Május végén leáll a termelés a NABI kaposvári buszgyárában

Leáll a termelés május végén a NABI kaposvári buszgyárában, ahol közel 170 embert foglalkoztattak, és eddig az Egyesült államokba gyártottak járműveket.

Elektromos buszokat gyárt a kínai BYD az Egyesült Államokban

Elektromos hajtású autóbuszokat fog gyártani az első kínai járműipari beruházás az Egyesült államokban.

Jól teljesítettek az első napon a Mercedes Citarók

Jól teljesítettek forgalomba állításuk első napján a Mercedes Citarók Budapesten, az utastájékoztatással azonban akadtak problémák - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Átadták az új Mercedes buszokat Budapesten

Átadták a hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro buszokat kedden a fővárosban. A Hősök terén tartott ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország.

Fontos BKK közlemény!

Villamospálya-felújítási programunk keretében 2013. május 2-án, csütörtökön üzemkezdettől június 2-án, vasárnap üzemzárásig az 51-es és az 52-es villamosok vonalán, a Nagysándor József utca Vörösmarty utca és Jókai Mór utca közötti, illetve a Jókai Mór utca Nagysándor József utca és Kossuth Lajos utca közötti...

Nem változik az agglomerációs járatok közlekedése május 1-je után

A BKK a főváros közösségi közlekedésének közlekedésszervezői feladatain túl kilenc agglomerációs település tekintetében is ellátja az autóbuszos személyszállítási szolgáltatás szervezésének és biztosításának feladatait.

Budapesten megkezdődött az első gázüzemű busz tesztelése

április 20-án megkezdte egy hónapig tartó tesztútját a sűrített gázzal működő (CNG) busz Budapesten.

Hibrid hajtású Mercedes buszokat vesz Kecskemét

Az Európai Unió és a magyar költségvetés támogatásával, nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként 25 hibrid hajtású Mercedes busz fogja biztosítani a jövő évtől Kecskemét tömegközlekedését - jelentett be Kecskemét polgármestere pénteken, a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Buszos fejlesztéseket indít Pécs

Buszcsereprogramot és más fejlesztéseket indít a Pécs közösségi közlekedési szolgáltatását ellátó Tüke Busz Zrt. - jelentette be Csizi Péter (Fidesz) alpolgármester csütörtökön a pécsi közgyűlés ülésének szünetében, sajtótájékoztatón.

Nagy az érdeklődés a Rába-Volvo beszállítói program iránt

Száznál is több érdeklődő jelentkezett egy hónap alatt a Rába-Volvo együttműködés keretében meghirdetett beszállítói programra – közölte a győri székhelyű járműgyártó hétfőn.

Lezárult az őrmezői metróvégállomás új intermodális csomópontjának terveire kiírt tervpályázat

Fővárosi önkormányzat, a BKK és a BKV DBR Metró Projekt Igazgatóság kiemelt fontosságú közös projektje újabb mérföldkőhöz érkezett: 2013. április 8-án eredményt hirdettünk az M4-es metró Kelenföldi pályaudvar állomáshoz kapcsolódó, őrmező oldali felszínrendezésre és terminál jellegű autóbusz-pályaudvar...

A forgalomban is tesztelte az egyik új Mercedes Citarót a BKK

Forgalomtechnikai tesztet hajtott végre az egyik, pár napja Budapesten lévő új Mercedes Citaro csuklós busszal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Gázmeghajtású új autóbuszok beszerzése lehet pályázni

Az új, gázmeghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez az állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságok 2013. április 4. és szeptember 30. között, illetve a rendelkezésre álló keret kimerüléséig adhatják be a pályázatukat.

Pózna döfte át a buszt

Csodával határos módon menekült meg az a buszsofőr, aki az utolsó pillanatban vette észre, hogy egy villanyoszlop keresztezi útjait.

Busexpo-t rendeznek Zsámbékon

Tizenkilenc kiállító részvételével Busexpo szakkiállítást és konferenciát tartanak csütörtökön Zsámbékon, a szakkiállításon a legújabb autóbuszos fejlesztésekkel vonulnak fel a forgalmazók - közölte a szervező Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary.

Ingyenes buszközlekedés? Így is, úgy is pénzbe kerül

Legyen ingyenes a dél-zalai városban a buszközlekedés - javasolta a közgyűlés számára Zakó László, a Jobbik Magyarországért országgyűlési képviselője.

Zala Volán: kevés az utas, magas a költség

A Zalavolán Zrt. személyközlekedési üzletágának bevétele kilométerenként harminc forinttal marad alatta az országos átlagnak.

Pánikszerűen menekültek az utasok a lángoló autóbuszról

A csomagokat nem tudták megmenteni.

A NABI Sirius II magabiztos mosollyal érkezik

Magyar buszt a magyar utazóknak - tűzte zászlajára a követendő célt az amerikai tulajdonban lévő, de mátyásföldi központú NABI Kft. vezetősége.

Veszély - Vörös csík figyelmeztet az M70-esen

Dupla záróvonal közötti vörös csíkkal kívánják erősíteni az előzési tilalmat az M70-es autópálya Letenye és Muraszemenye közötti szakaszán.

Ismét külföldi autóbusz ütközött frontálisan kamionnal

Alig több, mint 24 órával az után, hogy egy cseh autóbusz kamionnal ütközött Hegyeshalomnál, ismét halálos balesetet szenvedett egy külföldi jármű.

Lakóépületbe csapódott egy autóbusz - videó

Tragikus baleset történt a jeges úton Németországban.

Szakadékba zuhant egy autóbusz Kínában - fotó

Az első vizsgálatok szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények okozták azt a balesetet, amiben 10 fő életét vesztette, másik 24 pedig megsérült Kína délnyugati részén.

Súlyos baleset a 74-esen: Teljesen összeroncsolódott az Audi (fotókkal)

Két ember súlyosan megsérült abban a személyautóban, amely szombaton kora délután egy hídfőnek hajtott a 74-es főúton Hahóton.

Sokkoló videó! Csak kötélidegzetűeknek! Autóbusz gázolt a gyalogátjárón

Anya és fia a piroson keltek át.

Baleset a belvárosban! Mercedes és busz ütközött (fotókkal)

Újabb baleset történt csütörtökön reggel nyolc óra tájt a megyeszékhelyen a Petőfi és Ady utca sarkán.

Ugyanabba a teherautóba rohant két busz

Néhány perc alatt két autóbusz rohant ugyanabba a veszteglő teherautóba Zimbabwében.

Összeütközött két autóbusz, 60 fő sérült meg

Összeütközött két személyszállító busz a Közép-Kínai Hubei tartományban.

Fékezés két sérülttel: egy Daewo és egy autóbusz ütközött

Zalaegerszeg belvárosában kedd délelőtt egy Daewo Kalos személygépkocsi és egy autóbusz ütközött: a helyijárat vezetője az elé bevágó autót észlelve fékezett, melynek következtében két utas megsérült

A magyar beszállítókért alakult az autóbuszgyártó Klaszter

Idén április 7-én 19 buszgyártó vállalat részvételével megalakult a Magyar Autóbuszgyártó Klaszter.