesélte, hogy miért is hátrált ki Karácsony mögül a DK, és indította el az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztásán a volt ATV-s műsorvezetőt, Kálmán Olgát.

Kálmán Olga visszatért az ATV képernyőjére

Dobrev Klára kampánya, az EP-választás eredménye, valamint a Momentum döntése győzte meg az indulásról – mondta az ATV-ben a DK főpolgármester-jelöltje.