Az Avatar 2 bojkottját követelik amerikai őslakosok - Kék idegenek

Őslakossok, mint kék idegenek – ez maga a rasszizmus!

Íme az Avatar: A víz útja egy újabb előzetese

 "Meddig megyünk el mindannyian, hogy megvédjük egymást és megvédjük azt a helyet, ahol élünk"

Kiderült milyen hosszú film lesz az Avatar második része

 Emlékezünk még amikor az Avatar a mozikba került és mindenki arról beszélt, hogy jóval hosszabb filmidő lesz, mint a hagyományos amerikai mozifilmek? Most ismét, ha azt tervezzük, hogy a mozikban megnézzük az Avatar második részét maratoni filmnézésre kell készülni!

Kate Winslet 7 percig tartotta vissza a lélegzetét

Kate Winslet 7 percig tartotta vissza a lélegzetét az Avatar: A víz útja című film forgatásán. A The New York Timesnak adott interjúban az alkotók beszámoltak róla, hogy a forgatás közben a víz alatti jelenetek felvétele során volt szükség a lélegzetvisszatartásra.

14 éves tinédzser Na'vi-t játszik Sigourney Weaver

14 éves tinédzser Na'vi-t játszik Sigourney Weaver az Avatar 2-ben

A magyar mozikban is újra látható lesz az Avatar

A 2009-ben bemutatott Avatar című sci-fi film 237 millió dolláros költségvetéssel készült el. A folytatásra több mint egy évtizedet kellett várnia a rajongóknak, de idén decemberben a mozikban lesz látható a második rész. A film elkészítése közben James Cameron egy különleges háromdimenziós kamerát készített, amely két...

A rajongók nagy örömére érkezik az Avatar második része

A 2009-ben bemutatott Avatar című film folytatását már régóta várják a film rajongói. James Cameron és a Disney úgy döntött, hogy az első részt újra a mozikban fogják vetíteni.

Sigourney Weaver szerepelni fog az Avatar 2-ben

Sigourney Weaver szerepelni fog az Avatar 2-ben – Az Empire Magazine felfedezte, hogy Sigourney Weaver egy teljesen új szerepet alakít az Avatar 2-ben.

Megérkezett az Avatar: A víz útja első előzetese és pont olyan látványos, amire számítottunk

Felkerült az internetre az Avatar több mint egy évtizede várt folytatásának, az Avatar: A víz útja első előzetese.

AVATAR élményközpont lehúzás

Még egy bőrt a sci-fi filmről Pesten.

Hogyan lett Youtube-sztár egy magyar lány Kínában?

Úgy volt, kicsit ismerkedik majd a kínai nyelvvel.

Minden idők harmadik legsikeresebb filmje a Halálos iramban 7

Azt mi is éreztük a Halálos iramban 7 első előzetesénél, hogy fokozott az érdeklődés a széria aktuális része iránt, de erre azért mi sem számítottunk: Minden idők harmadik legsikeresebb filmje a Halálos iramban 7!

Avatar nappal, Avatar éjjel

Ki nem játszadozott el még azzal a gondolattal, hogy de jó lenne most más valaki bőrébe bújni – dobta fel a labdát Klaus Pichler, a Just the two of Us fotósorozat nyomán.

Biztosan három folytatás készül az Avatarhoz

Nem két, hanem három folytatás készül az Avatarhoz, mert James Cameron, a hatalmas kasszasikert arató sci-fi rendezője munka közben rájött: "kettő nem lenne elég".

Három folytatás készül az Avatarhoz

Nem két, hanem három folytatás készül az Avatarhoz, mert James Cameron, a hatalmas kasszasikert arató sci-fi rendezője munka közben rájött: "kettő nem lenne elég".

James Cameron elmerült Pandora világában

A 2009-es kasszasiker után James Cameron tudta, hogy a fantasztikus képi világgal létrehozott műve folytatódni fog.

A Pocahontas újrafeldolgozása hamarosan folytatódik

Nos, az, aki nem jött rá, hogy vajon melyik filmről is lehet szó, annak eláruljuk, hogy a Pocahontas újraírt, hosszabb terjedelmű, drámaibb, látványosabb, modernebb, 237 millió dolláros költségvetésű változata: az AVATAR!

Mit árul el rólad az avatarod? Mutasd a tiéd!

Vajon a szerint választjuk ki manapság az új barátainkat az interneten, hogy milyen az avataruk?

Örök lélekké válhatunk, műanyagba öntve

Ha akarnánk, csak a testünk válna porrá, míg a lelkünk a pokol, vagy menny helyett egy mesterséges szerkezetbe kerülhetne.

Avatar világ: elkészült az első ember-robot

Nem kellett évtizedeket várnunk, hogy valósággá váljon az Avatar.

Filmből valóság? Japán tudósok megcsinálták az Avatar

Közelebb került a valósághoz a hollywoodi Avatar című sci-fi kasszasiker világa: egy japán robot képes arra, hogy utánozza irányítója mozdulatait, irányítója pedig azt érzékeli, amit a robot.

Tánc a penge élén

Február 2-án mutatták be hazánkban a Borotvaélen című filmet, mely Asger Leth első rendezése, a főszerepben pedig azt a Sam Worthingtont találjuk, akit az Avatar és a Titánok harca című mozikból ismerhet a magyar közönség.

3D-s televíziózás: amikor a cápa ''kiharap'' a képkeretből

A legtöbben még régimódi képcsöves vagy hagyományos LCD-tévék elé huppanunk le esténként, ám akik megengedhetik maguknak, hogy lépést tartsanak a digitális forradalommal, már bizonyára a 3D, illetve a smart (azaz „okos”) technológia hívei.

A filmtechnika alapjait ostromolja Cameron: jöhet a 48 és a 60 fps

A háromdimenziós filmek minőségjavítása érdekében a filmtechnika legrégebbi szabványát is lecserélné James Cameron: ha a filmpápa szándékából valóság lesz, az gyökeresen alakíthatja át a Lumiére-galaxist, és a speciális effekteket – mármint ahogy eddig ismertük őket.

Mit árul el rólad az avatarod? Mutasd a tiéd!

Vajon a szerint választjuk ki manapság az új barátainkat az interneten, hogy milyen az avataruk?

Ki a 20 leggazdagabb külföldi sztár? Most megtudhatod!

A Vanity Fair közzétette 2010-es listáját arról, hogy ki a 20 leggazdagabb külföldi sztár.

Exkluzív Avatar csomaggal hozza az otthonokba a Panasonic a 3D hollywoodi élményt

Minden idők legsikeresebb mozifilmjének, az AVATAR-nak régóta várt Blu-ray lemeze (BD) exkluzív ajándékként jár minden Panasonic Full HD 3D Blu-ray és 3D házimozi termékhez.

Novemberben itt a 3 lemezes AVATAR Blu-ray és DVD!

A máris minden idők egyik legnagyobb blockbusterének számító Sci-fi eddig sosem látott jelenetekkel bővített változatát, valamint tengernyi extrát és bónuszanyagot tartalmaznak majd az Avatar háromlemezes Blu-ray Disc és DVD változatai, amelyek nemzetközi megjelenési dátumát most tette közzé a Twentieth Century Fox Stúdió...

Exkluzív szerződések fojtogatják a blu-ray-piacot

A nemzetközi filmpiacon huszonöt blu-ray 3D lemez megjelenése várható idén, viszont a boltokban csupán hat film lesz majd kapható ezek közül.

A brit mozik szeretik a 3D-t

A háromdimenziós filmeknek köszönhetően mintegy nyolc százalékkal nőttek az Egyesült Királyságban a mozipénztárak jegybevételei az idei első félévben 2009 azonos időszakához képest.