Orbán kibökte a híveinek: az összes, Magyarországnak járó uniós támogatást a zsákjába dugná

“Ezt úgy kell csinálni, hogy az Európai Unió költségvetése a csőd szélén áll.

Varga Judit szerint megállapodás született a befagyasztott uniós támogatások ügyében

Az Európai Bizottság és a magyar kormány technikai megállapodást kötött az igazságügyi csomagról.

444: rengeteg pénztől zárta el az Európai Unió Magyarországot

Egyelőre csak az agrártámogatások jöhetnek hiánytalanul az országba, a többi nagy uniós forráscsoportból az EU-s intézmények befagyasztották a kifizetéseket addig, amíg a Fidesz-kormány nem teljesíti a jogállamisági és egyéb reformokat.

Több mint 20 orosz oligarcha indított pert az Európai Tanács ellen

Több mint 20, a Kremlhez kötődő üzletember, politikus és más személy perli az Európai Tanácsot, miután az ukrajnai inváziót követően szankciókat vetettek ki rájuk, amelyeket jogtalannak tartanak – derül ki a bírósági keresetekből.

Hivatalosan is megérkeztek a befagyasztott élelmiszerárak – mutatjuk

Közzétette a hatósági árstop bevezetésében érintett hét alapvető élelmiszer tavaly októberi átlagárát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – adta hírül az MTI. Az intézkedés keddtől lép érvénybe, és május 1-jéig tart.

Csirke far-hát stop: mennyiségi korlátozást vezet be a Lidl

Az üzletlánc akciós újságjában azt is közlik, hogy a február elsejétől érvényes árstop hatálya eső termékek náluk akciósan, azaz a tavaly októberi áraknál olcsóbban kaphatóak – írja a Pénzcentrum .

Kemény tockos Rogánnak és a propagandának a DK új javaslata

Információs táblákon is tájékoztatniuk kell a boltoknak a vásárlókat a február 1-jén életbe lépő élelmiszerárstopról – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az MTI-vel. 

Stop csirke far-hát ár: új bejelentéseket tett a kormány a befagyasztással kapcsolatban

Információs táblákon is tájékoztatniuk kell a boltoknak a vásárlókat a február 1-jén életbe lépő élelmiszerárstopról – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az MTI-vel.

Alávert a Fidesz-kormány a benzinkutasoknak, kötelező nyitva maradniuk, hiába nem éri meg nekik a befagyasztott benzinár mellett

Nem zárhatnak be ideiglenesen egy szombat este megjelent kormányhatározat szerint csak azért, mert a normál üzemanyagok befagyasztott árai mellett nem érné meg nekik nyitva lenniük. Ha valamelyik kútnál nem tartják be a szabályokat, akkor a kormány ideiglenesen átadhatja azt egy másik üzemeltetőnek.

480-as üzemanyag – Gyurcsány és szakadó Mol-részvények, beindul a propaganda-gépezet

Népszerű intézkedés, amely a választások előtt talán politikailag sem árt a kormánynak, ráadásul segít kordában tartani az inflációt. Viszont torzít, tagadja a piacgazdaságot, és azért túl sokat nem is számít, ha egy ezressel kevesebbet kell fizetni a teli tankért – számol be róla a telex .

Üzemanyagár befagyasztás – mattot kapott a kormány a GKI szerint

A GKI Gazdaságkutató szerint a kormány három hónap múlva kénytelen lesz meghosszabbítani az árbefagyasztást, és nem csak a közelgő választások miatt – írja a SZMo .

Az MNB 30 napra elrendelte a betétek kifizetésének korlátozását az NHB Banknál

Azonnali intézkedéseket alkalmazott a Magyar Nemzeti Bank az NHB Bank Zrt. likviditási helyzetének orvoslása és a betétesek védelme érdekében, amelyek keretében keddtől 30 napra elrendelték a 7 millió forint feletti betétek kifizetésének korlátozását, valamint megtiltották a bank részére további kötelezettségek vállalását -...

Nooooormális? - Mi a véleményed?

Ezennel nyilvános vitát indítok arról, hogy normális-e, hogy a bank kamatot kér a saját pénzem után?

Jogi lépéseket fontolgat a Károsultak (Anonim) Önvédelmi Szövetsége

"2006-ban mint biztonságos és azonnal visszaváltható befektetésre szerződtem az ingatlanalapot kezelő bankkal.