Kávézni hívták Bayert a civilek, akiknek a megverésére buzdított

A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) két munkatársa hívta el kávézni Bayer Zsolt kormánypublicistát.

"Nagyon sokan így szeretjük őt" – a Fidesz-frakció szóvivője Bayer Zsoltról

Bayer Zsolt szalonképtelen megnyilvánulásairól faggatott kormánypárti politikusokat az Index.

„Nagyon sokan így szeretjük őt” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője Bayer Zsoltról

Halász Jánost megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a lovagkereszttel kitüntetett Bayer taknyot és vért emlegetve uszított civilek ellen.

A Fidesz elítéli az erőszakot, amikor ellene irányul

„Az erőszak bármely formája elfogadhatatlan” – így reagált a Fidesz arra, hogy a Jobbik képviselője, Szilágyi György az Országgyűlés hétfői ülésén azt mondta Dömötör Csabának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának, hogy"Gyere ki, úgy nyakon baszlak, hogy leszáll a fejed!"A Fidesz-frakció szerint...

Ismét feljelentette Bayer Zsoltot az LMP társelnöke

Szél Bernadett, az LMP társelnöke ismét feljelentette Bayer Zsoltot, aki erőszakra buzdított.

Bayer Zsolt a taknyukon és a vérükön rángatná ki a civileket a parlamentből

„ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”

Bayer szerint Szél Bernadett olyan, mint Ceaușescu neje

Bayer Zsolt Fidesz-alapító publicista, műsorvezető a Karc FM műsorában kedden nagyon nehéz helyzetbe került.

Bayer megtalálta Orbán helyét, ha kizárják a Fideszt

Szerinte közép-európai uniós frakciót alapíthatnak a V4-ek.A Pesti Srácok szemlézte az Echo Tv Sajtóklubját, amelynek egyik állandó szereplője Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője.

Tibi Atya levelet írt Bayer Zsolthoz

Az alkoholista pap megalkotója ez egyszer komoly hangvételű sorokat tett közzé blogján , méghozzá Bayer Zsolt publicista múlt heti botrányaira reagálva. Az újságírót uszításért jelentette fel az LMP , blogbejegyzésében pedig többeket is veréssel fenyegetett.

Ahogy Tibi atya megvédi Bayer Zsoltot, nem védi úgy senki

Finomabban buzdíts pogromra, mert minél keményebben szítod magad alatt a parazsat, annál nehezebb lesz a tömeg ellenében eloltania annak a maréknyi embernek, aki velem együtt még hisz a humánumban-üzente Tibi atya a lovagkeresztes publicistának.

Bayer Zsolt megint beleszállt a tüntetőkbe

A nemzet legélesebb nyelvű újságírója megint felületet talált rá, hogy elmondhassa, mennyire semmibe veszi a kormány ellen tüntetőket.

Gáti Oszkár nyílt levele és szavalata Bayer Zsoltnak: "háborút akar?"

Nyílt levélben fordult Gáti Oszkár színész Bayer Zsolthoz, és egy általa korábban elmondott Gyóni Géza-verset is csatolt hozzá. A Jászai-díjas Gáti Oszkár nyílt levele a huppa.hu-n jelent meg.

Hátborzongató nyílt levélben tette helyre Bayer Zsoltot a Jászay-díjas szinkronszínész

Nem tudom, van-e értelme elemezni egy temetőgondnoknak, másod-harmad vonalbeli színésznek az Ön osztályon felüli gondolatfolyamát? – írja a Huppa.hu-n közzétett nyílt levelet a neves színművész, Gáti Oszkár, aki 2008-ban, miután viharos körülmények között távozott a Győri Nemzeti Színházból, valóban egy győri...

Bayer Zsolt szánalmasnak nevezte a tüntetőket

Bayer a csütörtöki Magyar Időkben újabb véleménycikkel jelentkezett:"Hosszú napok óta tüntetések zajlanak Budapesten.

Próféták, provokátorok, szervezők

ha már az említett publicistáknál tartunk.

Bunyózni készül Bayer Zsolttal a HVG újságírója

Hont András, a HVG munkatársa válaszcikkben üzent Bayer Zsolt fenyegetőzésére, amit Bayer a CEU-tüntetésen részt vevőkhöz intézett:

B. Zs.-nak jobbulást

szegény-szegény B. Zs. Nem elég, hogy talán ingyért fenyegetődzik, nem elég, hogy Nagy Bandó gyakorlatilag elküldte a melegebbre, nem elég, hogy lassan már csak a Terror házát vezető kartársnő szintjén örülnek a lovagságának, de még a memóriája is cserben hagyja.

Az LMP feljelenti Bayert közösség elleni uszításért

Az LMP társelnöke, Szél Bernadett írta Facebook-oldalán, hogy feljelentést tesznek Bayer Zsolt ellen közösség elleni uszításért a legutóbbi blogbejegyzése miatt.

Bayer Zsolt üzent a tüntető fiataloknak: Majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni

A Fidesz-párttag szerző szerint hamarosan ők is az utcára fognak menni, hogy megvédjék azt, ami nekik fontos és szent. Blogján reagált az elmúlt napok tüntetéseire a Fidesz házi szerzője, a Békemenet egykori szervezője. Mint írta,

Várható volt: Íme Bayer Zsolt anyázós válasza Kiss Tibi versére

"Érzelgős, már-már szentimentális válasz versike Kiss Tibinek" - írta blogján Bayer Zsolt publicista, aki a következő idézettel üzent a Quimby frontemberének:

Nagycsoportos lett a CÖF!

 „Higgyétek el nekem, az események után Brüsszelben máshogy néztek rám, Barosso elnök máshogy fogott kezet velem!” – tudatta országgal-világgal Fritz Tamás, visszaemlékezve Orbán hálás szavaira, a mára nagycsoportos ovis-korba érett Civil Összefogás maga-dicsőítő szülinapi…

Széles Gábor lapjában tyúkmellűzéssel és okostelefonokkal érvelnek az olimpia mellett

Komoly űrt hagyott maga után a kormánypárti Magyar Hírlaptól a Magyar Időkhöz távozó Bayer Zsolt, amit Galsai Dániel próbált pótolni, természetesen az olimpiai népszavazásról írt publicisztikával.Galsai szerint a népszavazási kezdeményezés mögött álló Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András egy „embernek látszó...

Új magaslatokban a Sajtóklub, Bencsik szerint Putyin ingyen adna nekünk atomerőművet

Azaz hitelre, de tulajdonképpen ingyen. Bayer Zsolt és barátai megint megszakértették az egész világot.

Bayer Zsolt: “Van egy ötletem, menjenek maguk a picsába!”

Pénteken tartották Washingtonban a 45. amerikai elnök, Donald J. Trump beiktatási ceremóniáját, amiről Budapesten is megemlékeztek. A Jobb Világrend Beiktatási Partit a '56Lángja Alapítvány szervezte a Szabadság térre, és bár Nógrádi György kihagyta, Bayer Zsolt mondott egy rövid beszédet, amit élőben is közvetítettünk. A...

Bayer Zsolt és Nógrádi György is ott lesz a budapesti Trump-partin

Pénteken iktatják be az Egyesült Államok új elnökét, Donald Trumpot. Nekünk, magyaroknak sem kell magányosan, a tévé képernyője előtt örömködni: gigantikus Trump-parti van kilátásban, amelyen olyan közkedvelt személyiségek is tiszteletüket teszik, mint Bayer Zsolt, Nógrádi György vagy Bencsik András.

Bencsik András szerint terrorizmus az Orbán-interjú átírása

Mészáros Lőrinc frissen megvásárolt tévéjén indult újra a Sajtóklub.

Bayer, a széthugyozott kocsmafal

December 15-e fekete-nap lett a kommentelők népes táborának naptárában, most már tényleg közeleg a világvége!

Kiderült: Semjén terjesztette fel lovagkeresztre Bayer Zsoltot

A KDNP elnökének felterjesztésére kapta meg Bayer Zsolt augusztusban a lovagkeresztet – szúrta ki a 444.hu .

FUCK 2016 videó

Egy frappáns összefoglaló az év eseményeiről a teljesség igénye nélkül :)

Kiverte a biztosítékot az evangélikusoknál Balog Zoltán Bayer mentegetése

Rosszindulatúnak tartják evangélikus körökben, hogy Balog Zoltán miniszter az Indexnek adott interjújában Bayer Zsolt pápáról szóló szavait azzal mentegette, hogy Luther Márton 500 évvel ezelőtt sokkal durvábbakat írt a katolikus egyház fejéről.