Adócsalók és lobbisták Obama körül

Barack Obama csaknem két esztendőn keresztül azzal kampányolt, hogy elűzi Washingtonból a démonokat: vagyis az ő kormányzatában nem lesznek lobbisták, körülötte nem sertepertélnek korrupt politikusok, és a szövetségi fővárosban – ahogyan a beiktatási beszédében fogalmazott – „a felelősségvállalás új korszaka” kezdődik.

Obama miatt áttekerte az USA-t | HUNRUN.COM

Ryan Bowen eddig egy átlagos los angeles-i (California) állampolgár volt, csak úgy, mint a többi millió, akik szintén biciklijükre pattanva mennek reggelente munkába.

Barack Obama megismételte az elrontott elnöki esküt

Barack Obama amerikai elnök megismételte szerdán elnöki esküjét, amelyet az egy nappal korábbi hivatalos ünnepségen a legfelsőbb bíróság elnökének hibája miatt elrontott.

Barack Obama és Michelle Robinson - szerelmük rövid története | Családi Net

Barack Obama és családja elbűvölte Amerikát és az egész világot.

Mennyiért kelt el az E-bayen Obama autója?

Amerikai idő szerint éjjel 11-kor zárták le azt a licitet, melyen Barack Obama használt autóját kínálták megvételre.

Obama máris megtette az első lépést Guantanamo felszámolása felé

Barack Obama, beiktatását követően azonnal utasította az ügyészségeket, hogy május 20-ig függesszék föl a Guantanamói Katonai Bázis különleges katonai bíróságai elé vitt ügyekben az eljárást.

Ma iktatják be Barack Obamát Washingtonban

Magyar idő szerint este hat óra előtt nem sokkal iktatják be hivatalába Barack Obamát a washingtoni Capitolium nyugati szárnyánál felállított színpadon.

Barack Obama Beiktatásának Ünnepe Élőben az HBO-n!

Ráadásúl nem csak élőben hanem Kódolatlanúl így vélhetően azok is láthatják Barack Obama Beiktató Ünnepségét akinek nincs HBO előfizetése!

Martin Luther King álma, Obama elnöksége

Bizonyára mindenkinek ismerős a ma pontosan 80 éve született Martin Luther King legendás beszéde: "Van egy álmom..."

Gulyásdemokrácia - Az év embere: az amerikai álom

Sokan vonnak párhuzamot Obama és Kennedy közt, egy nagy különbség mégis van.

Obama lányai a Hannah Montana sorozatban

Apjukat alig választották meg az Amerikai Egyesült Államok elnökévé, Obama lányai máris filmszerepet kaptak Amerika legnépszerűbb tinisorozatában, a Hannah Montanaban.

Obamát ünnepelték a színesbőrű amerikai sportolók

A színesbőrű amerikai sportolók kitörő örömmel fogadták, hogy kedden Barack Obamát választották az Egyesült Államok elnökének.

Meghalt Obama nagymamája

Az amerikai elnökválasztások előestéjén elhunyt a demokrata jelölt, Barack Obama nagymamája.

Barack Obama elviselhetetlen könnyűsége

Ha a demokraták balszárnyához tartozó elnök mellé - hála a több millió új szavazónak - demokrata többségű képviselőház és szenátus is társul, akkor olyan fordulat történhet az Egyesült Államokban, amelynek következményei beláthatatlanok.

Barack Obama 2008 legbefolyásosabb embere

Barack Obamat választották 2008 legbefolyásos emberének, a Fehér Ház elnökjelöltségi posztjára pályázó politikus maga után utasította Steve Jobs-ot az Apple elnökét.

Obama már a videojátékokkal is kampányol

Eddig kiaknázatlan területen kezdett kampányolni a demokrata párt elnökjelöltje: Barack Obama immár az on-line videójátékosokat győzködi hirdetéseivel.

Barack Obama lemezt adott ki

Barack Obama nem csak az elnökválasztási kampányban, de a slágerlistákon is az élre tör.

Alelnökjelöltjével együtt készül a konvencióra Obama

Barack Obama szombaton kiválasztotta alelnökjelöltjét, a Delaware-i szenátor Joe Biden személyében.