Májusig bármikor, bárhol, bármiért igazoltatják és átvizsgálhatják a rend őrei!

Kiterjesztve korábbi intézkedését, az egész országban fokozott ellenőrzést rendelt el Balogh János országos rendőr-főkapitány kedden - közölte a police.hu. Minden gyanú nélkül is….!

Felfüggesztett börtönt kapott a vesztegetéssel vádolt roma elnök

Balogh János még 2018-ban vesztegetett, most jogerősen elítélték.

Balhé a roma önkormányzatban: bukta az elnök a 800 ezres fizetését - Városi Kurír

Úgy tűnik, ínséges idők várnak az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökére, ugyanis Balogh János fizetését jelentősen megnyirbálta a cigány szervezet közgyűlése a múlt héten.

Hivatalos: Balogh János az új országos rendőrfőkapitány

Kinevezték az új országos rendőri vezetőt, elődje, Papp Károly pedig a BM Közbiztonsági Főigazgatóságát fogja vezetni.

„ Nem leszek szarrágó, kapol  hatszázat”, - Városi Kurír

A választások után pánikszerű gyorsasággal megszüntetett Magyar Nemzet, még a voksolás előtt nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, ami tanúsága szerint az Országos Cigány Önkormányzat  elnöke Balogh János, hamis számla kiadására kéri egyik ismerős rendezvénytechnikusát.

„Akkor kapol hatszázat, tisztán” – Választási csalást szervezhet a roma vezető

Egy, a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel szerint fiktív kampányrendezvényeket akart lepapíroztatni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke.

Újabb fejezet a Országos Roma Önkormányzat című szappanoperából - Városi Kurír

A héten a Városi Kurír is beszámolt arról: Farkas Flórián, a roma Kubatov olyat tett, hogy a fal adja a másikat, című cikkében, hogy az ORÖ hivatalvezetője több ezer levelet postázott, azért, hogy a romák iratkozzanak le a kisebbségi szavazói névsorból, mert akkor tudnak csak a Fideszre szavazni.

Kirúgták az ORÖ hivatalvezetőjét - Városi Kurír

Az Országos Roma Önkormányzat ( ORÖ )képviselői közül többen meneszteni szerették volna a hivatalvezetőt, ám a közgyűlés ezt nem szavazta meg.

Híd a sumákság világába!

Orbán Flórija nem először csatlakozott a vezére és barátja által diktált legújabb-kori nemzeti módihoz.

A roma önkormányzat már össze se tud ülni, 5-en jelentek meg a közgyűlésen

Határozatképtelenség miatt elmaradt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vasárnap délelőttre összehívott rendkívüli közgyűlése.

A hivatalvezető szerint elképesztő pazarlás megy a Roma Önkormányzatnál, és közben senki sem dolgozik

A Magyar Nemzet birtokába került egy hangfelvétel, amin Cserháti Tiborné, az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ) hivatalvezetője arról panaszkodott, hogy

Luxusautóval jár az eladósodott roma önkormányzat elnöke

Az Országos Roma Ön­kor­mányzat egy 2015-ös évjáratú Audi A4 S Line típusú autót lízingel Balogh János elnöknek – derítette ki a Magyar Nemzet .

Audit lízingel az elnöknek a roma önkormányzat, miközben 1,6 milliárddal tartoznak az Emminek

A Magyar Nemzet derítette ki, hogy az Országos Roma Ön­kor­mányzat egy 2015-ös évjáratú Audi A4 S Line típusú autót lízingel az elnöknek. A szerződést a lap szerint 72 hónapra kötötték, és havi százezret fizet a szervezet az autóért. Több ORÖ-képviselő szerint is közgyűlési döntés kellett volna az autóbeszerzéshez,...

Megvan az Országos Roma Önkormányzat új elnöke

Balogh Jánost, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma elnökét és a Lungo Drom tagját választották pénteken az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökévé. Az elnökhelyettesek Csóka János, Jónás Gábor, Lakatos István és Rácz Tamás lettek – közölte az új elnökség szombaton az MTI-vel.