Lemondott Balog Zoltán a Fidesz-alapítvány éléről, nem találják az utódját egyelőre

Sajtóértesülések szerint korábban Szájer József neve is szóba került lehetséges utódként, de ez az ismert okok miatt már nem jöhet össze. 

Püspökké választották Balog Zoltánt

Balog Zoltánt, az Orbán-kormány korábbi miniszterét választotta püspökévé a Dunamelléki Református Egyházkerület – derült ki az egyházkerület választási bizottságának mai szavazatszámláló ülése után.

Balog Zoltán szerint gyűlöletkeltésben jobb a baloldal, de akkor mit csinálnak a Bayer Zsoltok?

Balog Zoltán református lelkész, országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012-2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője.

Orbán Balog Zoltánnal erősít az Magyar Művészeti Akadémia berkében!

Biztos, ami tuti, Orbán Viktor "saját kezűleg" adta ukázba, hogy Balog Zoltán, volt emberminisztere, jelenlegi tisztségei mellett "kormányzati delegált" funkcióban vegyen részt az MMA felügyelő testületében.

Orbán se nem erős, se nem vezető

A volt emberminiszter, Balog Zoltán szerint az európai vezetőknek szüksége van ellenségképre és ez Orbán. A Yale történésze szerint azonban Orbán Viktor se nem vezető, se nem erős.

Szájer József: Erős Európa csak erős nemzeteken alapulhat, fontos a nemzeti szálak megszilárdítása

Erős Európa csak erős nemzeteken alapulhat, fontos a nemzeti szálak megszilárdítása - jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője Budapesten hétfőn.

Balog Zoltán is dönthet az állami díjak odaítéléséről

Balog Zoltán, aki 2018-as választások után már nem vállalta az emberi erőforrások miniszteri megbízatását, tagja lett annak a bizottságnak, amely hivatott a Kossuth- és Széchenyi-díjakat odaítélni az arra érdemes jelölteknek.

Balog Zoltán szerint a kereszténység a politikai megosztottságon felül álló érték

"Fontos, hogy legyenek a politikai megosztottságon felül álló értékeink, és a kereszténységben mi ilyen értékeket látunk" – fogalmazott Balog Zoltán miniszterelnöki biztos az MTI-nek Washingtonban, ahol részt vett a hagyományos Nemzeti Imareggelin.

Balog Zoltánt megdöbbentette, hogy egy püspök bátorító levelet írt a tüntetőknek

„A keresztény embernek közéleti felelőssége van, így a lelkipásztornak is.

Balog Zoltán: A tehetetlen dühöt látom, ennyit tudnak

Az időzítésből ítélve ünnepinek mondható interjút adott Balog Zoltán jelenlegi miniszterelnöki biztos a Magyar Időknek.

Balog Zoltán lemond mandátumáról

Lemond parlamenti mandátumáról Balog Zoltán, ezt a fideszes képviselő szerdán a kormánypárti frakciók velencei tanácskozásán jelentette be.

A kormány suttyomban engedélyezte a pofátlanul magas végkielégítéseket

Megváltozott a Fidesz-KDNP álláspontja arról, miként kell eljárni a „pofátlanul magas” végkielégítésekkel kapcsolatban.

Balog: Helmut Kohl a 20. század egyik legnagyobb német államférfija

A 20. század egyik legnagyobb német államférfijának nevezte Helmut Kohlt Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke szombaton a Budapesti Európa-beszéd című fővárosi konferencián, olyan embernek, akinek a gondolkodásában elválaszthatatlan volt egymástól a német és az európai egység.

Farkas Flórián nevében ígértek pénzt, mégsem őt gyanúsítják vesztegetéssel - Városi Kurír

Nem tudni, ha nem Farkast, akkor kit gyanúsított meg az ügyészség. Azt sem, hogy összesen hány roma képviselő kapott ajánlatot Farkas Flóriántól. Farkas Flórián 7 roma képviselőt vett meg havi 350 ezer forinttal

A hívő miniszter legyen jobb, mint a hitetlen, ne legyen korrupt!

Keresztyén értelmiségiként lehet-e kritizálni az Orbán-kormányt vagy azzal automatikusan együtt jár az árulás bélyege?

Balog Zoltán miniszteri megbízatása végén szórta a pénzt, Zalatnay Cininek is jutott hárommillió - Városi Kurír

Honvéd férfi táncegyüttesnek, és az Ördögkatlan fesztivál szervezőinek jutott a legnagyobb, 15-15 milliós, támogatás Balog Zoltán utolsó, májusi miniszteri keretéből.

A cigányság totális kirablásának munkájára szükség van - ezért van ott Farkas Flórián!

“A kormánynak szüksége van Farkas Flórián munkájára!” A kötcsei piknikre érkező Balog Zoltán volt emberminiszter nyilatkozta ezt az ATV tudósítójának.

Konok Péter: Ez a Balog Zoltán az a Balog Zoltán..... - Városi Kurír

Az a Balog Zoltán, akit most a "roma ügyek miniszterelnöki biztosává" neveztek ki, ugyanaz a Balog Zoltán, aki korábban a jellemző nevű "emberi erőforrások minisztere" volt (vajon az aranyfogak, a lámpaernyőnek való bőr vagy a parókának való haj is emberi erőforrások?).

Balog Zoltán kapott egy miniszterelnöki biztosi állást

A romák felzárkóztatásáért felel majd.

Példátan pénzosztás ment a választás előtt a minisztériumokban

Több mint kétezer emberét jutalmazhatta meg Balog Zoltán még az emberi erőforrások minisztereként a választás előtt.

24.hu: Balog miniszter több mint 4 milliárdot osztott ki bónuszként az Emmiben

A tárca több mint kétezer dolgozója átlagosan kétmilliós pluszt kapott.

Balog Zoltán a kormány romaintegrációban elért eredményeit méltatta

Az elmúlt harminc évben ennél jobb feltételei még nem voltak a magyarországi romák integrációjának, ezt az esélyt pedig ki kell használni – jelentette ki az emberi erőforrások leköszönő minisztere pénteken Pécsett.

Balog Zoltán elköszön, de sebaj

Az azonban kétségtelenül árulkodó, hogy a miniszter két évtizednyit visszatekintve egy munkaszüneti nap kiharcolását tartja a nagy eredménynek. Egy olyan tárca élén, amelyhez például az egészségügy és az oktatás felügyelete is tartozott.

Balog Zoltán a nagypénteki munkaszüneti napra a legbüszkébb miniszterségéből

Egészségügyről, szociális helyzetről, oktatásról nem sokat beszélt.

Balog miniszter utódja szerint a halálos betegségek a tízparancsolattal elkerülhetőek

A Széchenyi-díjas magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet Balog Zoltán utódja az Emmi élén. Kásler volt az, akitől a kampányban azt idézték, hogy Nigériában 100 millió ember AIDS-es, a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV-fertőzést.

A tízparancsolattal gyógyítaná a halálos betegségeket az EMMI leendő minisztere!

A torinói lepelben hisz, nem a fizikában, elutasítja az ősrobbanást, és a halálos betegségeket a Tízparancsolattal gyógyítaná.

Ennyi szuverén embert rég látott a világ, mint amennyi Orbán kormányában van

 Több miniszternek is megadatott az a lehetőség, hogy maga jelentheti be távozását egy lapinterjúban – Lázárnak is majdnem sikerült ezt megtennie, de Orbán beelőzte a Magyar Rádióban –, így azt a narratívát adja elő, amihez csak kedve van.

Balog: saját értékeink megtartása és megismerése közeledési lehetőség is a másikhoz

Balog Zoltán szerint egy mélyen hívő zsidó közelebb áll egy mélyen hívő keresztényhez, mint két olyan ember, akinek nem fontos a hite.

Farkasházy Tivadar: Kedves Zoli! Hát itt hagysz minket?

BALOG ELMEGY - Kedves Zoli!

Balog el. Jöhet a rinocérosz?

Orbán valószínűleg nehezen tudja nélkülözni az ájtatos manóba oltott miniszter kétségtelenül vastag arcbőrét, és az ezzel számára előnyösen párosuló totális inkompetenciát. Mármint a szakmait, mert a nyalásit senki sem vitatja.