Püspöki posztja mellett ezt a fontos dolgot is megtartotta Balog Zoltán

Jelenleg is érvényes Balog Zoltán református püspök diplomata-útlevele – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, írta meg a Népszava.

Nem mondott le a diplomata-útleveléről Balog Zoltán

Jelenleg is érvényes Balog Zoltán református püspök diplomata-útlevele – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, írta a Népszava.

A részlegesen lemondott Balog Zoltán újabb tisztségétől vált meg

Balog Zoltán, a volt zsinati elnök korábban arról beszélt, hogy lemondott valamennyi közéleti, testületi tagságáról, ez azonban legalább egy esetben nem felel meg a valóságnak.

Balog Zoltán "ember, most jövök -megyek, vagyok- a templomból" esete, mert Ő is megteheti....

Mit ad Isten, Balog -még mindig- püspök úgy érezte, volt a „főnöknek” egy zseniális mondata amit most Ő is alkalmahat.

Miért pont presbiter ne lehetne, az elitélt, majd így-úgy felmentett K. Endre, amikor jó volt gyermekotthon igazgatóhelyettesnek is?

Újabb részletre derített fényt a 444.hu az eddig is undorító, a hazai közállapotra oly jellemző „uram-bátyám” rendszer működéséről: 2023 év végén a bicskei református gyülekezet presbiterévé választották a pedofil bűncselekmények eltussolásáért elítélt, majd Novák Katalin volt köztársasági elnök kegyelméből...

Balog Zoltán fideszes püspököt egyre több református tartja időzített bombának

Balog Zoltán fideszes ex-miniszternek törvénymódosítással szerzett püspöki székéből is távoznia kellene számos református lelkész szerint.

Balog Zoltán még most is saját igazát hirdeti a kegyelmi botrányban: elhittem ártatlanságát, s ebben ma sem kételkedem

Balog Zoltán még két nappja is a maga igazát bizonygatta egyházkerülete tagjainak írt levelében.

Amíg Balog Zoltán volt az egyházfő, 49 ingatlant kapott ingyen a református egyház

13 milliárdnyi közvagyon szállt az egyházra két év alatt. Mielőtt Balog püspök lett a zsinati elnök, 11 év alatt összesen csak nyolc állami ingatlanhoz jutottak ingyen a reformátusok.

"Balog Zoltán semmi olyat nem csinált, ami Isten és ember előtt ne lenne vállalható" – a püspök Hold utcai gyülekezetében jártunk

Bibliaórát tartottak szerda este a Hold utcai református gyülekezetben, amelynek Balog Zoltán a vezető lelkésze.

Bárki bárhol összefuthat a bicskei pedofil igazgatóval?- Hamarosan döntenek a feltételes szabadlábra helyezéséről

A Székesfehérvári Törvényszék 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg Vásárhelyi János büntetését, a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat.

Ez Balog püspök rendszerszintű bűne: végigasszisztálta a legelesettebbeknek küldött százmilliárdok eltékozlását

A kegyelmi botrány mellett súlyos bűnei kerültek felszínre Balog Zoltánnak.

Havas Henrik Balog püspökről és Navalnijról haláláról

Havas Henrik, néhány napja erős posztban reagált Balog Zoltán püspök lemondására és Navalnij orosz ellenzéki vezető váratlan(?) halálára: „Magyarországon sokan nem is tudják, ki volt Navalnij, és azt sem, hogy a most lemondott Balog püspök mekkora gazember volt miniszterként.”

Minden forintot megért: 4,3 millióból kísérték el Balogék Novákot az ausztrál turnéjára

4 388 372 forintot (18 639 ausztrál dollár) fizetett ki a magyar állam Balog Zoltán és egy másik egyházi személy tavaly októberi útja kapcsán.

Pottyondy Edina egyszerre szólt be az Orbán-imádó "hóembernek" és a NER-pacsirtának

Pottyondy Edina új videója a pénteki tüntetésről és utórezgéseiről is szólt.

Fabiny püspök: bocsánatot kérünk a gyerekektől és azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk

Fabiny: Az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a jeleket.

"Kérem menjen a jó büdös p***ba!" – Balog visszás ügyei miatt Polt Péterre borult ki Hadházy

Méhketetlen dühbe gurult az ügyészség munkája miatt az ellenzéki képviselő. 

Szijjártó Péterék már 21 éve ünneplik a cirka 50.000-res Hősök téri demonstráció napját - Na jó, nem pont azt....

Szijjártó Péter és felesége a Hősök terén az áldozatokért és a gyerekekért tüntetőkkel egyidőben nagy ünneplésben vannak.

"Állami vezetők nyomást gyakorolnak egyházi vezetőkre" – Kitálalt a teológus Balogról és a rendszerről

A kegyelmi botrány és az abban szerepet játszó Balog Zoltán kapcsán a református egyházhoz köthető személyiség nem kímélte a püspököt és a rendszert.

Gulyás Gergely nyilvánosan felvállalta Balog Zoltánról

A Kormányinfón Gulyás Gergely megnyilvánult Balog Zoltánnal kapcsolatban.  

Balog Zoltán sorsáról rendkívüli zsinat dönthet

A hvg.hu szerint nem csitul a kegyelmi botrány a református egyházon belül.

„Mély szégyent hozott egyházunkra” – Balog Zoltánról kérdeztek lelkészeket, ezt válaszolták

A 91 címzettből három vállalta véleményét. Van, aki az áldozatok javára gyűjt, más visszavárja Novák Katalint és Varga Juditot.

Pásztor Dániel: a püspökök nem szavaztak Balog Zoltánról

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa, a négy püspök és a három megjelent főgondnok nem vett részt a Balog Zoltán református püspökről, a zsinat lelkészi elnökéről tartott bizalmi szavazáson kedden – közölte az MTI-vel Pásztor Dániel püspök, a zsinat lelkészi alelnöke csütörtökön.

A református zsinat alelnöke közleményt adott ki Balog Zoltán ügyében

Cáfolta a sajtóban megjelent híreket.

Mesterházy Attila: Balog Zoltán egy g*ci

A volt MSZP-elnök nem finomkodott.

Balog Zoltán mondhatta el a ma reggeli imádságot a Kossuth Rádióban

Hiába osztja meg még az egyházat is a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt.

Gratula a Kossuth rádió csütörtöki felelős szerkesztőjének: Balog "lenemmondott" tartott imádságot

A műsorok szerkesztői felelnek az elhangzó tartalmakért.

Szinte mindenki elpártolt Balog Zoltán mellől – Csak egyetlen támogatója maradt az egyházban

Steinbach József, a dunántúli egyházkerület vezetője védelmébe vette Balogot.

“Undorodom ettől az embertől” – a református közösségnek is elege van Balogból

Balog Zoltán videója alatt valódi nemzeti konzultáció vette kezdetét, méghozzá teljesen közpénz-mentesen, Balásy Gyuláék közbeiktatása nélkül.

Az áldozatok ügyvédje: A kegyelembotrányhoz vezető pedofil-ügynek jóval több a felelőse, mint amennyi ma látszik

Nem csak az a kérdés, hogyan kaphatott elnöki kegyelmet K. Endre, hanem többek közt az is, hogyan húzódhatott olyan hosszan a bicskei gyermekotthont érintő pedofil-ügy, és miért érezhettek az áldozatok többször is, a jog nem az ő oldalukon áll.

„Némi demokráciadeficit” – Balogot szidja Orbán fekete öves propagandistája

Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője a Magyar Nemzetben ekézte Balog Zoltánt.