Győrben egy 50 éves férfi szándékosan nekiment az előtte haladó autónak, mert az nem engedte besorolni

 Az  elkövető a lányával és unokájával közlekedett – írta meg a 24.hu.

Szelfizni akart a magyar fitnesztréner, lezuhant és meghalt

A baleset Jordániában történt még hétfőn.

Gázolt a vonat Zalában

Tehervonat gázolt el egy embert hétfő este Zalaegerszeg és Andráshida között, a helyszínelés végéig, várhatóan késő éjszakáig szünetel a forgalom ezen a szakaszon – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.

Két embert is vonat gázolt halálra

Vasárnap a Balaton InterCity és egy tehervonat is gázolt.

Szörnyethalt egy biciklis Téten

Halálos balesetet szenvedett egy kerékpáros pénteken éjjel Téten – ismerteti holnapján a rendőrség.

Halálos baleset történt az M3-ason – Öt autó ütközött

Az M3-as autópályán tragikus baleset történt, ahol öt autó ütközött egymásnak az út 72. kilométerénél, Budapest irányába – közölte a Police.hu.

Jogsija sem volt, úgy lopott el egy buszt egy részeg férfi, hogy aztán az árokba hajtson vele

A tetthelyről egy távolsági buszra szállva akart meglépni, de ezt a rendőrök már nem hagyták.

Betondarab hullott alá egy budapesti épületről, egy turista megsérült

A baleset a bulinegyedben, a Kazinczy utcában történt.

Baleset az atlétikai vb-n: két atlétákat szállító golfkocsi ütközött

Az esetről videófelvétel is készült.

Hozzászólás a Hegyi Árpád Jutocsa-ügyhöz

Tudom, hogy mostanság sikk meghurcolni a mentősöket, és azt is tudom, hogy a kritikák zöme jogos, ahogy a tegnap közölt esetükben is, amelyben Hegyi Árpád Jutocsa rendező írta le megaláztatást egy biciklibaleset után.

Halálos baleset az M3-as autópályán

Egy ember meghalt, ketten megsérültek amikor két jármű összeütközött csütörtök este az M3-as autópályán Bag közelében – írja az MTI a police.hu közleménye alapján.

Elsüllyedt egy csónak a Dunában, két gyermeket is ki kellett menteni

Két gyermeket és egy férfit mentettek ki a Dunából a rendőrök Budapesten – adta hírül az MTI.

Balesetet szenvedett Osváth Zsolt

A youtuber leesett a lépcsőn, ezért mankóval kénytelen közlekedni – írta meg a Blikk.

Két fiatal életét követelte az esti tragédia - Hírsziget

Egy tragikus baleset történt augusztus 5-én, amelyben két ember életét vesztette, és további két személy súlyosan megsérült.

Három ember halt meg péntek esti balesetekben a magyar utakon

Két halálos baleset is történt Magyarországon péntek este.

„Kiakasztotta a biztonsági kötelet” – Egy nő zuhant a szakadékba a Megyer-hegyi tengerszemnél - Hírsziget

A népszerű túrahely, a Megyer-hegyi tengerszem adott otthont egy tragikus balesetnek július 31-én.

Baleset az M7-en

Káosz uralkodik az autópályán – írta meg az autoszektor.hu.

Halálos baleset történt az M9-es úton – szinte semmi sem maradt az egyik autóból

Egy ember életét vesztette Tolna térségében az M9-es autóúton történt balesetben – közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon péntek este.

BRFK:...megrázó, felkavaró tartalom. Igen, tudjunk, éppen ezért mutatjuk...

Nem egy beállított filmjelenet, hanem a tömény valóság.

A tram-train gyártó cég mérnökének autójába ütközött egy vasútvillamos Szegeden

A május 22.-ei ütközés során az autó tulajdonosa amelybe a szegedi vasútvillamos belehajtott, az a gyártó cég mérnöke volt – írta meg a Telex.

Így mentegeti az Árpád-hídon gyilkoló ismerősét a gyorsulási szövetség vezetője

"A sas nem kapkod a légy után, 600 lóerős autó nem kerget 200 lóerős autókat."

Halálos baleset történt az Árpád hídon

Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon. A balesetben többen megsérültek, egy férfi a kórházban meghalt – erősítette meg az MTI értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRKF).

Éjszakai halál az Árpád hídon

Biciklist gázolt egy autó az Árpádhídon, az elütött férfi a kórházba szállítása után meghalt.

Magyar katonai helikopter zuhant le Horvátországban, több halott

Egy magyar katonai helikopter zuhant le Horvátországban.

Baleset volt az 55-ösön, dugóra lehet számítani

Félpályás sávlezárás mellett megy a helyszínelés és a műszaki mentés – írta meg a HVG.hu.

Rettenetes baleset történt a Dunai Vasműben

Mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban vittek kórházba egy férfit a Dunai vasműből.

Meghalt egy kerékpáros Kisszállásnál

Életét vesztette egy kerékpáros egy balesetben Kisszállásnál, mert nem adott elsőbbséget.

Halálos baleset történt Tatabánya közelében

Halálos baleset történt szombat délután Tatabánya és Környe között, ahol három jármű ütközött. A balesetben egy ember olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt – közölte honlapján a rendőrség.

Halálos baleset és teljes útzár Fejér megyében

Halálos baleset miatt teljes útzár van a 8117-es számú út 16-os kilométerszelvényében, Lovasberény és Vereb között – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Tanulságos baleset-videó, amiben a szabálytalanság és a brahi eredménye a kórház

Amikor úgy érezzük, hogy "ilyen baleset csak másokkal történhet meg", akkor nagyot tévedünk, hiszen mi van, ha éppen mi vagyunk a "más"?