Elhunyt Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója

Szenczy Sándor 1996-ban hozta létre a magyar Baptista Szeretetszolgálatot, amely vezetése alatt több kontinensen dolgozó, több ezer munkatársat és önkéntest foglalkoztató karitatív szervezetté nőtt, tizennyolcezer ellátottat gondozó és tizennégyezer diákot oktató országos szociális és oktatási intézményfenntartó lett.

Egyetlen nap vesztette el mindkét szülőjét a kislány a járványban – a Hooligans is csatlakozott a gyűjtéshez

Egy hatéves kislány maradt árván a járvány miatt, a Baptista Szeretetszolgálat indított gyűjtést a kislány megsegítésére, amihez a Hooligans együttes is csatlakozott.

200 hátrányos helyzetű gyermeknek adtak örök életre szóló élményt a szegénység világnapja alkalmából

Újabb felejthetetlen élményt nyújtott 200 rászoruló csemete számára a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője, Baricz Dezső.

Nem hisszük el: Chuck Norris Budapestre látogathat

Sajtóértesülések szerint egy segélyszolgálat meghívására érkezik hazánkba az akciósztár.

Észak-Korea a magyar baptistákat kérte fel egy phenjani imaház megépítésére

Az észak-koreai vezetés egy phenjani imaház megépítésére kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot, valamint magyar szakemberek segíthetnek a konduktor-képzés elindításában is.

Közel 50 ezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött idén a Baptista Szeretetszolgálat

Idén mintegy 50 ezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze a Baptista Szeretetszolgálat,  kedden csaknem kétszáz kisiskolást már meg is ajándékoztak.

A Magyar Államkincstártól vár segítséget a Baptista Szeretetszolgálat

Fellebbezett, illetve azt megelőzően a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) fordult a Baptista Szeretetszolgálat, miután házi segítségnyújtás szolgáltatásuktól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása miatt megvonták az állami finanszírozást – közölte a szolgálat kedden az MTI-vel. Kiemelték azt is, hogy a felfüggesztés az...

Durva dolgok mehettek a Baptista Szeretetszolgálatnál

Különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Baptista Szeretetszolgálat állami támogatású házi segítségnyújtás szolgáltatásával kapcsolatban – közölte a pestisrácok.hu kedden. 

Bolívia törvénytelenséggel állt bosszút Tóásó kimenekítőin

Bár azt a bolív belügyminiszter, Hugo Maldiz is elismerte, hogy legális volt a mód, ahogy Tóásó Előd és Mario Tadic elhagyták az országot, mégis felbosszanthatta ez a politikust. Ugyanis nyilvánosságra hozta a férfiak kimenekítését segítő baptisták nevét – írta az mno.hu .