Kormánygép híján bérelt luxusrepülővel mentek Vietnamba Orbánék

Óránként 25 ezer dollárba kerülhetett az A340–300 VIP-gép kibérlése.

Tandíjmentes lehet az első diploma

Tandíjmentes első diplomát ígér az Együtt, Bajnai Gordon egykori pártja, amely most a nemrégen megválasztott új elnök, Juhász Péter vezetése alatt egyre aktívabb. Ahogy a régi mondás tartja: jönnek fel, mint a talajvíz.

Új munkája van Bajnai Gordonnak, újabb nemzetközi cégben kapott vezető posztot

A Campbell Lutyens nemzetközi tanácsadói testületének vezetője lett a volt magyar miniszterelnök.A világ egyik legnagyobb gazdasági tanácsadó cége kedden jelentette be, hogy a 2011-ben felállított nemzetközi tanácsadói testületük elnöke lett Bajnai Gordon.

Egy korábbi magyar miniszterelnök is beszállt az aláírásgyűjtésbe

Kedden Bajnai Gordonnal, Magyarország egykori miniszterelnökével gyűjtötte az olimpiaellenes aláírásokat az Együtt óbudai csapata – olvasható a párt Faacebook-oldalán .

Bajnai is felszívta magát a kubatovista bőrfejűeken

Legalábbis életjelet adott magáról a Facebookon. Egyrészt beállított magának egy kockás borítóképet, másrészt megosztotta és kommentelte Hont András HVG-s újságíró kiváló jegyzetét , mely a kopaszokról, Erdösi Lászlónékról és a magyar demokrácia szétveréséről szól.

Fidesz: Gyurcsány, Bajnai

A Fidesz-frakció szerint az MSZP úgy beszél szegényellenességről, hogy olyan "gyanúsan meggazdagodott milliárdos miniszterelnököket" támogatott, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, akik "soha nem a magyar családok, hanem a multik és a bankok érdekeit nézték".

Ugye senki nem gondolta komolyan, hogy a Fidesz ma kihagyja a gyurcsány-bajnaizást?

A Fidesz elkötelezett a korrupció elleni harcban – közölte a nagyobbik kormánypárt frakciója az MTI-vel szerdán, a korrupcióellenes világnap alkalmából.

Dopeman igazságot tett a Gyurcsány-Bolgár vitában

Nagy napja volt tegnap Gyurcsány Ferencnek: bemutatta új röpiratát , majd ennek kapcsán a Klubrádióban és az ATV-ben is haknizott. A Klubrádió "sztárjával", Bolgár Györggyel komoly pengeváltásba keveredett , amelyben alaposan kiosztotta a rádióst.

Bajnai is megszólalt: Göncz Árpád betöltetlen űrt hagy maga után

Göncz Árpád egy igazi elkötelezett liberális demokrata volt – írta az Együtt elnöksége az MTI-hez eljuttatott gyászközleményében. Bajnai Gordon, a párt volt vezetője úgy emlékezett, hogy Göncz Árpád milliók számára tette szerethető, megérthető és megérinthető rendszerré az újjászülető magyar demokráciát.

Nem volt semmiféle libajnai, nincs Hajdú-Bét-ügy

A Magyar Nemzet úgy tudja , a Kecskeméti Járási Ügyészség megszüntette a nyomozást a Bajnai Gordon által vezetett Wallis-hoz is köthető Hajdú-Bét Rt. csődügyében, mivel

A Fidesz most visszasírhatja Bajnait

A Fidesz szerint a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció plakátjainak megrongálására buzdító Szigetvári Viktor "erőszakos és szélsőséges" párttá tette az Együttet.

Bajnaival magyarázza a felcsúti kisvasutat a kormány

A felcsúti kisvasúttal kapcsolatban – a híresztelésekkel ellentétben – ellenőrzési vizsgálat nincs folyamatban – reagált ma a kormány közleményében a Figyelő tegnapi értesülésére , mely szerint az EU nyomoz a projekt után.

Bajnai Gordonra is rászállt a NAV

Nemcsak Habony Árpád és Szijjártó Péter keveredtek mostanában NAV-vizsgálat hírébe, hanem az egykori miniszterelnök is, Bajnai Gordon – írta az mno.hu .

A Fidesz szerint a baloldal akadályozza a pénzügyi korrupció feltárását

A Fidesz-frakció szerint a baloldal gátolja az évtizedes pénzügyi korrupció feltárását. A kormánypárti képviselőcsoport azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy csütörtökön megkezdte működését a brókerbotrányokban történt visszaélésekhez vezető kormányzati intézkedések feltárására létrejött parlamenti...

Fidesz: a baloldal Magyarország megbüntetéséért szurkol

A Fidesz-frakció szerint a baloldal már megint azért szurkol, hogy megbüntessék Magyarországot. A kormánypárti képviselőcsoport ezt arra válaszul írta az MTI-nek küldött közleményében, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: pártja szerint azért Brüsszelben és nem Magyarországon...

A Fidesz már megint rájött, hogy Gyurcsány meg Bajnai a hibás

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Quaestor-ügy károsultjainak kártalanítását a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten. Tuzson Bence sajtótájékoztatóján ismertette a brókerbotrány miatt szükséges jogszabályi változtatásokat. Felidézte a már elfogadott vagyonzárolási törvényt, a pénteken benyújtott kártalanítási...

Bajnai Gordon német lapban lépett fel a populizmus ellen

Az Európai Unióban a takarékosság és a szerkezeti reformok mellett beruházásokra van szükség – írta Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Handelsblatt című német üzleti lapban hétfőn megjelent vendégkommentárjában.

Fidesz: jelenjenek meg a "beidézettek" a gazdasági bizottság ülésén!

A Fidesz elvárja, hogy jelenjenek meg a gazdasági bizottság hétfői ülésén a Buda-Cash-ügyben "beidézettek" – mondta a kormánypárti frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kapóssá vált Bajnai széke

Hárman indulnak az Együtt elnöki posztjáért szombaton. Több szempontból is fordulóponthoz érkezett a párt.

Kocsis Máté üzeni Bajnai Gordonnak: Bocsánatot kérek!

No nem magától jutott a fideszes politikus eszébe, hanem a bíróság kötelezte rá. Kocsis az alábbi közleményt jelentette meg az MTI-ben:

A Fidesz nem érti: Hogy tud megélni Bajnai Gordon?

Hihetetlen.

A Fidesz valami Bajnai Gordon nevű embert keres

A Fidesz arra szólítja fel Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, adjon be igazi vagyonnyilatkozatot, mert amit benyújtott, arról kiderült, hogy hazugság – mondta Dunai Mónika, a kormánypárti frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

Hazudott a fideszes, fizetett hirdetésben kér bocsánatot

Fizetett sajtóközleményt volt kénytelen megjelentetni az mno.hu-n Zsigó Róbert fideszes képviselő.

Befektetési cégnél folytatja Bajnai Gordon

Ügyvezető igazgatóként folytatja pályafutását Bajnai Gordon az infrastrukturális befektetésekre szakosodott alapkezelőnél, a Meridiam-csoportnál – írja a hvg.hu. A portálnak a volt miniszterelnök megerősítette, hogy operatív irányításért felelős ügyvezető igazgató lett a francia hátterű befektetésre szakosodott...

Bajnai már a kisgatyákban turkál!

Volt éppen két hete egy cikk, amelyben arról írt a 444 , hogy egy jónevű fővárosi középiskolában valamikor évtizedekkel ezelőtt egy tanár molesztálta diákjait. Nos, Selmeczi Gabriella azóta meghányta-vetette az olvasottakat, és végül sikerült kilyukadnia Bajnai Gordonhoz.

Bajnai Gordon pert vesztett Hoppál Péterrel szemben

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének a Hoppál Péter Fidesz-szóvivő ellen benyújtott keresetét elutasító elsőfokú bírósági határozatot.

Rogán 400 ezer forinttal lett szegényebb

Kis mértékben módosult csak az országgyűlési pártok és képviselőcsoportok vezetőinek vagyoni helyzete az elmúlt hónapokban.

Milyen feladatot kapott Bajnai a gyíklényektől?

A Fidesz választ vár arra, hogy az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon "milyen feladatot vállalt magára az ország lejáratása érdekében" a múlt hétvégén Dániában tartott Bilderberg-találkozón – közölte Selmeczi Gabriella szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Bajnai a Bilderbergről: Csak rágtam a gittet

A Magyar Nemzet kíváncsi volt, megbízták-e Bajnait valamivel a hatalmasságok a Bilderberg-találkozón, a volt miniszterelnök azonban komolytalan válaszokat adott, majd megosztotta Tumblr-oldalán – írja az Origo . Bajnai Gordon a következő üzenetet tette ki Tumblr-oldalára a Bilderberg-találkozóról:

Bajnai is megy a zártkörű elittalálkozóra

Bajnai Gordon is részt vesz a hétvégén a Dániába összehívott Bilderberg-találkozón – tudta meg az Origo . A zártkörű csoport legutóbb azután lett téma Magyarországon, hogy a Magyar Nemzet azt írta, hogy egy Magyarország elleni összeesküvés is témája volt a tavalyi találkozón.