A Toyota Mirai lett az Év Globális Zöld Autója

A New York-i Autószalonon megtartott sajtókonferencián a Toyota Mirai-t kiáltották ki a 2016. év Globális Zöld Autójának (2016 World Green Car of the Year.) A díjat a világ 23 országát képviselő 73 autós szakújságíróból álló zsűri ítélte oda.

Megújult külsővel megérkezett a 2017-es Nissan GT-R

A Nissan a New York-i Autószalonon bemutatta az új, 2017-es GT-R szupersportautót.

Andy Vajna csak nézelődött a Bentley autószalonban?

Hétfőn írtuk , hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztost a Nyugati Fény olvasója kapta lencsevégre London előkelő Mayfair városrészében, egy Bentley autószalonban. A blog informátora szerint Habony Árpáddal ketten voltak és már a papírmunkát végezték a vásárláshoz.

Hankook dizájn abroncsok a jövőbemutató Opel GT tanulmányautón

A Hankook prémium abroncsgyártó egyéb termékei mellett az Opel GT tanulmányautóra készült új koncepcióabroncsát is bemutatta a Genfi Autószalonon.

A Kia Motors bemutatta új, ‘DRIVE WISE’ nevű autonóm járműtechnológiai almárkáját

A Kia a közelmúltban bejelentette, hogy 2020-ra szeretné modellkínálatát részlegesen önműködő járműtechnológiákkal felszerelni, 2030-ra pedig az első teljesen autonóm gépjárművét is piacra bocsátaná.  

http://www.holvezessek.hu/hirek.html?azonosito=12432

A 2016-os Genfi Autószalonon láthatja először a nagyközönség az ötajtós Honda Civic legújabb nemzedékének prototípusát.

Milyen lesz a jövő töltöállomása?

A Nissan ma bepillantást enged a jövő lenyűgöző lehetőségeibe, amikor először tárja fel a híres építészirodával, a Foster + Partners-szel közösen kidolgozott jövőképét a mobilitásról.

A Toyota új, friss módon közelíti meg a crossover kategóriát

A 2016-os Genfi Autószalonon bemutatkozó C-HR erőteljesen kihangsúlyozza a Toyota jelenlétét a crossover kategóriában.

A Nissan bemutatja ’Intelligens Mobilitás’ jövőképét

A zéró-emissziós és balesetmentes közúti közlekedést célul kitűző Nissan ma bemutatta „Intelligens Mobilitás” jövőképét a Genfi Nemzetközi Autószalonon.

A prémiummárka új piaci szegmensbe lép be az Audi Q2 típussal

Az Audi megerősíti jelenlétét a robbanásszerűen növekvő SUV-szegmensben.

Genfben tartotta világpremierjét a Škoda VisionS tanulmányautó

Érzelmekben gazdag nyitány a Škoda részéről Genfben: A 2016-os Genfi Autókiállítás előestéjén a Volkswagen Csoport esti rendezvényén ünnepelte világpremierjét a Škoda VisionS dizájntanulmány.

A Toyota három új modellel érkezik a Genfi Autószalonra

A Toyota a hamarosan megnyíló Genfi Autószalonon leplezi le a C-HR tanulmányon alapuló, régen várt sorozatgyártású szabadidő autót, valamint az új PROACE buszt és Hilux modelleket.

DS E-TENSE: Egyedülálló, nagy teljesítményű modell reális jövőképpel

Egy évvel a márka létrehozása és alig pár héttel az európai modellválaszték megújítása után a DS egy egyedülálló autóval áll elő: ez a DS E-TENSE.

A Nissan Genfben mutatja be egyedi prémium tanulmányautóit

A hamarosan kezdődő Genfi Autószalonon a Nissan látványos, különleges változatban mutatja be két legnépszerűbb crossoverét, a Qashqait és az X-Trailt.A jelenlegi modellekre építve a Nissan azt szerette volna feltérképezni, hogy a dinamikusabb és prémium kialakítással hogyan teheti még vonzóbbá díjnyertes crossovereit.

A vadonatúj Kia Optima Sportswagon a Genfi Autószalonon tartja világpremierjét

A vadonatúj Kia Optima Sportswagon, a Kia első középkategóriás kombi modellje a 2016-os Genfi Autószalonon, március elsején tartja világpremierjét.

A Volkswagen a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatja be a megújult up! modellt és leplezi le új tanulmányautóját

Az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon a Volkswagen márkánál két modell áll a figyelem középpontjában: egyrészt bemutatkozik az up!

A vadonatúj Hyundai IONIQ modellcsalád felvillanyozza a Genfi Autószalont

A Hyundai Motor a 2016. évi Genfi Autószalonon mutatja be a vadonatúj Hyundai IONIQ modellcsalád tagjait: az IONIQ Hybrid, IONIQ Electric és IONIQ Plug-in modelleket.

Genfben bemutatkozik a Citroën C4 Cactus új, „outdoor”, illetve „nagyvárosi” kiadása

Épp úgy, mint a maguk idejében korszakalkotónak bizonyult elődök, a Citroën C4 Cactus is könnyen felismerhető és nehezen feledhető. A praktikum és az esztétikum szempontjait harmonikusan ötvöző dizájnjával sikerült újat hoznia a mára kissé sablonossá vált megoldások világába.

A Kia a Genfi Autószalonon tartja a Niro európai premierjét

A vadonatúj Kia Niro a 2016-os Genfi Autószalonon (Salon International de l’Automobile), március elsején mutatkozik be az európai publikum előtt.

Genfi standján a Citroën csupa energiától és frissességtől duzzadó autót állít ki

A 2016-os Genfi Autószalonon a Citroën új márkapozicionálási folyamata újabb szakaszába lép: a bemutatott új termékek, illetve tanulmányautók és a mögöttük álló partneri kapcsolatok egytől egyig az energia és a frissesség jegyében születtek.

A Genfi Autószalonon tartja a Kia az Optima Plug-in Hybrid Európai premierjét

A vadonatúj Optima Plug-in Hybrid, a Kia legelső hálózatról tölthető (plug-in) hibrid modellje a márciusi Genfi Autószalonon ünnepli európai premierjét, majd 2016 negyedik negyedévétől megkezdődik európai forgalmazása.

Kívül-belül egyaránt meggyőző álomautó

Az Opel GT Concept megmutatja, hogyan néz ki a jövő sportautója – egyszerre purista és lélegzetelállító. A kupé a Genfi Autószalonon (március 3-13.) ünnepli világpremierjét.

A Škoda formatervezői most a YouTube-on keresztül engednek bepillantást inspirációjuk világába

A Škoda négy formatervezéssel kapcsolatos filmjei közül az első már megtekinthető a márka YouTube csatornáján.

Lexus világpremier a Genfi Autószalonon

A Lexus a 2016. évi Genfi Autószalonon mutatja be vadonatúj LC luxuskupéjának hybrid változatát.

A Genfi Nemzetközi Autószalononon mutatja be a Suzuki a Balenót

A Frankfurti Autószalonon tartott világpremiert követően a Suzuki örömmel jelenti be, hogy az európai piacon is útjára indítja az új Balenót. Az új csapott hátú modell a stílus, a felszereltség, a teljesítmény és az üzemanyag-hatékonyság harmonikus kombinációját nyújtja.

Peugeot Traveller: utazásra csábítás és maximális kényelem

A Peugeot Traveller világpremierjének a 2016-os genfi autószalon ad alkalmat, így emlékezetes módon vonul be az egyterűek és a VIP kisbuszok világába.

A Citroen feltekeri a hangerőt!

A SpaceTourer bemutatásával egy időben a Citroen, a „HYPHEN HYPHEN” electropop formációval együttműködve, egy életteli és színes 4x4–es koncepcióváltozattal is előáll. Az optimizmustól és energiától vibráló SpaceTourer HYPHEN lesz a Citroen genfi slágere.

A legújabb Škoda-látomás: VisionS

Íme, az első fotók a Škoda legújabb szabadidő-autójáról, a minden bizonnyal az idei genfi szalonon bemutatkozó VisionS-ről. A csehek "kitárulkoztak" és az összkerekes koncepciót, amely valószínűleg a Kodiak nevet kapja, még a premier előtt a világ elé tárták.

Az Opel megmutatja a jövő sportkocsiját

Az Opel GT Concept a 86. Genfi Autószalonon (2016. március 3- 13.) ünnepli világpremierjét. Az erős kisugárzású sportautó remekül fejezi ki az Opel örökös újítóerejét – formája lélegzetelállító, a lényegre összpontosítóan purista.

Takarékos bálnával támad a GMC

A Detroiti Autószalonon minden amerikai márkának ki kell terítenie a kártyáit, hiszen itt a lehetőség egy kis reklámra.