Bangóné Borbély Ildikó: Nem mindenki játszik kormányváltásra az ellenzékben

Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók – mondta a politikus a lebuktatásáról.

Kósa Lajosnak nincs is diplomája és nyelvvizsgája, 8 évig hazudott – Állítja a Debreciner

Az Országgyűlés hivatalos honlapján diplomásként szerepelt – ezt viszont mára megváltoztatták.

Gulyás Gergely Bangóné kapcsán beleállt a Momentumba

Mivel a fideszes miniszter állítása szerint a momentumos Hajnal Miklós sem mondott igazat a végzettségével kapcsolatban, de ennek ellenére ellenzéki képviselőjelölt. 

A Völner-ügyről mélyen hallgató Fidesz hazugozza a baloldalt Bangóné végzettsége kapcsán

A kormánypárt szerint a baloldal már csak ilyen, nem szbad nekik semmit sem elhinni – de valahogy eddig a Völner-ügyben feltárt összefonódásokról nem voltak ilyen bőbeszédűek.

Kizárta az MSZP Bangóné Borbély Ildikót, miután kiderült, nincs is diplomája, hiába állította ezt

A Mandiner írt erről a napokban, de most az MSZP elnöksége is lépett. A képviselőt felszólították a mandátuma visszaadására.

Az egyetem szerint nem is járt hozzájuk a szocialista képviselő, hiába állítja ezt a parlamenti honlapján

Bangóné Borbély Ildikó önletrajzában az szerepel, hogy közgazdász végzettsége van, de erről a Budapesti Gazdasági Főiskola jogutódja nem tud.

Borkai-ügy: Pintér Sándor is megszólalt!

Több miniszternek is nekiszegizte a kérdést Bangóné Borbély Ildikó: repültek-e együtt Borkai Zsolttal, és illetve, hogy “elfogadhatónak tartja-e egy várost vezető politikustól, hogy olyan botrányos összejöveteleken vegyen részt, ami a sajtóban is megjelent?” A szocialista országgyűlési képviselő ugyanazt az egyenválaszt kapta...

Bangóné Borbély Ildikó: A MÁV vezetője és a kormány emberéletekkel játszik

Ismét lemondásra szólították fel Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját kedden az MSZP politikusai.

A „majdnem balesetért" a MÁV vezetőit terheli a felelősség

Az MSZP alelnöke arra szólította fel a kormányt és a MÁV vezetőit, hogy ne a vasúttársaság dolgozóival „vitessék el a balhét" azért, mert a múlt héten két InterCity vonat közel került egy balesethez.

Teljes letámadás: még a "szakértősködést" is bevetik Bangóné ellen a köztévében

Kiszelly Zoltán politológus szerint tízből kilenc ember számára egyértelmű, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő megsértette politikai ellenfele, a Fidesz szavazóit.

Megszólalt a kormány is: lemondatnák Bangónét a patkányozásért

Parlamenti mandátumáról való lemondásra szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt Hollik István kormányszóvivő szombaton Budapesten.

"A betegeket félemlíti meg" az MSZP politikusa, ha Gulyás Gergelyt hazugnak nevezi – jogi lépéseket fontolgat az Emmi

A minisztérium azt ígéri, honlapján nyilvánosságra hozza a független szakvéleményt.

Rendkívüli: Fehér port és életveszélyes fenyegető levelet küldtek Bangóné Borbély Ildikónak! (Videó)

„Nyíltan a testi épségemet is megfenyegették, nem tudom elmondani szavakkal, milyen stílusú levelet küldtek nekem” – közölte az MSZP Facebook-oldalán Bangóné Borbély Ildikó.

A Honvédkórház visszautasítja Bangóné Borbély Ildikó állításait

A Honvédkórház -

Ha nem lesz visszalépés Csepelen, Németh Szilárd sima győzelmet arat

A Csepelt és Soroksárt magába foglaló választókerületben 2014-ben ellenzéki győzelem született: Szabó Szabolcs kevesebb mint egy százalékkal győzte le Németh Szilárdot.

A Fidesz nőügyekkel nem foglalkozik - Városi Kurír

Minden "ügy" csak addig érdekli a Fidesz potentátokat, amíg hasznot látnak benne.

MSZP: süllyed a paksi erőmű négyes blokkja

Az MSZP frakcióvezetője szerint süllyed a paksi atomerőmű négyes blokkja, ami súlyos aggodalomra ad okot.

A DK nem fizeti be az Állami Számvevőszék 16 milliós bírságát!

A Demokratikus Koalíció (DK) nem fizeti be azt a 16 millió forintos bírságot, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott párfinanszírozás miatt vetett ki rájuk – közölte a DK ügyvezető alelnöke.

Juhász Péter: A sikeres ellenzéki politikusokat akarja kicsinálni az MSZP? Kinek az érdeke ez, ha nem a Fideszé? - Városi Kurír

Pénteken jelent meg a hír, hogy a már 2014-ben is győztes, és azóta országgyűlési képviselő Szabó Szabolcs körzetében, Csepelen akar indítani jelöltet vele szemben az MSZP. 

MSZP: több ezer gyereknek továbbra sincs diákigazolványa

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, a Miniszterelnökség Kossuth Lajos téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, újra több ezer diáknak …

44 ezret jótékonykodtak a parlamentben a közszolgák - hogy oda ne rohanjunk! - Városi Kurír

Bangóné Borbély Ildikó, szocialista képviselő gondolt egy merészet és jótékonysági gyűjtést rendezett a Parlamentben.

Miniszteri blöff - na de, Balog úr!

Balog Zoltán szerint szigorítani kell a szabályozást a meg nem születő embriók kérdésében, de örülni kell a megszülető gyerekeknek.

Bangóné: Semjén nem tudja, hogy a miseborból nem lehet nyakló nélkül inni

Semjén Zsolt a közelmúltban a Hír TV - nek a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogával kapcsolatban, zaklatottnak tűnő állapotban, igencsak félreérthetően nyilatkozott.

Bangóné szerint hetvenezer gyerek éhezik a nyári szünidőben

Az elmúlt napokban a miniszterelnök íróasztalán kotorásztunk, ahol halmozódnak a képviselői kérdések, ki kap választ, ki nem.

Kiutálta Debrecen a világhírű Kaáli Intézet helyi rendelőjét

Ami a Kaáli Intézet és Debrecen városa között történt, nem egyedi.

Miért nem megy Farkas, a Fidesz dísz-cigánya a lecsóba?

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője a közelmúltban két írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltán miniszterhez.

Nincs gyermekéhezés állítja Rétvári államtitkár is és Hegedűs Zsuzsa is

Bangóné Borbély Ildikó a szocik országgyűlési képviselője, írásbeli kérdése az emberinek mondott minisztérium vezetőjéhez: ” Egyetért Ön Hegedűs Zsuzsa , egy millió forintot kereső tanácsadó kijelentésével, miszerint Magyarországon, már nincs gyermekéhezés?

Rétvári: A kormány a devizahiteleket és a gyermekéhezést is felszámolta

Az Emmi parlamenti államtitkára egyetért Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadóval.

Fidesz: 2018. a családok éve lesz

Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője, aki nem mellesleg magyar tanár, az Echo tv műsorában nem mindennapi példát mutatott a felnövekvő generáció számára.

MSZP: Orbán "megtizedeli Magyarországot"

A szocialisták szerint a Fidesz bűnei miatt nyolc év alatt egymillióan hagyták el az országot.