Leszavazta a román szenátus az erdélyi magyar autonómiatervezeteket

A nagyobbik kormánypárt inkább gazdasági alapon gondolná újra a román régiókat, az ellenzék szerint ez is csak egy gumicsont.

Majka: olyan emberek osztják az észt, akiknek valójában a munkájuk ki is merül ebben

Azt beszélik a városban – ez nem csak Majka nagy port kavart és hatalmas sikert aratott új klipjének a címe, hanem kifejezi azt is, hogy rengetegen érezték úgy, hogy hozzá kell szólniuk és nem minden esetben a szerzeményhez.

Gyújtogattak Székelyföldön! Így akarják kivívni a székelyek a függetlenségüket

Több mint száz székelyföldi település határában gyújtottak őrtüzeket 2022. október 30-án, vasárnap, ezzel is kifejezendő a terület autonómiaigényét.

Szombaton új állomáshoz érkezik a Székelyföld autonómiájáért folytatott harc – Ön így segíthet

Ismét alá lehet írni majd az íveket.

EMSZ: Donald Tusk lépjen fel "Klaus Iohannis gyűlöletbeszéde ellen"

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei levélben kérték Donald Tuskot, az Európai Néppárt (EPP) elnökét, hogy "határozottan és késlekedést nem tűrően lépjen fel a Klaus Iohannis román államelnök által gyakorolt gyűlöletbeszéd ellen".

A román parlament rábólintott a székely autonómiára – egy bennfentes elárulta, mi lesz ezután

A Blikk kérdezte a témában Gyarmati István diplomatát.

A koronavírus-járvány miatt lemondták a a székely szabadság napjára meghirdetett tüntetést

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) lemondta a március 10-ére, a székely szabadság napjára meghirdetett idei marosvásárhelyi megemlékezést és autonómia-tüntetést.

Ezrek követelték vasárnap az általános választójog bevezetését Hongkongban

Ezrek vonultak utcára Hongkong üzleti negyedében vasárnap az általános választójog bevezetését követelve a szeptemberben esedékes törvényhozó tanácsi választásokra – számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Egyre durvábbak a hongkongi tüntetések

A demokráciapárti tüntetők ezúttal illegálisan vonultak az utcákra, a kommunista Kínához hű hongkongi hatóságok ugyanis nem adott engedélyt a felvonulásra. Könnygázt, gumilövedéket és vízágyúkat vetett be a rendőrség a tüntetők ellen Hongkongban.

Komoly kampány zajlik a határon túliak jogaiért

Támogatandó a Székely Nemzeti Tanácsnak egy európai kisebbségi fejlesztési régió kialakítására irányuló kezdeményezése, annál is inkább, mert az Európai Unióban 60 millió ember, vagyis a közösség lakosságának csaknem 10 százaléka él kisebbségi sorban – mondta Szili Katalin, a határon túli magyarság autonómiaügyeiért...

Székely Nemzeti Tanács: nehéz és rögös út áll az autonómia ügye előtt

Nehéz és rögös út áll az a székelyföldi autonómia ügye előtt – mondta Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Izsák Balázs: a székely nép nem mond le az autonómiáról

A székely nép nem mond le Székelyföld területi autonómiájáról, törekvésük pedig nem jelent fenyegetést senki számára – ez az üzenete Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint annak a demonstrációnak, amelyre vasárnap, a székely szabadság napján gyűltek össze a résztvevők Marosvásárhelyen.

A Vadhajtások arcai találkoztak a saját módszereikkel, és teljesen megsemmisültek

Az utóbbi hónapokban új vérvonal jelent meg a budapesti „újságírásban”. A kormánymédia elkezdte egyetértőleg futtatni Bede Zsolt egykori fociultrát és a hozzá köthető Vadhajtások.hu-t.

Székely nagygyűlés – Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön

Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlést, a Székelyföldnek területi autonómiát követelő tüntetést tartottak vasárnap Sepsiszentgyörgy főterén, amelyen a szónokok az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett, máig beváltatlan autonómiaígéretet kérték számon Bukaresten.

Autonómiát követelő nagygyűlés kezdődött Sepsiszentgyörgyön

Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlésre és a Székelyföldnek területi autonómiát követelő tüntetésre érkezett demonstrálókkal telt meg vasárnap kora délután a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására Sepsiszentgyörgy főtere.

Tőkés László: erdélyi autonómiára van szükség

Tőkés László szerint a román centenárium évében is nyomatékosítani kell, hogy Trianonra az autonómia a legjobb válasz.

MTA doktorai tiltakoznak az "agy-államosítás" ellen - Városi Kurír

Amint arról beszámoltunk a 2019-es költségvetési tervezet alapján a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata finanszírozásának java része, azaz 20 milliárd forint átkerült a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, ami gyakorlatilag kormányzati kontrollt jelent a tudományos...

Lesöpörte a székelyföldi autonómiatervezetet a román szenátus kisebbségügyi bizottsága is

A román parlament felsőházának emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága is negatívan véleményezte csütörtökön a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben politizáló háromszéki képviselő egyéni törvényjavaslatként...

EMNP: nem tagadhatják meg a román pártok a román-magyar párbeszédet

Az erdélyi magyar autonómialeképzeléseket a román parlamenti pártok elutasították, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint nem tagadhatják meg a magyarokkal való párbeszédet.

Székelyföldön száz helyszínen tüntettek az autonómiáért

A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács felhívására a térség területi autonómiájáért.

A sepsiszentgyörgyi polgármester elfogadna egy olyan autonómiát, amilyennel most Katalónia rendelkezik

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Székelyföld számára modellértékű az az autonómia, amellyel Katalónia rendelkezik Spanyolországon belül, és amely – az utóbbi hetek fejleményei szerint – a katalánoknak nem elég.

Cigányok a szélsőjobbért

A Magyar Nemzet című orgánum úgy értesült, illetve úgy értesíti olvasóit, hogy az Opre Roma Demokrata Néppárt népszavazással szeretne önálló cigány tartományt kialakítani. Ehhez négy északkelet-magyarországi megyét gondolnak legalkalmasabbnak. A Kamarás István vezette politikai entitás szerint ez így teljesen rendben van.

Parlament elé kerülhet a tervezet Székelyföld autonómiájáról

Százezer aláírást kell összegyűjteni Romániában ahhoz, hogy ismét Parlament elé kerülhessen a Székelyföld autonómiájának ügye. A törvénytervezet már megjelent Románia hivatalos közlönyében – írja a bukarestirado.ro .

Székelyföld autonómiájáért gyújtottak tüzeket

Kiáltványban kérték Székelyföld területi autonómiáját azok a székelyek, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására őrtüzeket gyújtottak vasárnap este a székelyföldi települések környékén levő magaslatokon.

Magyar nagykövet: Nem a Nagy-Magyarország-jelvények miatt rosszak a magyar-román kapcsolatok!

Romániának nagyon sok területen van törleszteni valója a magyarokkal szemben, mutatott rá a România liberă című lapnak adott interjúban Magyarország bukaresti nagykövete.

Megbüntették a Barcelonát a katalán autonómiakövetelések miatt

Harmincezer eurós bírsággal sújtották a Barcelonát.

A diáktünetések holnapja?

Lehet, hogy szét kellene nézni egy egyetemi árnyékvezetés felállításának irányába?

Hogy az USA is értse: ezt akarják a székelyek

Romániának a következő négy év alatt - az 1918 december 1-i egyesülés 100 éves évfordulójáig - kellene megoldania a kisebbségi kérdéseket, hívta fel a figyelmet Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök.

Román-magyar autonómiatárgyalások: kinek lesz helye az asztalnál?

A Székely Nemzeti Tanács szerint Magyarország képviselőinek is ott kell lenniük a román-magyar autonómiatárgyalásokon.

Destabilizáljuk Romániát? Hírbe hozták a magyarokat az orosz hírszerzéssel

Magyarok destabilizálnák Romániát, hogy Oroszország céljait segítsék megvalósulni, idézte a Digi24 hírtelevízió az Eurázsiai Hírszerző és Stratégiai Központ jelentését.